Bár a vasúti pályát és járműveket a háború után nagy mértékben felújították, átépítették, a fejlődés sosem volt arányban a jelentkező igényekkel.
Baleseti veszély a pálya vagy a járművek hiányosságaiból jelenleg is fennáll.
Hiba volna azonban minden balesetet a  műszaki hiányosságokra fogni.
Nagyon sok esetben a baleset valamilyen emberi magatartás következménye. Ráadásul nem is csak egy, hanem legalább kettő  vagy több ember mulasztása kell ahhoz, hogy egy baleset bekövetkezzen.
Azt tanultam és azt tanítom, hogy egy ember nem tud balesetet okozni. Olyanok az előírások, Utasítások, Szabályok, hogy egy dologra több embernek is figyelni kell.
A baleset akkor van, ha mondjuk a három felelős közül mindegyik mulaszt.

Mondhatja valaki, hogy a síneket, vagy a kábeleket, vagy a sorompó akkumulátorát  egy ember is meg tudja rongálni. Igaz de ez már bűntény.
Kezdettől fogva azt hallottam az idősebb vasutasoktól, hogy minden vasutasnak van egy téglája abban az épületben, amelyiknek rácsosak az ablakai.
A valóság nem ilyen ijesztő. Baleset ugyan nagyon sok van, de kevés vasutas került ezek miatt börtönbe.
Csak egy mondat erejéig utalok vissza a vasút kezdetére.
Az első gőzmozdony-vontatta vonat  -  R. Stephenson Rakett nevű mozdonyával -  Liverpool és Manchester között  42 km/h sebességgel robogott  és mindjárt az első alkalommal egy embert halálra gázolt.
Az építők azonnal a fejükhöz kaptak, mert rájöttek, hogy a vonatközlekedéshez szabályok is kellenek. Jelzések, végrehajtási utasítások.

Mielőtt részletesebben beszélnék egy-két balesetről, megemlítek néhányat a régmúlt időkből:
1939 március 21-én Hernádcsány állomáson egy helytelenül álló váltón kisiklott a kassai gyorsvonat gőzmozdonya. A mozdonyvezetőt és fűtőjét a gőz leforrázta. Belehaltak.
Nevüket a mozdony oldalán elhelyezett Emléktáblán őrizték meg.

1960 június 30-án Kálkápolna állomáson a személyvonat nem tudott megállni. Kifutott az állomás másik végén a nyílt pályára, ahol a vágány  -  pályaépítés miatt  -  fel volt szedve. A gőzmozdony a kavicságyban állt meg.

1962-ben a Nyugati pályaudvarra érkező személyvonat nem tudott megállni, hanem az ütközőbakot kitörve kiballagott a körútra. Csúnya látvány lehetett.

1974-ben Szajol állomáson siklott ki egy vonat az előzőleg felvágott váltón.

1983 január 22-én Herendről 3 személykocsi megindult a lejtőn és Veszprém előtt egy tehervonattal ütközött.  (Öten meghaltak, 39-en megsérültek)

Több, mint 42 éves szolgálatom alatt olyan balesetet nem okoztam, ami miatt rácsok mögé kerültem volna.  Bírósági tárgyaláson azonban néhány esetben részt vettem.
Ezek közül egyiknek voltam részese  (majd egyik sztoriban részletesen elmesélem), de hála a  Szabályok ismeretének, büntetést nem kaptam.

Nagyon veszélyes helyzetbe viszont kerültem.
20-21 évesen Térfelvigyázó lettem.  Volt két rutinos váltókezelőm (bakterom).
Helyszíni állítású váltóink voltak. A jelzőket is mi kezeltük.
Egyik este a Komárom felől érkező személyvonat előtt egy olyan tolatást kellett elvégezni, ami teljesen keresztezte a vonat útját.
Belevaló gyerekek vagyunk, mondtam, hogy futás fiúk. Te mész arra, dobálod a váltókat, te a másik irányban készíted a tolató egység útját, én meg megyek a tolatott szerelvény után és állítom vissza a váltókat a vonat részére.
A szomszéd gyerekek, akik ott nőttek fel nálunk a bódéban, most is ott tébláboltak.
Mondom a legnagyobbiknak, aki 17 év körüli volt és nem egyszer kezelte már a jelzőket,
hogy figyeljen engem és ha intek, állítsa "Szabadra"  a jelzőt a személyvonatnak.
Minden símán ment, elhaladt a tolatómenet, az úgynevezett "mosómenet", én mentem utána és állítottam vissza a váltókat, majd intettem a fiúnak, hogy "Húzd meg a jelzőt!"                                                

Ő meg is tette. Hátranéztem és láttam, hogy a vonat meg is indult Ipartelepről.
Ekkor vettem észre, hogy egyik váltót, pontosan azt, amelyik a vonatot a Rendező pályaudvarra terelte, a kapkodásban elfelejtettem visszaállítani.
A váltó ott volt előttem két méterre, a vonat mögöttem robogott. Odaugrottam a váltóhoz
és átdobtam. Szerencsémre a váltó úgy volt gondozva, hogy a bakter két újjal is át tudta állítani. Nekem is sikerült. Ahogy átdobtam a váltót, a vonat már ott is dobogott mellettem.  A szívem meg a gyomromban.
Bevánszorogtam a bódéba és összeestem. Akkor jött ki rajtam az izgalom.
10 percig meg sem tudtam mozdulni. Émelyegtem, izzadtam. Minden bajom volt.
Ráadásul a többiek az egészből nem vettek észre semmit.
Azóta is sokszor eszembe jutott a felelőtlenség. Mi lett volna, ha nem veszem észre a helytelenül álló váltót. A személyvonat berobogott volna 80 km/órával a teher pályaudvarra.
Szerencsémre az őrangyalom velem volt.
Jó lecke volt. Soha nem bíztam abban, hogy majd más figyel helyettem.