Előfordul, hogy napokon, heteken keresztül nem történik semmi  különös.
A vonatok jönnek-mennek.
Egyengetjük persze az útjukat, hogy lehetőleg ki ne essenek a menetrendből.
A kolléganőm nagyon mérgesen tudott rám nézni, ha megjegyeztem, hogy  nincs semmi izgalom, nem késnek a vonatok, nem kell csatlakozásra várni, nem kell egyetlen vonatot sem elterelni.  Működnek a váltók, a jelzők.
Nem szakítja le a vihar, vagy a nagy hó a felső vezetéket.
De még a színesfém gyűjtők sem lopják sehol a kábeleket.
Persze ilyen hülyeséget csak viccből szoktam emlegetni.
Nem kívántam én sem, hogy történjen valami rendkívüli.
Anélkül is előfordult, hogy izgalmassá vált a szolgálat.

Éjszaka voltunk szolgálatban.
A közlekedés elcsendesedett. 
Néhány áthaladó tehervonat szaladgált Hegyeshalom és Budapest között.
Ha ismerős volt a mozdonyvezető, mozdonyrádión köszöntöttük.  Jó utat kívántunk neki és biztattuk, hogy mire ő visszaér Budapestről, mi már javában aludni fogunk.

Éjféltájban egy páratlan számú kamionvonat közeledett Hegyeshalom felől.
Aki közel van a vasúthoz, az tudja, hogy a páratlan számra végződő vonat   -   mindegyiknek van száma   -  Budapest felé közlekedik.
A kamionvonatot pedig még a civilek is RoLá-nak nevezik.
Nem szeretnék túl okosnak mutatkozni, de a RoLa elnevezés, állítólag a német Rollende Landstrasse kifejezésből adódik, ami magyarra fordítva  „gördülő országút”-at jelent.
Ezek a vonatok speciális teherkocsikból állnak és a sofőrök pihenésére szolgáló kísérőkocsiból.
Azért speciális a kamionszállító kocsi, mert apró kerekei vannak, valószínű azért, hogy a magas kamionokkal megrakva is elférjenek a hidak, alagutak és felső vezeték alatt.
Az apró kerekei miatt nem is közlekedhet minden vágányon, sőt a legtöbb váltón kitérő irányban nem is közlekedhet.  Ahol megengedik ezt, ott is csak csökkentett  (legfeljebb 10 km/h sebességgel.)

A RoLa vonatok a tehervonatokkal szemben elsőbbséget élveznek.
Egyrészt azért, mert biztosítani kell, hogy    -   legtöbb állomáson   -  egyenes irányban haladhassanak, másrészt azért, hogy lehetőleg ezek a vonatok ne ácsorogjanak indokolatlanul. Főleg a két állomás közötti szakaszon, a nyílt pályán.
Az ördög ugyanis nem alszik.
Előfordult, hogy nyílt pályán megálló vonaton lévő kamiont,  erre specializálódott rablóbanda, feltört és kifosztott.
Erre figyeltek is a forgalmisták.  Ennek ellenére előfordult, hogy a vonatot meg kellett állítani valamilyen okból.
Tehát éjfél előtt néhány perccel közeledett felénk egy RoLa.
A szolgálatban levőknek előírás, hogy a vonatokat meg kell figyelniük.
A rendellenességet jelenteni kell a menetirányítónak, aki adott esetben intézkedik.

A személypályaudvaron szolgálatot teljesítő két forgalmista lány is megfigyelte a RoLát.
A vonat elhaladása után jelentették nekem, azt észlelték, hogy a vonaton levő egyik kamion ajtaja nyitva van.
Azonnal szóltam a menetirányítónak, aki úgy intézkedett, hogy a vonat a következő állomáson, Győrszentivánban álljon meg, ahol tisztázni kell, miért van nyitva az az ajtó.

A menetirányítóban felmerült a gyanú, hogy a vonatot valahol megállították és valaki, vagy valakik, megpróbáltak a kamionba jutni.
Végig kérdezhette a vonalat, hogy  megállította e valaki a RoLát. 
Sehol, senki!

Illetve.  Az egyik mozdonyvezető mozdonyrádión jelentette a menetirányítónak, hogy furcsa dolgot észlelt.
A győri bejárati jelző közelében egy alak fehér fényű lámpával integetett a vonatja felé.
A következő vonat, amelyik szintén abból az irányból közeledett, már figyelte, hogy mi van a bejárati jelző környékén.
Mondja a mozdonyvezető, hogy valaki szabályos „Megállj!” jelzést ad feléje, a vágányok mellet.
Mondtam neki, hogy meg ne álljon, mert akármi előfordulhat.

El sem tudtuk képzelni, hogy mi történik azon a helyen.
Mindenesetre, mondtam a menetirányítónak, hogy én oda küldöm a rendőröket.
Úgy is tettem. Felhívtam az ügyeletet vasútüzemi telefonon.
Nagyon meglepődött az ügyeletes, mert ezt a vasútüzemi telefont   -  amiről a vasutasok közül is kevesen tudtak   -  nagyon ritkán,  mondhatnám sohasem használták.
Megértette, hogy miről van szó, és azt is, hogy hol is van az eset.
Megígérte, hogy küld oda kocsit.
Közben Öttevény felől egy mozdonymenet közeledett Győr felé.  A mozdonyt a győri fűtőházba hozta a mozdonyvezető.
Mozdonyrádión megkértem, hogy a bejárati jelző környékén lassítson le és nézze meg, ki az, aki ott garázdálkodik.
Amikor oda ért a bejárati jelzőhöz, bele szólt a mozdonyrádióba:

Pistikém,  a vonatvezetődet, most bilincselik meg a rendőrök!
És hallottam, amint a röhögéstől elakadt a hangja.
Mi van?,  kérdezem.  Mondja, hogy N. Laci vonatvezetőt, most faggatja a rendőr, nem győz magyarázkodni.
Jézus Máriám!  Az a hétszentség, hogy került oda?
Persze, hamar rájöttem, mi történt.
Az én vonatvezetőm, a rendező pályaudvaron tolatásvezető, aki 23 óra tájban, a tolató mozdonyával kivitt a Növényolajgyárba  (régi szép idők, akkor még ilyen is volt) három  napraforgóval rakott kocsit.
Az Olajgyári iparvágány kiszolgáló menetek közlekedésére olyan előírás volt, hogy  „kifelé”
az Olajgyártól kellett engedélyt kérni, hogy biztosítsák a menet behaladását a gyárba. 
Nehogy az ott tolató, olajgyári „prütyi”-vel összeütközzenek.
Engedély volt, a menet ki is ment az Olajgyárba,
Visszaútban úgy közlekedhettek volna, ha az Olajgyárból postai telefonon engedélyt kérnek, általában a személypályaudvari szolgálattevőktől.
Az engedélyt a rendelkező forgalmi szolgálattevő adhatta meg   -  ebben az esetben én magam. 

Erre azért volt szükség, mert az olajgyári vágány a gyár felé  16 ezrelékes lejtőben volt, ami kifelé nem szokott gondot okozni.
Visszafelé ezen az emelkedőn a mi diesel mozdonyunk 3-4 kocsinál többet nem bírt felvontatni.  Ilyenkor, ha adtunk engedélyt, akkor az olajgyári mozdony besegített, feltolta a szerelvényt a domb tetejéig.
Most azonban erre nem volt szükség.
A tolató mozdonyunk ugyanis kocsik nélkül, gépmenetben kívánt visszatérni.
A szabály ilyenkor is érvényben van.  Engedélyt kell kérni.
A mi tolatásvezetőnk ezt nem tette.
Arra gondolt, hogy üres géppel fel tud jönni az olajgyári bejárati jelzőig, ahol majd mi valamikor csak észrevesszük és beengedjük.
Nem vettük észre. A jelző tövében ugyanis van egy rövid kiszigeteletlen szakasz, amire ha rámegy a mozdony,  nem jelzi a „vágányfoglaltságot jelző” berendezés.
A mozdony tehát ott állt a bejárati jelzőnél, ahonnan értekezni velünk nem lehetett.
Volt ugyan tolatórádiója, amelyiken szólhatott volna a térfelvigyázónak, aki még ebbe be volt kapcsolva, de a távolság miatt nem lehetett hallani a „könyörgését”.

Ezért kitalálta, hogy kiáll a vágányok közé és az arra járó vonatok közül valamelyiknek a mozdonyvezetője csak felfigyel rá.
Észre is vették többen is.
Ha nem lett volna éppen ekkor a kamionos eset, talán még meg is álltak volna, megnézni, hogy ki az a bátor ember, aki „Megállj!” jelzést integet a vonatok felé.
A mozdonyvezető akkor tájékoztatott volna bennünket, hogy az Olajgyárból szeretne a mozdony betérni az állomásba.

Amikor kiderült, hogy kire hívtam a rendőrt, megkértem a mozdonyvezetőt, hogy legyen szíves hívja a mozdonyához a rendőrt, hadd beszéljek vele.
Fel is mászott egyik rendőr a gépre, ahol mozdonyrádión elmondtam neki, hogy milyen tévedés történt.
Szíves elnézését kértem a téves riasztásért és megkértem, hogy engedje el „bűnös” vonatvezetőmet.  De előtte ijesszen rá, hogy legközelebb elviszik.
A rendőr is vette a lapot.  Jót nevetett az eseten és elengedte a fiút.

N. Laci ezután sokat hallhatta a kollégáktól, hogy meglátszik-e a bilincs helye a csuklóján.

Közben a kamionvonat is továbbment.  Kiderült, hogy senki nem bántotta a kamionokat.
Az egyiknek rosszul zárták be az ajtaját, azért nyílt ki.