2000 szeptembertől  (2012 júliusig)  körülbelül 300 tanuló fordult meg a Tanműhelyben.
Kezdetben három osztály is volt, mert a vasútüzemvitelellátósokon kívül  a szállítmányozási ügyintézők is  a tanműhelyben tanultak, mert nálunk volt hely  az iskolában pedig szoronkodtak.
Később, az ötödik tanévtől a szállítmányozók elmaradtak.

A vasútüzemesek általában  tizenöten,  húszan  kezdték a tanévet.
Két éves képzés alatt  az osztályok létszáma változott.
Igaz hogy jöttek is néhányan máshonnan, de leginkább elmentek.  Főleg azok, akik év közben jöttek rá, hogy nekik nem szimpatikus  ez a vasút, főleg a rengeteg szabály, amit meg kellett volna tanulni.
Érdekes, hogy aki kimaradt, az nem a tanulmányi eredménye miatt ment el, tehát nem bukás miatt, hanem egyéb okokból.
Vagy felvették az illetőt valamilyen felsőbb iskolába, vagy a családi körülmény miatt kellett az iskolapadot felcserélni olyan munkahellyel, ahol több volt a jövedelem.

A tanulók zöme sikeresen vette az akadályokat és elvégezte az OKJ-s kettő évet, aminek a végén kapott valamilyen képesítést.
Mindig kevesebbet!
Valamikor a négy év Szakközépiskola elvégzése után az érettségin kívül a tanuló vasúti forgalmi, kereskedelmi vizsgát is szerzett, amivel a vasúton majdnem mindenhol el tudott helyezkedni.
Csak a  forgalmi szolgálattevőnek  kellett ezen felül egy „Önállósító” vizsgát tenni.
Egy idő után ez megszűnt.  Ezért indult a Tanműhely, hogy itt szerezzék meg a szükséges  vasúti szakvizsgákat.

Öt-hat éven keresztül ez így is volt.
Az OKJ-s vizsgára eljöttek a vasúti szakvizsga-biztosok és egyben a vasúti szakvizsgát is meg tudták szerezni a tanulók.
Aki ezeken a vizsgákon mindenből legalább hármas eredményt ért el,  a vasúton minden munkakörre alkalmas lett (a forgalmistának ehhez még „önállósítót” kellett tenni).
Aki valamelyik tárgyból csak elégséges lett, az olyan munkakörre lett alkalmas, amit a vizsgabiztos meghatározott (Az úgynevezett Oktatási Utasítás, - O.1 – alapján).
Ők, ha ennél magasabb beosztásba akartak kerülni   -   már munka mellett  -  meg kellett szerezni a szükséges vizsgát.

Jelenleg  -  sajnos  -  a két év után  „csak” egy OKJ-s bizonyítványt  kapnak, amivel nem mehetnek messzire.
Aki a vasúthoz akar jönni,  még kb. fél évet kell tanulni a Tisztképzőn  (BGOK), hogy érvényes vizsgát tehessen. Ez elsőre,  legfeljebb másodikra sikerülni szokott.
Nagyon sokan nem mentek egyenesen dolgozni, hanem jelentkeztek a  Közlekedési Főiskolára,  ami közben Egyetem lett.
Közülük az első évfolyamokból már a vasúton vezető beosztást töltenek be.

Az osztályok létszáma olykor nagy eltérést mutatott.
Volt olyan  évfolyam, ahol 25-en kezdtek és 20-an be is fejezték a képzést.
Volt azonban olyan évfolyam , amelyik 12 fővel kezdett. A második évfolyamba csak öten kerültek tovább és közülük csak hárman végeztek.
Ez egy kirívó eset volt, csak egy volt ilyen.  Általában  12-en 18-an végeztek egy évfolyamból.

Egyetlen egyszer előfordult, hogy egy tanulónk a két évet négy év alatt végezte el.
Annyira gyenge volt, hogy az első és a második osztályt is meg kellett ismételnie.
Az iskola igazgató kegyelméből nem bocsátották el,  mert figyelembe vették, hogy az anyukája,  aki egyedül nevelte, valamikor a vasúton volt takarítónő.
Ő volt az a tanuló, akivel az alábbi eset történt.
Az egyik iskolai tanár  a  Közlekedésföldrajz órát  a Tanáriban tartotta, mert ott volt csak olyan számítógép, amelyiken internet is volt.
A tanulókat feleltette.  A témával kapcsolatos kérdéseket tett fel nekik.
Az említett tanuló is köztük volt.
Sehogy sem sikerült egyik kérdésre sem helyes választ adnia.
A tanár,  hogy ne fulladjon az óra unalomba,  felajánlotta neki, hogy telefonos segítséget vehet igénybe.
Én a saját irodámban voltam, amikor megszólalt a telefonom.
Mondja a tanár úr, hogy az illető tanuló az egyik kérdés megválaszolásához az én  telefonos segítségemet kéri. 
Át is adta neki a telefont.
A fiú köszönt illedelmesen és megkért, hogy mondjam meg neki:  mi Ukrajna fővárosa?
És sorolta a lehetséges válaszokat, ahogy az  a televíziós kvízjátékokban szokás:
Párizs,   Stockholm,  Moszkva  vagy Minszk.
Mondtam neki, hogy  jelölje  be  az utolsót.
Nagyon szépen megköszönte.
Utána átmentem hozzájuk megnézni, hogy mi késztette  a tanár urat erre az engedményre, amin persze az osztálytársak is nagyon szépen szórakoztak.
Nem csoda tehát, hogy kellett neki a négy év.   Egyébként nemrégen beszéltem vele interneten keresztül és megnyugtatott, hogy nem lett vasutas,  nyugodtan utazhatok.
Megnyugtatott.

De ez csak egy kirívó eset volt.
A jellemző az volt, hogy nagyon jó képességű tanulók jártak hozzánk.
Egyrészt,  általában minden tízedik továbbtanult valamilyen főiskolán, vagy egyetemen.
Az országos szakmai tanulmányi versenyeken tanulóink kimagaslóan jól szerepeltek.
Hat évben  közülük került ki a  tanulmányi verseny győztese.
Nem volt olyan év, hogy a mi tanulóink ne lettek volna az első három helyezett között.
A többi iskolának már szinte unalmas volt, ha a mi tanulónk jelentkezett a versenyre, már nem volt semmi esélyük.
Szeretek ugyan dicsekedni, de most távol álljon tőlem arra hivatkozni, hogy persze, hiszen én tanítottam őket.
Valami kis közöm persze nekem is volt az eredményekhez, de a zömét a többi szakoktatónak köszönhették.

Ugyancsak nem sok közöm volt ahhoz sem, hogy néhányan az itt végzettek közül országosan ismertté váltak.
A Bercsényi Iskola egyébként is híres arról, hogy jó sportolókat képezett ki (Sport iskola is).
Néhány olimpikonunk a Bercsényi tanulója volt.
Többek között itt tanult  Borkai Zsolt  (később tanított is itt),  Csollány Szilveszter, Czigány Kinga (kajakos) és  Ábrahám Attila  (már Dr.) szintén kajakos.
Az utóbbi öt olimpián az iskola 16 tanulója vett részt.

A mi tanműhelyünket is megjárta Ihász Veronika (darts bajnok), Mörtel Renáta kézilabdázó, Bejczi Zsuzsa  cselgáncs  európa-bajnok  és  Sastin Mariann ezüstérmes birkózó világbajnok, aki a londoni olimpián is részt fog venni.
Ők ugyan nem általam érték el sikereiket, de ha meghallom, hogy valahol sikert értek el, azért csak elönt egy kis büszkeség.