Pyramus és Thisbe egymásba szerettek,
de szüleik miatt társak nem lehettek.
Úgy döntöttek, a lányt egy herceghez adják,
míg el nem jön érte, világtól elzárták.

A fiú párja meg legyen előkelő,
szerintük szerelme könnyen felejthető.
De a két szerelmes ezt el nem viselte,
egymást ezek után még jobban szerette.

Elhatározták, hogy éjszaka kiszöknek,
s a városfalakon túl majd összejönnek.
A találkozóhely egy eperfa lenne,
Hívójele lesz e szép fehér gyümölcse.

A lány ért előbb, bújva nagykendőbe,
dobogó szívvel ült le a fa tövébe.
Ám a sötétből egy oroszlán előtűnt
és a lány emiatt futva elmenekült
a kendője közben leesett a földre,
az állat mérgében ezt jól meggyötörte.

A fiú odaért a találkahelyre,
örömtől erősen dobogott a szíve.
Még jobban dobogott, mikor észrevette,
miként néz ki a lány megtépett kendője.

A nyomok alapján elképzelte tüstént,
hogy a lánnyal milyen szörnyű dolog történt.
Magát hibáztatva kardját elővette,
vére a szép epret vörösre festette.

Később, mikor a lány visszatért a fához,
a sötétben fájó szörnyűséget látott.
A fán már sötétek voltak a gyümölcsök,
a nagy fájdalomtól szinte felüvöltött,
meglátva a fiút, a kendőt, a kardot
és a félreértés szívébe nyilallott.

Hogy a szerelmétől végleg elválassza
még a halálnak sincs akkora hatalma.
Ekkor megragadta a pusztító fegyvert.

Élettelen testtel érték meg a reggelt.

Eperfa gyümölcse fekete az óta,
két szegény szerelmest ekképpen gyászolva

Becsületet nem csak embertől tanultam,

Volt előttem néhány követendő példa,

De mikor gyermekként disznópásztor voltam,

Megtudtam, milyen a disznók jó szándéka.

A disznócsordára azt mondjuk, hogy csürhe,

Pedig hát a disznó nagyon tiszta állat.

Rühes, sovány süldőt falkában nem tűrte.

Volt köztük egy ilyen, többi kiutálta.

Ez a koszos malac külön legelészett,

Hogy ilyen volt szegény, szégyellte a konda.

Én csak csodálkozva néztem az egészet,

Hogy ilyen létezik, nem gondoltam volna.

A csodálatomat aztán betetőzte,

Mikor a süldőre támadt farkas falka

A többitől külön túrót becserkészte,

Négyen rontottak rá a koszos malacra.

A sivalkodásra kaptam fel a fejem,

De ekkor már minden disznó feje fenn volt

Láttam, hogy az egész konda összeröffen,

Háborgó tengerként farkas falkára ront.

Fölemelt ormánnyal, fogat csattogtatva,

Mint a lávafolyam, fújva, dübörögve,

Félelmetes dühöt, haragot mutatva

A farkas csapator messze elkergette.

A rühes kis süldőt, vajon mért védték meg?

Hiszen maguk közül kiközösítették.

Mért nem akarták, hogy farkasok egyék meg?

Pedig a csordába eztán sem engedték.

A válasz egyszerű: mert az is disznó volt.

A szolidaritás emberből hiányzik.

Ez hiányzik az én emberi-falkámból.

Nem érdekel senkit mivé lesz a másik.

       Hagyomány

Valahol messze Afganisztánban
az volt a szokás minden családban,
a férj ment elől csak egymagába
s a nő pár lépéssel ment utána.

A nők ez ellen sokat küzdöttek
bár ősi szokás, végül is nyertek.
Régi hagyomány most már nem átok
nincsenek ilyen korlátozások.

Mégis azt látom ugyanúgy mennek
férjet az élen a nők követnek.
Kérdezem őket, ezt miért hagyják?
Az ok egyszerű - TAPOSÓ AKNÁK!

Nem akadok fenn, itt a tanulság
a nők még ott is maguktól tudják
hisz a világon kell, hogy akadjon
minden férj mögött egy eszes asszony!

     Gyógyulás

Csak fekszik az ágyon erőtlenül
a javulásnak nem látni jelét,
most már minden gyógymód előkerült,
az orvos csalódott, rázza fejét.

Betege semmire nem reagál,
úgy tűnik teljesen elhagyatott,
mozdulni sem tud, ereje nincs már,
az életből mindent így feladott.

Az orvos másnap is rázza fejét,
de most az őt ért meglepetéstől,
ágyán ülve találta betegét,
semmi sem látszott a betegségből.

Mi történt Önnel? – kérdi az orvos,
már teljesen feladtuk a reményt,
történhetett tán valami fontos,
amitől visszanyerte erejét?

Az unokám itt volt tegnap nálam,
attól gyógyultam meg, amit mondott.
Drága nagyapa csak az a vágyam,
gyere haza, biciklim elromlott.

Úgy döntött egy csapat béka
versenyezni kellene,
ki ér először a célba,
cél a torony teteje.

El is kezdődött a verseny,
a sok néző figyelte.
Azt, hogy valaki felérjen
senki el nem hihette.

Nagyon magas ez a torony,
erre mászni fárasztó,
erős láb kell ide nagyon,
nem is békának való.

Néhány béka fel is adta,
hallván ezt a beszédet.
És a közönség csak mondta:
nem való ez tinéktek!

Kezdtek is lemaradozni,
egyre többen feladták.
Senki nem fog itt feljutni!
Őket csak így biztatták.

Fel is adta minden béka,
hallgatván e beszédet.
Úgy sem érhetnek a célba,
hagyták hát az egészet.

Ám egy béka nem törődve,
hogy mindenki elmaradt,
nagy erővel ment előre,
vitte őt az akarat.

A hatalmas kitartása
a sikerhez vezetett,
felért a torony csúcsára
s a versenyben győztes lett.

Hogyan tudta ezt megtenni?
Ez a kérdés indokolt.
Kiderült az ok csak ennyi:
ez a béka süket volt!