Amikor a motorkerékpárokon elrendelték a fejvédő sisak viselését, nagyon sokan fel voltak háborodva.
Érthető volt a felháborodás, mert a sisak viselése nagyon kényelmetlen.
Nekem is volt egy 250-es Pannóniám, megvettem hát a sisakot, de  nagyon nem szerettem.
Nyomta a fejemet, szorította az államat, befogta a fülemet.
Se nem láttam, se nem hallottam úgy, mint nélküle.
Az idő múlásával azután hozzá lehet szokni.
Ma már senki nem ül motorkerékpárra bukósisak nélkül.
Sőt már a kerékpárosok is viselik az enyhébb változatát.
Azt mondták, akik kitalálták, hogy ha évenként egy ember életét menti meg, már akkor is érdemes volt bevezetni.

És akkor egyszer csak a vasúton is bevezették a fejvédő sisakot.
Azoknak kellett viselni, akik  munkájuk közben  bebújtak a vasúti kocsik közé.
Munkakör szerint a tolatásvezetők, a kocsirendezők, és ha részt vettek a tolatásban, a váltókezelők is.
Hatalmas volt az ellenszenv a sisakviseléssel szemben.
Ugyanúgy, mint a motoron a bukósisak,  a fejvédő sisak is nehéz volt, szorított, meleg volt.
Hozzá kellett szokni a kocsirendezőknek, hogy a fejükhöz tartozik a sisak, mert e nélkül minduntalan  beleütköztek az ütközők aljába, és ez a koccanás nagyon kellemetlen volt még akkor, ha a sisakban benne volt az úgynevezett betét..

Annak ellenére, hogy kezdtek hozzászokni a viseléshez, hacsak módjukban állt, mellőzték a sisakviselést.
Ez olyankor vált lehetségessé, ha nem voltak a közelben  az ellenőrzésre kötelezettek.
Éjszakánként, vagy munkaszünetes napokon kevesebb volt az ellenőrzés, kevesebb volt a sisakban tolatást végző is.

Megemlítem, csak egy hajszálon múlt,  hogy a kocsivizsgálók, féklakatosok is nem kaptak fejvédő sisakot.  Méghozzá piros színűt, hogy jobban láthatók legyenek.
Az elv az volt, hogy ők is bebújnak a kocsik közé, nem is ritka alkalommal.
Márpedig akkor a fejük veszélynek van kitéve.
Amikor nem kell a kocsik közé menni, akkor az oldalukra függesztve cipelgetik.
Volt nagy felháborodás.
De végül nem került sor a piros sisak viselésére.

A sisak színe nagy szerepet játszott a munkavégzésben.
A tolatásvezetők fejvédő sisakja kék színű volt, a kocsirendezőké sárga.

A tolatásvezető beosztás nagyon fontos munkakör.
Azoknak árulom el, akik nem a vasúton dolgoznak,  bár az elnevezés egyértelműen enged erre következtetni, hogy  a tolatásvezető jelenléte és személyes vezetése nélkül sehol és sohasem szabad  tolatni.
Ez még akkor is érvényes ha egy vasúti kocsit a vágányon 2-3 méterrel  arrább tolnak, mondjuk kézi erővel.   Ez is tolatásnak minősül és a művelethez tolatásvezetőre van szükség.
Persze az utasítás ilyenkor engedékenyebb, azt írja, hogy ezt a tolatást vezetheti bármilyen vasúti tolatásban jártas dolgozó.
Nehogy azt higgye valaki, hogy ide nem kell szakértelem. Mert megindítani könnyen lehet egy vasúti kocsit, pláne ha többen vannak, de ezt a kocsit megállítani már körülményesebb és veszélyesebb.   Nem lehet a lábam fejét a kerék alá tenni, hogy a kocsi megálljon!

Győr állomás területén egy időben öt tolatócsapat is dolgozhatott.
A tolatási körzetük a Végrehajtási utasításban volt kijelölve.
Mindegyik tolatócsapat tevékenységét egy-egy tolatásvezető irányította, méghozzá kék sisakban.
A kék sisakot akkor kapták, ha tolatásvezetői vizsgát tettek le.
A probléma ott kezdődött, ha a tolatásvezető  -  az öt közül valamelyik   -  nem jelentkezett szolgálatra.
Ilyenkor az Utasítás úgy rendelkezik, hogy a forgalmi szolgálattevő kötelessége kijelölni helyette egy tolatásvezetőt, akik aztán vezeti a tolatást.
Ilyenkor azonban ez a „kinevezett tolatásvezető” nem kék, hanem sárga sisakban vezette a tolatást, mert az volt neki.
Egy ideig nem volt probléma, mert a mozdonyvezetőnek megmondta, hogy a szolgálattevő őt bízta meg a tolatás vezetésével.

Egészen addig így ment ez, amíg egyszer meg nem jelent a megyei munkavédelmi felügyelőség szigorú embere, aki betéve tudta a vasúti munkavédelmi előírásokat.
Tudta, hogy a tolatást tolatásvezetőnek kell vezetni.
Azt is tudta, hogy a tolatásvezető szolgálati jelvénye a kék fejvédő sisak.

És mit látott?
Ni csak ott kék sisakos ember nélkül tolatnak.
Lecsapott!
Kérdezte:  hol a tolatásvezető?  Mondta a fiú, hogy ő lenne az.
És hol van a kék sisakja, ami ezt bizonyítja?  
Neki ilyen nincs, mert ő különben csak kocsirendező, akinek sárga sisak dukál, de mivel nem jött az „igazi” tolatásvezető, őt bízta meg a szolgálattevő a tolatás vezetésével.

Hoppá!

A felügyelő már szedte is elő a csekkfüzetet és kiállította az „ál-tolatásvezető” nevére, az összeg pedig 300.- forintról szólt. (nehogy azt higgyétek, hogy ez akkor potom összeg volt!).
Utána odasétált a mozdonyvezetőhöz és megkérdezte tőle, hogy merészelt tolatásvezető nélkül tolatni.
A mozdonyvezető elkezdett magyarázkodni, hogy neki az illető azt mondta… és így tovább.
A felügyelő rövidesen sarokba szorította, azzal, hogy a tolatásvezető  csakis kék sisakos lehet.
Ő is megkapta a 300.- forintos csekket.
Sőt.  A felügyelő, fellelkesülve megkereste a szolgálattevőt is, mint legnagyobb vétkest, aki engedte a tolatás vezetését kék sisak nélkül.
Ő is 300.- forintos csekket kapott.

A megbüntetettek fűnek-fának elmesélték hogyan szívatta meg őket a munkavédelmis.
Mindenki a fejét csóválta, de mindent ment tovább, az eddigi úton.
Nem sokáig.
A mozdony-vezteő, aki szintén 300.- forintos csekket kapott, megfogadta, hogy kék sisakos jelenléte nélkül ezután egy tapodtat sem  lép a mozdonnyal.
Be is tartotta.  Sőt a kollégáit is rábeszélte, hogy  hasonlóképpen álljanak a munkához.

Ebből adódott, hogy egy alkalommal fél napig „állt” a rendező.
Semmi tolatás nem történt.
A forgalmista  két órával a kezdés után vette csak észre, hogy sehol semmi mozgás.

Érdeklődött a térfelvigyázótól, hogy miért nem tolat a csapat?
Az jelentette, hogy azért, mert a megbízott tolatásvezetőnek nincs kék sisakja, e nélkül pedig a mozdonyvezető meg sem hajlandó mozdulni.
Na Jézus Máriám!
Mi van a másik oldalon?
Kiderült, hogy ugyanaz a helyzet.  Ott is megbízott tolatásvezető van, és neki sincs kék sisakja, és ez a mozdonyvezető sem enged a  negyvennyolcból.
A kék sisakok pedig be vannak zárva az „igazi” tolatásvezetők szekrényébe.
Hívta a szolgálattevő a főnököt, aki azonnal elrendelte az anyagosnak, hogy soron kívül vigyen le kék sisakokat a rendező pályaudvarra a szolgálattevőhöz, aki lássa el az illetékeseket.
Mire minden egyenesbe jött már dél volt.  Akkor kezdődhetett el a tolatás.
Kérdezhetné bárki jogosan, hogy az ilyen eshetőségre miért nem számított senki.
Aki ezt kérdezi, igaza van, csak még nem dolgozott a vasúton:
Itt ugyanis általában akkor születik új szabály, ha valami probléma folytán kiderül, hogy még bizony ez sem volt leszabályozva.
Ettől kezdve a forgalmi szolgálattevő tárolta a  „pót”  kék sisakokat, azokra az esetekre, ha valakit megbízott a tolatás vezetésével és nem volt neki, csak sárga.
Eleinte még ezzel is adódott probléma, mert a megbízott tolatásvezető, akinek a kezébe nyomták a tartalék kék sisakot, kijelentette, hogy ezt ő ugyan nem teszi a fejére, mert nem tudja, hogy előtte kinek a fején volt.
Annyiból igaza volt, hogy a tartalék sisakban benne volt a betét, amivel együtt az előző használója viselte.
Ez már azonban könnyen legyőzhető akadály volt, mert a betét kivehető és helyére a sajátját be lehetett tenni.

Azt nem állítom, hogy a „felügyelő” ezek után munka nélkül maradt, mert amilyen kukucskáló volt, mindig kileste, hogy kinek állíthat ki csekket a munkavédelmi szabály megszegéséért.