Akinek kapcsolata van a vasúttal, annak nem mondok újdonságot azzal, hogy mióta  a vonatokra  lehet  helyjegyet  váltani, mindig is akadtak problémák.

Kezdetben,  (mármint a MÁV-nál volt ez kezdet),  amikor bevezették a helyjegyváltás lehetőségét nagyon sokan úgy vélték, hogy ezzel megszűnt a vonatokon a zsúfoltság, hogy  nem kell állva utazni egy  Győr – Budapest úton.,  nem kell ülőhelyet keresgélni, hatalmas csomagokkal végigsétálni a vonaton,  néha az egész családdal, beleértve a gyerekeket és a nagymamát is esetenként.

De ahogy a puding próbája az evés,  úgy a helyjegy rendszernek is a gyakorlati  alkalmazás volt a vizsga.
Győrben voltam személyszállítási vezető és a beosztásomból adódóan a helyjegyekkel kapcsolatos panaszok, problémák  nálam csapódtak le.

Alaposan utána kellett járnom, hogy milyen szabályok alapján adja a vasút a helyjegyeket. 
Milyen választási lehetősége van az utasnak?
Mit kérhet, amit az utazása során a vasút biztosítani tud?

Az utasnak legelőször azt kellett eldönteni, hogy melyik vonattal kíván utazni (esetleg még azt is hogy honnan – hova.)
A legtöbb utas a vonat indulási idejét vette kiindulási alapnak.
A 10 óra 30 perckor induló vonatra kéri a jegyet illetve a helyjegyet.
A pénztárosok sokszor panaszkodtak, hogy nekik meg kell tanulni az egész menetrendet, ha nem a vonat nevét mondja az utas.  Ilyenkor elő kellett vennie a menetrendjét és megnézni, hogy melyik is az a vonat amelyik  10 óra 30 perckor indul.
Idővel persze megtanulta, mert annyiszor találkozott vele, hogy még akkor is megjegyezte, ha nem akarta.

Az utasok másik csoportja, amelyik felkészültebb volt az utazásra,  a helyjegyet konkrétan a vonat nevének bemondásával kérte.
Akkor még nem volt nagyon sok helyjegyes vonat.   Ciklámen vagy Lővér, a belföldi vonatoknál.  A nemzetközi vonatoknál is  meg lehetett találni a vonat nevét egy kis körültekintéssel. 

A következőkben azt kellett eldönteni,  illetve már el is volt döntve, amikor a vonatjegyet megváltotta az utas, hogy melyik osztályon fog utazni.
Ha nem együtt váltotta a menetjegyet és a helyjegyet, a pénztáros kérhette az érvényes menetjegyet is.
A párnás illetve az első osztályú, kocsikból általában egy vonatban egy, maximum kettő volt továbbítva.
Azt, hogy melyik vonattal hány párnás kocsit kell közlekedtetni, az úgynevezett  SZVÖR írta elő  (ez a SZemély szállító Vonatok Összeállítási Rendje utasítás volt,  illetve még van is).

A helyjegyes vonatoknál az volt a SZVÖR-ben, hogy a párnás kocsi (a fiataloknak elárulom, hogy az első osztályú kocsit hívták így) a vonat közepén legyen  körülbelül.  Konkrétabban  és a kocsi számozása szerint  is, a második kocsi.
Közlekedési útvonalanként a párnás kocsik kocsi-száma  42-es, 52-es illetve a 62-es volt.
(Az volt a magyarázat a kocsi elhelyezkedésére a vonatban, hogy a párnással utazók ne rohangáljanak az egész vonat mellett végig, hanem minél előbb rátaláljanak a kocsijukra.)

A következő, de egyáltalán nem utolsó szempont volt, amit manapság már kiszűrtek a lehetőségek közül, hogy dohányzó vagy nem dohányzó fülkében kívánt utazni az illető.

A helyjegyes vonatokon ma már dohányzó szakasz, fülke nincs, sokak legnagyobb örömére.
Akkor még lehetett választani. A dohányzó fülkék az 50-estől, később a 60-astól felfelé kezdődtek.
Nem régen hallottam, hogy 2012 január egytől egyetlen vonaton sem szabad dohányozni.
A másodosztályú kocsikon általában 10,  az első osztályúakon 9 szakasz vagy fülke volt. 

Mit lehetett még kérni?
Kérni lehetett a helyjegyet ablak mellé vagy ajtó mellé, vagy éppenséggel középre, a kettő közé.
Az ablak melletti ülések száma  5-re illetve 6-ra végződött, az ajtó mellettieké 1-re vagy 2-re.
A párnás kocsikon a középső ülések  a 3-ra  illetve a 4-re végződőek, másodosztályú kocsikban, mivel ezekben egy fülkében 8 ülés volt, a 7-es és 8-as végződésűek is voltak.

Mit lehetett volna még biztosítani?
Van aki nem szeret menetiránynak háttal ülni.
Ezt a MÁV nem tudta szabályozni.  Egyrészt a pénztáros nem tudhatta, hogy melyik személykocsi hogyan áll,  a  páros ülések vannak menetiránnyal szemben vagy a páratlanok, másrészt az úgynevezett „Y” vonatok útközben menetirányt változtattak.  Például bejött a vonat Szombathelyről Győrbe és Budapest felé a menetirány már megfordult.  (Jól néztünk volna ki, ha Győrben a kocsikat emiatt meg kellet volna forgatni). 

Én személy szerint azt is szoktam kérni a pénztárostól, hogy csinos nő mellé kérem a helyjegyemet.
Csak nevetett rajtam és azt vettem észre a vonaton, hogy egy öregasszony ül mellettem.
( Arra gyanakodtam, hogy megjegyezte az ülőhelyem számát és a mellettem levő ülésre célirányosan  adta ki a helyjegyet, hogy tudjak örülni valaminek.)

A helyjegyekkel kapcsolatban beérkező panaszoknak se szeri, se száma nem volt.
Sokan hallottak már olyat, hogy egy ülőhelyre három helyjegyet is eladott a vasút.

Ha elő is fordult ilyen, nem olyan gyakran, mint amennyiszer ezt emlegették.
A helyjegyek nyilvántartása   -  még a kezdetekben  -  úgy volt, hogy pl. a Sopron –Budapest között közlekedő helyjegyes vonatra kapott bizonyos mennyiségű kontingenst Sopron,  valamennyit Tatabánya állomás. 
Amikor a vonat Sopronból elindult,  nekik táviratilag jelenteni kellett Győrbe, hogy maradt-e eladatlan helyjegy.  A távirattal az értesítő rohant a pénztárba, illetve a Győri Helyjegyközpontba, ahol intézkedtek, hogy szükség esetén azokat a helyeket is eladják.
A Győrből történő indulás után Tatabánya is ilyen módon tudta meg, hogy adhat-e még helyjegyet a vonatra.

Ha előfordult,  és tényleg előfordult, hogy egy helyre három jegyet is eladtak, az az állomások közötti helytelen információból fakadt.  Nem is egy, hanem több ember hibája okozta az ilyen malőrt.   Sopron nem jelentette, hogy már a helyjegy elkelt,  erre Győrben még egyszer eladták, ha Győr sem jelentette tovább, akkor sajnos még egyszer eladhatták.
Vagy a pénztárosok nem tájékoztatták egymást megfelelően.  (Én az 56-ost már eladtam, nehogy még egyszer eladd!).

Sajnos ilyenkor a jegyvizsgálóra hárul elsősorban az utas haragja, hiszen a vonaton ő képviseli a MÁV-ot,  ő a házigazda, ahogy én tanítottam velük a tanfolyamokon.
Nem áll jogomban, hogy leszóljam a mostani jegyvizsgálók képzését, de akarva akaratlanul eszembe jut, hogy  az  „én időmben”  (hogy haragszanak erre a mai fiatalok) a jegyvizsgálónak úgy kellett viselkedni, mint a házigazdának a vendégekkel (ezek az utasok).

Nagy állomások előtt végig ment a vonaton, bemondta milyen állomás következik, mennyit tartózkodik a vonat, merre felé van csatlakozása a vonatnak.
Az első aki leszáll a vonatról az a jegyvizsgáló, aki segíti az utasokat (pláne a mostani
meredek, magas lépcsőkön),  nemcsak a fiatal nőket, hanem az időseket is.
Mostanság ha utazok, a jegyvizsgálók már elkerülnek, mert  furcsa dolgokat kérdezek tőlük.

Például, hogy miért állt le a fűtés,  mért álltunk  25 percet az előbb, miért megyünk ilyen lassan?     
Kegyetlen kérdések,  én tudom jól, mert a jegyvizsgáló nem tud semmiről. Nem tud a mozdonyvezetővel értekezni  (vagy tudna, csak nem akar), aki többet tudna mondani.
Régi vágyam, hogy, mint a repülőgépen a pilóta , a vonaton is a mozdonyvezető  tudná értesíteni az utasokat a késésekről, vagy a rendkívüli eseményekről:

„Elnézést kérek utasainktól, sajnos elütöttünk egy embert, ami azt jelenti, hogy kb. két órán át, a helyszínelésig, itt fogunk várakozni!”

Nem mondom, hogy a jegyvizsgáló ilyenkor szolgáljon fel teát az utasoknak, de ha tájékoztatja őket a várakozás okáról, nem lennének türelmetlenek, urambocsá, idegesek.

Nemrégen olvastam egy blogban, hogy egy házaspár váltott helyjegyet a 93 és 98-as ülőhelyre és kiderült   -  azonkívül, hogy szerintük már valaki ült azon a helyen  -,  hogy az ülőhelyük nem is egy fülkében volt.
Ez mese.   Ilyet csak kitalálni lehet.  A fülkék  10-estől  a  90-esig  (másodosztályú kocsiban a 100-asig) vannak számozva. 

Jelenleg az ülőhelyek számozása nem ilyen egyértelmű.  Minél több fajta kocsit továbbítanak a vonatokban, annál több szabály kellene az ülőhelyszámozásra.
Most ha odamegyek a pénztárhoz és kérek egy helyjegyet  első osztályra, ablak mellé, akkor a pénztáros az adatokat beüti a gépbe és a gép eldönti, hogy ilyen szabad ülés van-e.
Még leellenőrizni sem mindig tudom, hogy azt kaptam-e amit kértem, mert  vannak olyan kocsik, amelyek nem fülkések,  az ülések ketté vannak osztva.
Az ablak melletti ülés lehet 5-ös és 1-es végződésű is. 
Ezt a pénztáros nem látja, csak a gép,  és ki is adja a helyjegyet. 

Fel mentem annak idején egyszer a Budapesti Helyjegyközpontba, megnézni hogyan néznek ki azok a gépek, amelyekkel a nemzetközi vonatokra lehet helyjegyet kérni.
Győrben is csak rajtuk keresztül lehetett ilyet intézni.
Akkor a Helyjegyközpont a Keleti pályaudvaron volt.
Nagyon aranyos volt a központ vezetője, egy fiatal, csinos nő.  Végig vezetett a gépek mellett, elmagyarázva, hogy melyik mit tud.
Éppen az egyik gépet szemlélgettem, amikor furcsa szitkozódást hallottam egyik gép háta mögül:    „Ez a rohadt, kurva Walter!.......”   -  ilyen kedves szavakat hallottam.

Ránéztem a kísérőmre, hogy mi volt ez?   Talán még itt is ismernek engem?

Nagyot nevetett és a többi  hölgy is csatlakozott hozzá a kacagással, amikor elmondták, hogy szó sincs az én méltatásomról.
Az egyik helyjegylekérő gép neve „Walter”,  ő  volt aki  rakoncátlankodott.
Megnyugodtam.