Amikor a "Brazil" barátom az apjával és még egy vasutassal kukoricás vagonba bújva disszidáltak, jó 24 órát töltöttem a Körkemence utcai  Rendőrség alagsorában levő pincében.

Utólag belegondolva nagy szerencsém volt, hogy csak 24 órát, mert erről a 24 óráról senki nem tudott. Senki nem tudta hol vagyok. Anyám is hiába érdeklődött, nem árultak el neki rólam semmit. Azt meg pláne nem, hogy miért vagyok eltüntetve szem elől.
Nekem sem árulta el senki, hogy miért vagyok ott. 
Annak, hogy nem maradtam még egy darabig, Isten tudja meddig, a cellában, annak köszönhetem, hogy a Szabad Európa Rádióban elmesélték a disszidensek, hogyan tudtak kiszökni.
Egészen addig én voltam az első számú gyanúsított. Feltételezték, hogy én segédkeztem nekik abban, hogy a vagon ajtaját becsukjam és a fémzárat megigazítsam:  ne lehessen észrevenni rajta azt, hogy piszkálták.
Csak akkor tudtam meg mindezt, amikor másnap hajnali fél háromkor elengedtek.
Megígértették, hogy a "Brazil" leveleit, amit nekem fog írni, bemutatom nekik.
Egyetlen levelet kaptam  I. Jancsitól, a "Brazil"-tól  (azon is észre lehetett venni, hogy valaki már előttem kibontotta), amit elvittem bemutatni, nehogy probléma legyen belőle.

Nem sok mindent írt a Jani. Akkor még Bécsben volt, de írta, hogy majd mennek tovább Franciaországba, majd Amerikába.
És írta még, hogy vigyázzak a kislányra, akinek udvarolt.
Ezt valamilyen okból komolyan vettem, és mivel megírta a nevét és a telefonszámát is, nagyon gyorsan szert tettem rá, hogy felhívjam telefonon. Elmondtam a küldetésemet és megbeszéltem vele, hogy este hétkor találkozunk a Baross út sarkán a Gergácz vendéglő előtt. Hogy felismerjen, lesz nálam egy újság, amit magam előtt fogok tartani.
A magam részéről pontos voltam. Már hét óra előtt ott szobroztam a sarkon és figyeltem a csajokat, akik csak nem akartak belém kötni.
Fél órát jöttem-mentem és rá kellett jönnöm, hogy át lettem verve.
Be kellett látnom, hogy a Brazil kérését - legnagyobb  bánatomra -  nem tudom teljesíteni.
De, hát az ilyen pofonoktól edződik az ember.

Már régen elfeledkeztem a Brazilról is meg a kislányról is, amikor egyszer a Baross úton a Hungária étterem előtt (ma McDonalds) levő újságos pavilonhoz mentem, hogy vegyek valamilyen lapot.  Meglepetésemre az eladó kiszólt:  Szevasz Pistikém!
Lehajoltam, hogy betekintsek az ismerősre, hát a meglepetés még nagyobb lett.
Az újságos a Brazil apja, Tibi bácsi volt, aki szintén az egykori kukoricás vagon utasa volt,
aminek következtében 24 órát "hűsöltem".
Bementem hozzá a bódéba és elmeséltük egy másnak, kivel mi történt.
Én a fogva tartásomat hamar elhadartam és kíváncsian vártam, hogy velük mi történt.

Tibi bácsi elmesélte azt is, hogy miként tudtak elrejtőzni a kukorica között, és hogy a határon kívül már várta őket ugyanaz az ismerősük, aki itt rájuk csukta a vagonajtót.

Azt is elmesélte, hogy a felesége és a lánya "itthon" maradt, de megbeszélték, hogy majd őket is maguk után viszik.
Úgy is történt. Egy idő után Tibi bácsi hamis papírokkal  Jugoszlávián keresztül hazajött.
Hozta a hamis papírokat a feleségének és a lányának is.
Összecsomagoltak és felültek a vonatra, hogy szintén Jugoszlávián keresztül elhagyják az országot.
A Keleti pályaudvaron azonban már várta őket a rendőrcsapat és szépen visszaterelték őket.
Tibi bácsi kapott 5 évet, amit azóta le is töltött.
Szabadulása után itt kapott állást.
Megkérdeztem, honnan tudott róluk a rendőrség? Minek alapján várták őket a Keletiben?
Azt mondta, hogy biztosan nem tudja.
Először a feleségét gyanúsította, akinek nem nagyon akaródzott külföldre menni, azzal, hogy Győrben a vonatról ledobott egy cetlit, amire felírta, hogy mi készül.
A másik, és ez a valószínűbb, a rendőrség szem előtt tartotta a feleséget, és észrevették, hogy furcsa módon összepakolva hagyták el a lakást.
Tibi bácsit még egyszer-kétszer láttam az újságos pavilonban, aztán eltűnt szem elől.

Arra gyanakszom, hogy valahogyan mégis sikerült neki külföldre távozni.