A meghatározások szerint az  írásbeli rendelkezés a vonatszemélyzet  (mozdonyvezető, vezető jegyvizsgáló, jegyvizsgáló)  részére a közlekedéssel kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazó írott parancs!

Erre a célra megfelelően előnyomtatott lap szolgál.  Két vagy három példányos.

Általában a forgalmi szolgálattevő állítja ki, de  lediktálás után engedélyt adhat az utasításban előírt munkakörökben dolgozóknak, akik a megírt rendelkezést  kézbesíthetik is a mozdonyvezetőnek, vagy ha van a vezető jegyvizsgálónak is.
Az átvevő tehát a mozdonyvezető, de van egy különleges eset, amikor a mozdonyvezető saját maga írja meg a rendelkezést, a forgalmista lediktálása alapján, saját magának.
A vasutasok ezt tudják, hogy  ez olyan vonalakon történik (KÖFI), ahol a szolgálati helyen nincs személyzet.

A lényeg, hogy ez a rendelkezés a   - leginkább a mozdonyvezető részére  -  feltétlenül figyelembe veendő és végrehajtandó parancs.
Fontos kitétel, hogy az írásbeli rendelkezést csak újabb írásbeli rendelkezéssel lehet visszavonni, vagy érvényteleníteni.

Számtalan nézeteltérés következett be emiatt az előírás miatt.
Hozzáteszem, hogy az esetek 99 %-ában a mozdonyvezetőnek volt igaza.
Például.  Egy rendelkezés szerint Győr állomás felső-vezetéki hálózatát  8 órától  14 óráig feszültség mentesítik.
Erről ugye valamennyi villamos mozdony vezetőjét értesíteni kell, hogy a megfelelő intézkedést megtehesse.  Ez legtöbbször abból áll, hogy a megfelelő helyen, amit általában jeleznek neki,  leengedi az „áramszedő”-t.
Ilyen esetben a villanymozdonyos vonatot  diesel mozdonnyal  kell kijuttatni a kikapcsolt felső-vezeték alól.

Előfordul, hogy a karbantartást végzők, akik miatt a felső-vezeték kikapcsolása történt, már 13 óra 20-kor végeztek a munkával és hozzájárultak a  „feszültségmentesítés” megszüntetéséhez.
A forgalmista örül ilyenkor és áram alá helyezi a felső-vezetéket.
Igen ám, de a Hegyeshalom felől érkező vonat még kapott „Írásbeli” a kikapcsolásról és annak megfelelően a mozdonyvezető „leeresztett áramszedővel”  gurult be az állomásra.
A forgalmista mutogatja neki a karjait az ég felé emelgetve, hogy fel engedheti az áramszedőt. Némelyik mozdonyvezető megbízik benne és felengedi.
De a legtöbb bizalmatlan.  Mi van ha félreértette?   Felengedi az áramszedőt és kész a baleseti helyzet.  A vezetékbe áram kerülhet a villamos mozdonyból, amelyen még dolgoznak.   Brrrrr!!
Tudja a mozdonyvezető a szabályt,  igaz, hogy a forgalmista is, csak azt gondolja, hogy megspórol egy írásbeli megírást.   Rájön, hogy nem sikerült és már viszi is ki a megváltozott helyzetről szóló rendelkezést. 

Ennél bosszantóbb helyzet, amikor a vonat menesztését végző,  úgynevezett külsős, arról kap értesítést, hogy a Kijárati jelző, amelyik mellett az induló vonatnak el kellene haladnia, használhatatlan.
A szabály:  a használhatatlanságról értesítem a mozdonyvezetőt, méghozzá Írásbeli rendelkezésen és ha ezt megkapta és adják a jelző mellett a megfelelő jelzést, a vonat indulhat.

Már az is bosszantja, jogosan,  a külsőst, ha már kiment a vonathoz, amikor tudomást szerez róla, hogy a jelző nem működik.
Ilyenkor szaladni kellene be a forgalmiba, megírni a rendelkezést.
De látott-e már valaki szaladgáló külsőst. 
Nagyon ritka az ilyen.  Mondván nem lottón nyerte a lábait, nem is zerge volt valamelyik őse, és különben is az utasítás sehol nem ír olyat, hogy szaladni kell.
(kivéve persze veszélyhelyzetet!).

Szép lassan besétál a forgalmiba, megírja a rendelkezést, kisétál a mozdonyvezetőhöz, átadja neki.
Az utasok pedig lesik a vonatablakból, hogy a vörös-sapkás sétálgat a vonat mellett és  nem idegesíti, hogy már régen elmúlt az indulási idő.
Betetőzi az esetet, ha ezek után a  Jelző használhatóvá válik és a berendezés kezelő nyom is rá „Szabad” jelzést.
Na most mi van,  kérdezi a mozdonyvezető?
Add vissza a rendelkezést  és nem történt semmi.
Azt ugyan nem.  Aláírtam, hogy átvettem.  Írjál másikat, hogy ez érvénytelen.
Ezzel persze el lehetne játszadozni, de legtöbbször a mozdonyvezető megértő és visszaadja  az érvényességét vesztett rendelkezést.

Az sem véletlen, hogy az utasítás szerint az írásbeli szövegét, de legalább is a lényegét élőszóval is közölni kell.  Nem véletlenül.
A forgalmisták között is van néhány, aki elmehetne patikusnak, mert nem lehet elolvasni, hogy mit is írt.
Volt egy kollégám, később mérnöki diplomát szerzett, aki úgy írta az írásbeli rendelkezést, hogy berakott hét-nyolc indigót és ceruza helyett tollszárral írta meg az összes rendelkezést úgy, hogy a tollszárat marokra fogta és jól rányomta. Az első oldalon ugyan nem volt semmi, de az amúgy is "nálunk marad"!
Ez a szabály nem csak az írásbeli, hanem az élőszóval adott rendelkezésekre is vonatkozik, hogy vissza kell ismételni és  ismételtetni, a félreértés elkerülése érdekében.

Ennél a résznél elrettentő példaként szoktam elmesélni egy régi esetet.
A vonat beérkezett a végállomásra, éjfél után két óra körül. A forgalmista mondta a mozdonyvezetőnek, hogy gépmenetben mehet haza, mert nincs vonatja, amit továbbítani kellene.
Aki már találkozott ilyen helyzettel, tudja, hogy  haza felé nagyon sürgős tud lenni.
A mozdonyvezető saját maga leakasztotta a gépét a vonatról és forgalmista utasítása szerint kiment a mozdonnyal az állomás vége felé, hogy egy másik vágányra visszajöjjön és úsgyi haza.
Közben a forgalmistának eszébe jutott, hogy az a vágány, ahova a mozdony visszajön, még foglalt.  Pőre-kocsik vannak rajta, amit  az állomási tolatómozdony  hamarosan kihúz onnan.
Kitelefonált a váltókezelőjének, hogy értesítse a vágányra visszatérő mozdonyvezetőt, hogy „foglalt vágányra jár!”
A váltókezelő, eléggé el nem ítélhető módon,  az előtte elhaladó mozdony vezetőjének felkiáltotta, hogy : „foglalt vágányra jársz!”
A váltókezelő elmondása szerint a mozdonyvezető visszaintett neki.
Sajnos ekkor intett utoljára.  70 kilométeres sebességgel belerohant a vágányon álló pőre szerelvénybe, amit az éjszakai sötétségben nem észlelt, mert ráadásul ezek a kocsik a szemmagasság alatt helyezkedtek el.
A mozdonyvezető meghalt. Azért, mert a rendelkezést nem ismételtették vele vissza.

Az Írásbeli rendelkezés szövege azért is lehet félreérthető, mert egy egy fogalom mást jelent a forgalmi és mást a pályafenntartási szakszolgálatnál.

A váltóról van szó,  ami a vágányba épített olyan szerkezet, ami lehetővé teszi, hogy a vasúti járművek az egyik vágányról a másik vágányra jussanak.
Csakhogy a forgalmi szolgálatnál csak úgy emlegetik ezt a szerkezetet, hogy váltó. 
A pályafenntartás szerint a váltó  a kitérő csak egyik fő része.  Maga a kitérő nagyobb terjedelmű, mert, ahhoz, hogy egy másik vágányhoz csatlakozhasson  olyan részeket is tartalmaz, ami a forgalmi szolgálatnál nem számottevő.
Viszont, a váltó állása lehet a forgalom szerint is egyenes,  vagy kitérő (a nem egyenes).

Egy alkalommal a pályamester kiadott egy rendelkezést, hogy  az egyik állomás  2. számú kitérője  10 kilométer/ óra sebességgel járható.

A forgalmista megírta a rendelkezést, de nagyon- nagyon félreértette a rendeletet.
Az írásbelire ugyanis azt írta, hogy a 2 számú váltón  kitérő állásban 10 km/óra sebességgel.
A mozdonyvezető ezt elolvasta, tudomásul vette és  az ominózus váltón, ami egyenes állásban  állt amikor  áthaladt rajta  80 kilométeres sebességgel.
A félreértés miatt a rossz állapotban lévő váltón a vonatban levő kocsik kisiklottak.

Volt egy vizsgabiztosunk, aki nagy előszeretettel gyűjtötte azokat az Írásbeli rendelkezéseket,  amelyek vagy a forgalmista hanyagsága, vagy hozzá nem értése vagy egyéb ok miatt, különlegesnek  bizonyultak.

Emlékszem, hogy mennyit derültünk azon a rendelkezésen amelyen a mozdonyvezetőt így értesítették:

„A két állomás között, óvatosan, figyelmesen közlekedjen, mert a birkákról nem érkezett visszajelentés!”

Mi van?  Mi van?
Kiderült, hogy az alföldi TSz-nek birkái voltak, melyet a pásztor, a vasút mellett is legeltetett, sőt  legeltetés közben a vágányokon is keresztül hajtotta őket, méghozzá nem az útátjárón, hanem olyan helyen, ahol csak a birkák szoktak járni.
Nehogy a vonat a birkákba rohanjon, születet olyan megegyezés, hogy a pásztor, mielőtt a birkákat áthajtja a vágányokon,  „pályatelefonon”  kér engedélyt a forgalmistától.
Amikor az utolsó birka is átment a síneken, a pásztor ismét jelentést tett a forgalmistának és minden ment a maga útján.

Történt egyszer, hogy a pásztor, miután birkástul átsétált a síneken, elfelejtett erről jelentést tenni a forgalmistának.
A forgalmista nem tudta mire vélni a mulasztást, a legrosszabbra gondolt:  megálltak a birkák a síneken!

Ezért írta a különös szövegű Írásbeli rendelkezést.