Interneten olvastam azt a kérdést, hogy mit tenne Ön, ha találna egy pénztárcát, benne 20 ezer forinttal.  És a megadott három válasz közül kellett kiválasztani, hogy én mit tennék.
Nem szólnék, csak eltenném.     Otthagynám.     Bevinném a Talált tárgyak osztályára.

A választ mindenki tudja.  Mivel becsületesek vagyunk, biztos, hogy leadnánk a  tárcát,  pénzzel együtt.
Húszezer forintért mondjuk, még érdemes becsületesnek lenni.

Ehhez hasonló választás elé kerültem egyszer.
Mióta megengedték a vasúton a másodállást, a hétvégéket nagyon sokszor  a vasúton töltöttem.
Nekem is jó volt, mert arra a nyavalyás pénzre mindig szükségünk volt,  a vasútnak is jó volt, mert ki tudták adni a kötelező pihenőidőt a dolgozóknak.  A dolgozónak esetenként jó volt, mert  kapott szabad időt, pihenőt, hogy  otthon tudjon lenni a családjával.
De azt is visszahallottam, hogy akit elküldtek pihenni, az inkább a pénzre tartott volna igényt, és maradt volna dolgozni.  Őket sajnáltam.

 Egy vasárnapi napon, gmk-ában,  a Delta I.  szolgálati helyen voltam térfelvigyázó.
Nyugis hely volt.  Egyedül voltam, váltókezelő nélkül. De váltókezelő nem is kellett, mert ahányszor váltót kellett állítani azt könnyen elintéztem, bár nem volt egyszerű, mert a szolgálati hely emeleten volt, ahova keskeny deszkalépcsőn lehetett feljutni.
Nagyon sokszor nem kellett leszaladgálnom, mert 12 óra alatt  négy-öt vonatnál több nem érkezett.  Ugyanis az érkező vonatok részére kellett  a váltókat állítanom és lezárni.
A vonat behaladása után pedig felnyitni.

 Volt egy tolatócsapat, akik azzal foglalkoztak, hogy szolgálatonként kétszer háromszor a tolatómozdonnyal bementek a rendező pályaudvarra és  az  „Ébenfurti” elegy gyűjtővágányán összeaggatták az ott  lévő kocsikat és kihúzták az úgynevezett „Előrendezőbe”, ahol ezekből állították össze a Sopron felé induló  GySEV vonatokat.
Az egész Előrendező csak hat vágányból állt.
Tolatás közben ritkán kellett lemennem váltót állítani, mert a tolatásvezető és a kocsirendező ezt elvégezte.
Én csak az emeletről nézegettem, hogyan végzik a tolatást.

 Ebéd után, amikor már két-három vonatot elkészítettek, bementek egy következő „fogásért” a rendezőbe.
Egy óra múlva már jöttek is vissza.  Hoztak körülbelül 20-25 kocsit.
Egyből ki is húzták a kihúzóvágányra, ahonnan a tolatást szokták végezni.
Ehhez a kocsisort a szolgálati hely ablaka alatt kellett elhúzni.
Kihúzás közben az ablakban álltam, figyeltem, milyen kocsikat hoztak.
Hátulról a harmadik kocsi egy magas oldalfalú, nyitott kocsi volt.
Amint húzták el alattam, beleláttam és azt vettem észre, hogy a kocsi sarkában van valami.

Azt egyből észleltem, hogy nem szemetet hagytak a kocsiban, mert elég szabályos, szögletes alakja volt.
A tolatórádión szóltam a tolatásvezetőnek, hogy mit tapasztaltam.
Mondta, hogy rögvest utánanéz.
Hamarosan hallottam a szörnyülködését:

Pistikém, itt egy egész kocsma van.
No, ha egy egész kocsma nem is volt, de volt egy karton pezsgő. Nem is egy karton, hanem kettő.
Egyelőre annyit mondtam a tolatásvezetőnek, aki szintén Pista volt, hogy a kocsit toljátok ide a  „bódé”  elé.

Tudni kell, hogy ekkor már hétköznapokon oktatótiszt voltam, aki arra is figyelmezteti a vasutas dolgozókat, hogy ne nyúljatok semmihez.  Nem éri meg.
Volt előttünk néhány példa a vagonfosztogatókról, akik előbb utóbb lebuktak.
Olyan is volt köztük, aki olyan nagyban vitte, hogy börtönbe került miatta.

 A tolatásvezető ugyan már nem mai gyerek volt, de a mellette dolgozó kocsirendező srác nem régen került ki az oktatóból, a kiképzés alól.
Láttam rajta, hogy ég a kíváncsiságtól, hogy ebben a helyzetben az oktatótisztje milyen megoldást választ.
Nem volt mindegy.
Mondtam nekik, hogy gyertek fel, de hozzátok magatokkal a pezsgőt és megbeszéljük a továbbiakat.
Így is tettek. Felhozták a két karton pezsgőt.  Nem mondom meg a márkáját, de még azt sem, hogy hány üveg volt. (valószínű egy kartonban hat üveggel van).
Először próbáljuk megfejteni, hogyan került a pezsgő a vagonba.

Melyik vágányról hoztátok ki a kocsikat?   Az ötödikről.
Ki a tolatásvezető a „Húzú tartalékon”?  A húzótartalék a rendező túlsó végén a VI. szolgálati helynél tolat.  Mondta a tolatásvezető nevét, akire fogadni mertem volna.
Mondom az elképzelésemet.  A „Temető” vágányra, ami egy rakodóvágány, valószínű, hogy érkezett egy vagon, amiben pezsgőt szállítottak.
Ahogy  azt a tolatásvezetőt ismerem, nagyon  előzékenyen viselkedett a vagon beállításakor a kirakást végzőkkel.  Centiméterre beállította a kocsit arra a helyre, ahol legkedvezőbb a kirakása.
Na most, vagy kapott ezért két karton pezsgőt, vagy volt egy-két perc amikor nem figyeltek.
Mindenesetre a pezsgőt átmenetileg berakták a közelben álló magas oldalfalú nyitott kocsiba, hogy majd alkalomadtán onnan kimenekítsék.

Az okfejtésemmel egyetértettek. Az én tolatásvezetőm is látott már ilyesmit.
Amivel nem számolt a pezsgőmentő tolatásvezető,  hogy ti bementek és kihúzzátok az ötödikről a kocsikat, a  „pezsgős” kocsival együtt.
Gondolom, milyen mérges lehetett, amikor rájött, hogy eltűnt a pezsgő.

Hogy mennyire igazam volt az okfejtésben a következő oktatáson kiderült.
A feltételezett tolatásvezető fülébe súgtam, hogy  „köszi a pezsgőt!”.
Annyit mondott, hogy Hála Isten, hogy ti találtátok meg, nem valami idegen.

Most az a rész következett, hogy mit tegyünk a pezsgővel?
A lehetséges megoldások:
Visszarakjuk a vagonba ahol volt és elfelejtjük.
Pisti szerint ez nagyon rossz megoldás.  Először is egyhamar nem felejtjük el.  Másodszor  ez a vagon megy ki az osztrákokhoz.  Megtalálják a pezsgőt, mit fognak gondolni a magyar vasutasokról.  Igazat adtam neki.

Szóljunk a rendészeknek, hogy mit találtunk.
A lehető legrosszabb megoldás.
Először is a rendészek hülyének néznek bennünket.
Másodszor eseménykönyvi jelentést kell írni az esetről.  A főnök is ki fog röhögni minket.
Nem beszélve arról, hogy ki fogják nyomozni, hogyan került a pezsgő a kocsiba.
Azon kívül mehetünk jegyzőkönyvezésre, kihallgatásra, úgy mondta ezt a Pisti, hogy „anyja neve hat példányban!”

Lett volna még egy megoldás.  A pezsgőt visszatesszük a vagonba és a kocsit betolják arra a helyre ahonnan kihúzták.  A rejtegető megtalálja.
Nem jó.  Ezt a szegény osztrák kocsit csak fél nappal később tudnák hazaküldeni, ami sokba kerül a magyar vasútnak. Ez is igaz.

Amíg így variáltuk a lehetőségeket,  mindegyikünknek a fejében az járt, hogy igazságosan elosztjuk az üvegeket és  nem fogunk szólni senkinek.
Ez  bizonyult a legelfogadhatóbb megoldásnak.
Nem is szóltunk senkinek.  Nem is kereste a pezsgőt senki.

Azért, hogy a lelkiismeretünk is megnyugodjon, rábeszéltük magunkat, hogy ezt a pezsgőt mi nem loptuk sehonnan.  Nem nyitottunk ki érte semmilyen zárt ajtót.
Ez a pezsgő valószínűleg nem hiányzik senkinek.  Majd máskor óvatosabb lesz az illető.
Nem küld nekünk ajándékot!

Nem beszélve arról, hogy minden más választás esetén, mi húzzuk a rövidebbet.