HTML

kis vasúti történetek

Ötven évnyi vasúti szolgálat megannyi érdekes történetét osztom meg ebben a blogban.

HTML

Utolsó kommentek

  • gyurlaci: A filmre meg Őze Lajosra ma is emlékszem.Jó lenne még egyszer megnézni. (2016.04.02. 19:32) "Gombó kinn van"
  • schlumbergerna: Köszönöm szépen! Nem jutott el, de itt: finommechanika@gmail.com meg szoktam kapni a leveleket. Mé... (2016.01.18. 15:42) Rangfokozatok
  • walteristvan: @schlumbergerna: Sajnos a gépem szétesett és mostanra tudtam valahogy összeszedni. Emailben megpr... (2016.01.18. 09:49) Rangfokozatok
  • schlumbergerna: Tisztelettel kérdezem, ezt a rangfokozat.jpg-t jobb felbontásban megkaphatnám-e? Nehezen olvasható... (2016.01.16. 21:30) Rangfokozatok
  • Mária Czupponné Bratl: Köszönöm, jó volt olvasni. Mennyi mindent le tudtunk olvasni egy parolinról, egy pillantással. Büs... (2015.11.06. 08:48) Rangfokozatok
  • Utolsó 20

Még él bennem

2015.09.20. 14:19 walteristvan

Életem fáján az írhatatlan hajtás

Gyarapítja lelki nedveimet,

A naponta átélt teremtés csodáját,

Ami megszépíti életemet.

Ifjúkori vágyak megszépült emléke

Jót tesz az öregkori derűnek,

Bár ott ül egy élet egész gyötrelme,

Ami miatt sosem teljesültek.

A várva várt nap - ami soha nem jön el -

Még él bennem, ki sem törölhetem.

Egy csók, ami külön elemzést érdemel,

S eltéved az ismétlődéseken.

Szomorú lesz a ház és üresnek látszik,

Hogyha eltűnt belőle valaki.

És ha megtalálunk utána akármit,

Fájdalommal telnek meg napjaink.

Csak pillanatokról szól ez az élet,

Amiket aztán magammal viszek.

Néha bátran, máskor még bátrabban élek,

S ha lehet, csak szépre emlékezek.

Az emlék, akár évekig rejtőzködik,

De a hegeket viszem magammal.

A felejtést soha nem fogom keresni,

Ragaszkodom az emlékeimhez.

A múltban nem csak az árnyékra kell lelni,

Felhasználom jövő terveimhez.

Szólj hozzá!

Nagyapám

2015.09.09. 13:08 walteristvan

Csodáltam a nagyapámat módfelett.
Bár nem mondta – biztos sokat szenvedett.
Ritkán mesélt a háborús évekről,
Viszont sokat a paraszti életről.

Sosem láttam van-e neki órája,
Mégis minden hajszálpontos volt nála.
Vele voltam, amikor csak tehettem,
De legjobban a szüretet szerettem.

Ha megérett a szőlőszem szedésre,
A nagyapám naptárába bevéste.,
Szőlőt szedni melyik napon szerencsés,
Nem kellett az időjárás jelentés.

Szeptemberben korai télre mutat,
Mikor húznak dél felé a vadludak.
Az éjszakák, ha ilyenkor melegek,
Ezek bizony jó finom bort érlelnek.

Kisasszonynap jó a dió verésnek,
És ez a nap hajtja el a fecskéket.
Máté napi tiszta idő kedvezhet,
Azt jelenti, esztendőre sok bor lesz.

Vencel napja legjobb nap a szüretre,
Beérett a nyári munka gyümölcse.
Család minden tagja szépen beosztva,
Szedés zöme marad az asszonyokra.

A férfiak, betartva a szertartást,
Kiosztották a reggeli pálinkát.
Tudván, hogy ez nagyon jó értágító,
Sőt muslincákat is eltávolító.

Tudták, hogy a napnak van még ereje,
Ha tehették vonultak a pincébe.
Tanítgatták egymást szépen bort inni,
Első szabály, hogy nem szabad vedelni,

Hörpölgetni, kortyolgatni kell a bort,
Mert a szüret hírét beárnyékolod.
Időnként fel kell jönni a pincéből,
Ne szakadjunk el a szüretelőktől.

Délután már kezdődhet az éneklés,
Növeli az összetartás érzését,
Jótékonyan hat a tüdőre, szívre,
Sőt a seregélyek is elrepülnek.

Ha vitázni akar veled valaki
óbort igyon és az majd leteríti.
Reggel tükörbe nézve ne ijedj meg,
Ha piros orrú szörnyet pillantasz meg

Ne légy mérges, ne is gerjedj haragra,
Meg van szegénykének a maga baja.
Csodáltam a nagyapámat módfelett.
Ő mesélte nekem ezt a szüretet.

 

Szólj hozzá!

Variációk versre

2015.08.31. 09:38 walteristvan

Tavaszt ígérő alkonyat van

Én Rád gondolok szüntelen

S valami lángolás, úgy érzem

Lobot vet újra szívemen

Lehet, hogy más szebben leírná,,

Üsse kő én nem kesergek

Írok inkább, azért is írok

Egy akármilyen kis verset.

 

Ez ósdi forma, ócska rímek

Talán nem bántják füledet

Ha mégis, akkor nézd el nékem,

Hisz tiszta szívből született

Mert ma oly érzelmes az este

Valami feléd űz, kerget

S arra biztat, hogy mégis írjak

Csak egy egyszerűcske verset.

 

Elfelejtem, hogy nagyra nőttem

S tavaszom hervadóra vált

Fejem felett sötét felhőben

Sok rossz madár – rossz óra - szállt.

Hogy néha rút időket éltem

Elfelejtek minden percet

Ami azt sugallná, hogy írjak

Egy bánatos és bús verset.

 

Elfelejtem miattad azt is

Mint ostromoltam másokat

Nem adnám én mindért cserébe

Egyetlen pillantásodat.

Bár még titokban járok hozzád,

mellékutcán. Szívem reszket

Míg veled csillagokat nézek

Suttogok egy gyöngéd verset.

 

A szívemet jól megziláltad

Míg „összecsendült két pohár”

Fürkészőn a szemem szemedre

És szám a szádra rátalált

Szelíden fénylik, mégis éget

Bogár-szemed, ha rám nevet

nem csoda hát, hogyha most írok

Andalító kedves verset.

 

Elárulom, hogy a fülemnek

Neved a legszebbik zene

S e rímbe rejtett forró vágyam

Folyton feléd repítene

Nem titkolom, hogy én úgy érzem

Szőhetünk még sok szép tervet

S lesz még alkalom, hogy majd írjak

Egy lázas-szerelmes verset.

 

Szólj hozzá!

Háromszor huszonöt

2015.08.26. 20:47 walteristvan

Huszonöt év a legszebb kor tán
Tele égető lázas vággyal
Apró vétkek, mit senki sem bán
Fűszerezve bús magánnyal.
Lágyan ringató gyengédséggel.
Én ezt már háromszor megértem.

Huszonöt év a legjobb gyógyszer
Fájó mellékhatások nélkül
Amikor még sok-sok csók kell
S a szív boldogságra készül
Telve álmodozó reménnyel,
Én ezt már háromszor megértem.

Huszonöt év, az ölelésben
Meghallani a másik vágyát
És egy titokzatos érzésben
Megérezni szívdobbanását.
Elveszni a nagy mindenségben,
Én ezt már háromszor megértem.

Huszonöt év? Háromszor ennyi!
Talán a szemem meg sem rebben
A hajamon már észrevenni,
Lesimíthatom két kezemmel.
Jól tudom, hogy ez nem nagy érdem
De jó, hogy háromszor megértem.

Szólj hozzá!

A szabadságról

2015.08.17. 10:24 walteristvan

Ó, de sokszor kívántam a szabadságot
kisgyermekként célba vettem a világot,
bánatomban bizony én világgá mentem.
Kapuból a gúnár visszazavart engem.

Ahogy a kis fecske elhagyta a fészket,
hogy szabad lehessen, gondolt egy merészet,
kiugrott belőle, szabadságra vágyva,
de a földre esett, még nem bírta szárnya.

Ikarosz is készített magának szárnyat,
hogy kielégítse a szabadság-vágyat,
csakhogy örömében közel szállt a Naphoz,
megolvadt a szárnya, amit felragasztott.

Szabadság érzése bennünket eláraszt,
amikor elhagyjuk a szülői házat,
hogy az életünkről magunk gondoskodunk.
S oda bizony sokszor visszakívánkozunk.

Mikor letelik a hosszú munkásélet,
azt hisszük a nyugdíj a szabadságé lesz.
S mi lett? Lesek ki egy panel-kalitkából
és írok egy verset a szép szabadságról.

Szólj hozzá!