Aki dolgozott már éjszaka, annak nem kell sokat mesélni arról, hogy milyen érzés nem aludni olyankor, amikor más a legszebbeket álmodja.
Nem egy kollégámtól hallottam szidni még azt is aki a lámpát feltalálta.
Át lehet persze egy éjszakát virrasztani úgy is, hogy szól a zene, koccannak a poharak, megy a beszélgetés, akár mulatságban, bálban, vagy lakodalomban.
Még ott is ki lehet merülni.

Még kimerítőbb, ha dolgozni kell sötétben és főleg álmosan.
Aki részt vett ilyenben, tudja, hogy a legnehezebb átvészelni a hajnali egy órától  négy óráig tartó időszakot. Az ember akkor a legálmosabb. Négy óra után már a külvilág ébredezik, mocorog. Indulnak a buszok, munkásvonatok. Kezdődik az élet.

Én nagy bajban voltam. Mindig úgy aludtam, hogy volt a fejem alatt kispárna, alattam puha matrac, betakarózhattam dunyhával, paplannal,  ahogy jólesett. Így tudtam aludni.
Széken ülve, asztalon fekve nem tudtam aludni.  Megpróbáltam. Nem ment.

Mondták is az öreg vasutasok, hogy belőled gyerekem soha nem lesz jó vasutas, ha ülve nem tudsz aludni.
Ha azt mondanám, hogy soha nem aludtam szolgálatban, az nem lenne igaz.
Az igazság az, hogy nagyon ritkán, én is elbóbiskoltam.
Nem úgy, mint egyik váltókezelőm, akivel éjszaka kimentem a váltókhoz, mert mellé osztottak be tanulni.  Közben beszélgettünk, illetve egy idő után csak én beszélgettem, mert azt vettem észre, hogy nem válaszol.  Támaszkodott a váltótárcsának és hallgatott.
Szólok hozzá:  mit szól ehhez Imre bátyám?  Felriadt. Kiderült, hogy amíg én beszéltem, ő a váltónak támaszkodva elaludt, állva  -  az ő szavaival, mint a fuvarosló.

Számadáskezelő voltam. Olyan munkahely, ahol némelyik kollégának már éjfélkor az asztalon volt a feje és olyan jóízűen aludt, hogy még horkolt is.  Némelyik rá is fizetett, mert volt olyan munkatárs, aki nem átallotta, hogy a tintaceruzáját papírosra kotorva, a tintaporral befújta az álmodozó arcát, aki álmában még el is kente a port az izzadó arcán.
El lehet képzelni, hogyan nézett ki, amikor jött a főnök éjszakai ellenőrzést tartani és meglátta az illetőt, aki ijedten mondta: én nem aludtam főnök úr.
Nem-e ?  Menjen nézze meg magát a tükörben.  Hát meg is nézhette magát.

Első alkalommal én is itt aludtam el.
Számadáskezelőként a székem mögött volt egy fakkos szekrény, abban tartottuk vonalanként csoportosítva a fuvarokmányokat. A legtöbb fuvarokmány a Ferencvárosi fakkban szokott lenni. Ez pont olyan magasságban volt, hogyha a székemet hátradöntöttem a fejemet pontosan a ferenci papírokra tudtam bedugni, ami kispárnaként szolgált. Egyik éjjel úgy félkettő körül nagy volt a csend, mindenki aludt. Gondoltam én is lekapcsolom a villanyt és bóbiskolok. Úgy is lett. Bedugtam a fejem a fakkba és elaludtam.

Amikor felébredtem, persze jól összetörve a kényelmetlen fekhely miatt, láttam, hogy az asztalomon van egy A/4-es papír.  Felemeltem és megrökönyödve olvastam az üzenetet.

"Éjszakai ellenőrzést tartottam, átmenesztő fejét a szekrényben találtam.  Sághegyi"

Megmutattam a többieknek is. Jót nevettek rajtam. Ők is aludtak. Fel sem ébredtek. De üzenetet csak én kaptam.
Megbeszéltük, hogy milyen rendes volt az ellenőrzést végző Főnökhelyettes. Nem veszítette el a visszapillantó tükröt. Emlékezett rá, hogy az ő idejében is ilyenek voltak az éjszakai szolgálatok.

Voltam olyan szolgálati helyen is, ahol az éjszakai alvás rendszeres lehetett, mert a mosdóban nagy,  2x2 méteres hungarocell lapokat találtam. Kiderült, hogy derékaljnak használták.
Egyszer még a Rendelkezőtoronyban is ért meglepetés. A társam éjfél után megkérdezte: nem akarsz aludni ?  Mondtam, hogy én nem. Azt mondta, hogy akkor ő alszik, vigyázzak a "bolt"-ra.  Néztem, hogy fogja megoldani az alvást.  Kiment és egyszer csak jött vissza a WC ajtóval. Rátette két székre és már meg is volt a fekhely.

Nekem is így kellett volna feküdnöm, amikor egyszer a derekamon idegbecsípődés keletkezett. Azt mondta az orvosnő, hogy keményen kell feküdnöm. Mondtam neki, hogy nekem az nem megy (hacsak nem fekszem hasra).

A legdurvább eset az volt, amikor mint oktató, éjszakai ellenőrzést kellett tartanom. Sok mindenen átmentem már addig, de amilyennel találkoztam, még álmomban sem gondoltam.
Megyek be éjfél után egy óra körül egy félreeső szolgálati helyre  (legalább az ajtót zárta volna be, hogy zörögnöm kellett volna). Az ott dolgozó egy hintaszékben ült, pokrócokkal körülcsavarva. A telefon gumival a fülére volt erősítve és aludt. A sorompója lecsukva, ilyenkor már nem járt arra senki. Arra is lusta volt, hogy a telefont felvegye amikor keresik.
Ha keresték, az elektromos csöngetés felébresztette, csak belemotyogott a telefonba és aludt tovább.

Senki nem csodálkozott, amikor ezt a szolgálati helyet az elsők között megszüntették.