Akárcsak a honvédségnél vagy a hivatásos gépkocsivezetőknél, a vasútnál is kötelező az orvosi alkalmasság vizsgálat.
A vasútpszichológia gyakorlati alkalmazása  1948-tól számítható, bár a közlekedés lélektan kutatása már az 1920-as években elkezdődött.
1948-ban megalakult a KPM (Közlekedési és Postaügyi Minisztérium) Vasúti és Közúti Alkalmasságvizsgáló Intézete.
Az Intézet a Baross tér 9. szám alatt állt.
1957-ben, amikor a vasúthoz jöttem, nekem is ide kellett mennem alkalmasság vizsgálatra.

A vizsgálatok , mint általában az orvosi vizsgálatok, vizelet vizsgálat, látás-, hallásvizsgálat, egészségi állapot felmérésből állt, de ezen kívül kikérdezték a jelentkezőket az életkörülményeikről, korábbi betegségeikről, esetleges alvászavaraikról.
Teszteken keresztül vizsgálták többek között, hogy ki hajlamos idegösszeroppanásra, alkoholizmusra, neurózisra.
Ügyességi próbákkal vizsgálják az ingerfelfogó, feldolgozó és kivitelező képességet.

A vasúti munkaköröket, foglalkozásokat négy kategóriába, csoportba sorolják.
Az első csoportosok lehetnek mozdonyvezetők és forgalmi szolgálattevők.
Ide tartoznak az átlagosnál jobb értelmi képességűek, az ügyesebbek, a stabilabb személyiség-jegyekkel rendelkezők.
A csoport kemény feltételei eléggé megszűrték a jelentkezőket.
Ha hozzáteszem, hogy annak idején még nem volt olyan könnyítés, hogy szemüveges is lehet mozdonyvezető vagy forgalmi szolgálattevő. Ma már szemüvegben is lehet mozdonyt is vezetni.  Igaz, hogy gépkocsit is.

A második kategóriába az átlagos képességűek tartoztak, aki nem vehettek részt a forgalom közvetlen irányításában és lebonyolításában.
Ide tartoztak a váltókezelők, kocsirendezők.
A harmadik csoportba az úgynevezett háttérszolgálatot ellátók tartoznak.

Raktári dolgozók, jegypénztárosok.
Volt egy negyedik csoport. Őket úgy hívták, hogy csoporton kívüliek.
Vagyis nem alkalmasak vasúti szolgálatra.
Ők dolgoztak az irodákban, és egyéb helyeken ahol nyugodtan lehettek színtévesztők, vagy nagyothallók.  Nem szólom le ezeket a munkaköröket sem, inkább meg sem említem.
Az én „előzetes” alkalmasság vizsgálatom jól sikerült.
Pedig izgultam, mert sokan el voltak keseredve a velem együtt vizsgázók közül.
Olyan egyszerű dolgokon buktak el, amit otthoni körülmények között simán megoldottak volna.
Nem tudták a madzagot tekergetni a „szöges” táblán, az úgynevezett  Moede-táblán.
Pedig csak figyelni kellett volna.
Szintén kiszóródtak néhányan azon a műszeren, amellyel a figyelem és koncentráció készséget vizsgálták.  A felvillanó vörös és zöld korongok nyilai alapján kellett egy fogantyút jobbra vagy balra rángatni.

Én még élveztem is a tesztkártyákat, amelyeken emberi portrékat ábrázoltak és  ki kellett választani, hogy melyik a szimpatikus, melyik az ellenszenves.
A másik tesztcsomag jeleneteket ábrázolt, amelyhez mesét, történetet kellett kitalálni.
Jól szórakoztam.  Azóta is mondom a tanulóimnak, hogy a forgalmistának legyen fantáziája.
Az én egyik külsősömet felelősségre vontam, hogy miért küldte a személyvonatot öt perc késéssel.
Azt mondta, hogy egy terhes anya, két apró gyerekkel szaladt a vonat után, őket várta meg.
Tudtam, hogy nem így történt, hanem valószínű elfeledkezett a vonatról, de annyira tetszett a leleményessége, hogy nem tudtam rá haragudni.

Persze ez a vizsgálat a szakember előtt azt árulja el, hogy milyen az illetőszemélyisége, fantáziája, asszociációs képessége. Sőt azt is, hogyan viszonyul a munkához, a családhoz, a társadalomhoz.
A lényeg az, hogy nekem sikerült az első alkalmasság vizsgálat.
Első csoportos lettem. Ez azt jelentette, hogy bármilyen munkakört betölthetek a vasúton.
Egyéb okok miatt ez a munkakör akkor a vonatfékezőt jelentette.

Nem ez volt azonban az utolsó orvosi vizsgálat.
Részt kellett venni időszakos orvosi vizsgálatokon is.
Ez viszont annyival egyszerűbb volt, hogy nem kellett Budapestre utazni, hanem a helyi üzemorvos elintézte a vizsgálatot.
A legtöbb munkakörben ez a vizsgálat három évenként volt esedékes.
Aki  erre nem ment el, nem oszthatták be az eddigi munkakörébe, így iparkodott mindenki az időszakoson részt venni.
Az üzemorvosunk is elég szigorúan végezte a vizsgálatot, de a vizeletvizsgálat, vérnyomás mérés, látás, hallásvizsgálaton kívül, másra nem terjedt ki.
Így is előfordult, hogy valakit lecsoportosítottak.
Ilyenkor más munkakörben foglalkoztatták az illetőt. Így fordulhatott elő, hogy egyik nap még váltókezelő volt, a másik nap már kapus, mert oda nem kellett első csoport.

Ezeken a vizsgálatokon sem kellett izgulnom egy jó darabig.
Egészen addig, amíg azt nem vettem észre, hogy az újságban a tv és rádióműsort, ami apró betűkkel volt szedve, már nem látom tisztán.
A kollégám is észre vette, hogy egyre messzebb tartom magamtól az újságot.
Mondom neki, hogy lassan már nem lesz olyan hosszú a kezem, hogy a megfelelő távolságban tudjam tartani.
Ez van.  Szemészet,  szemüveg.  Máris minden rendben.
A jogosítvánnyal nem is volt problémám, mert azt mondta az orvos, hogy szemüvegben vezethetek.
Viszont az üzemorvostól tartottam.  Oktatóként  ugyan nem kellett első csoportosnak lennem, de a hiúság, meg az, hogy másodállásban vállaltam olyan munkaköröket, ahol első csoport volt a feltétel, igyekeztem ennek megfelelni.
Azért is izgultam, mert egy alkalommal összekülönböztem az üzemorvossal, akinek a rendelője  -  akkor  -  az oktatóval egy folyosón volt.
Berontott hozzám egy alkalommal, nem engem szidva ugyan, de nagyon fel volt háborodva.
Szidta a dohányosokat,  én akkor pont „le voltam szokva”. Elmondta őket, mindenféle hazaárulónak, csibésznek.  Hogy ilyenek dobják el a zászlót!
Nem értettem miről beszél, amíg el nem mondta, hogy valaki a folyosó fehér falára, láthatóan cigarettacsikkel azt írta, hogy
”HÜLYE, LASSÚ, TETÜ DOKI!”
Azért szaladt be én hozzám, mert feltételezte, hogy csakis az én tanulóm lehetett ilyen disznó.
Ezt annyira erőltette, hogy végül én is felemeltem a hangom és arra kértem, hogy ha nem esik nehezére, gondolkozzon egy kicsit.
A kiírt szövegből én arra következtetek, hogy azt nem egy tanulóm írta.
Mert, azt hogy hülye, írhatta tanuló, azt  hogy tetű, szintén, sőt még azt is írhatta tanuló, hogy doki.  De azt, hogy LASSÚ,  csak az a beteg írhatta, aki órákat várakozott az előtérben, míg hátulról Ön beengedte az ismerősöket és a barátokat, így nagyon sokára került rá a sor.
Egy darabig nem is beszéltünk.

De  az eset elfelejtődött, idejét múlt.
A rendelő is átkerült egy másik épületbe.
Az orvosi vizsgálatokon udvariasak voltunk egymáshoz, mint két úriember.
De azért nem voltam nyugodt.
Főleg, amikor visszamentem a toronyba forgalmistának.
Féltem, hogy eszébe jut egykori nézet eltérésünk  (utólag elnézést kérek, még a feltételezésért is, mert ennek semmi jelét nem adta).
Ráadásul, mivel már ötven éves elmúltam, kétévenként  kellett időszakosra mennem.
Hogy biztos legyek a dolgomban, hiszen mástól nem kellett tartanom, csak attól, hogy a tábláról a betűket nem tudom a legkisebbig  leolvasni, elhatároztam, hogy megszerzem a táblán levő betűsorokat.
Megkértem a takarítónőt, aki nálunk is takarított, hogy ugyan legyen már szíves, írja le nekem azokat a fránya betűket és számokat.
Le is írta mind a két táblát, mind a három oszlopot.
Bemagoltam az összeset.
Nyugodtan mentem orvosira.  Minden rendben volt, Vizelet, vérnyomás. Visszaismételtem amit a hátam mögött súgott és mentem a táblához.  Az asszisztensnő rámutatott a felső betűre én pedig soroltam a többit.  A másik oszlopban szintén.  Első csoportos lettem.
Két évig semmi problémám.  Azzal már a kutya sem törődött, hogy a naplókat szemüveggel töltöttem ki.

No,de két év múlva mi lesz?
Még csak gondolni sem mertem, hogy milyen egyszerű lesz.
Új üzemorvosunk lett. Egy fiatalember.
Megvizsgált rendesen. Végül küldött a táblához, hogy soroljam a betűket.
Persze akkorra már régen elfelejtettem a sorrendet.
Látja az orvos, hogy nagyon meresztgetem a szememet.
Azt kérdezi, hogy, miért nem teszed fel a szemüveget?
Ja?     Úgy könnyű.  Feltettem és végigolvastam 
Valószínű, hogy ekkor már enyhítettek az előíráson

De az alkalmasság vizsgálat most sem könnyű.
Az egyik évfolyam végén kilenc fiú úgy döntött, hogy mozdonyvezető lesz.
Nosza, elküldték őket  Ferencvárosba, a Fék utcába, mivel jó tíz éve ide helyezték az alkalmasság vizsgálót. (Panaszkodott az orvos, hogy rengeteg műszert, ami még használható állapotban volt, kidobálták az udvarra.. Alig tudtak valamit megmenteni!).
A kilenc fiúból  nyolcan  lógó orral tértek vissza. Nem sikerült.  Szerintük azért, mert nem tudták  a tinta pacniból megállapítani, hogy mit ábrázol, ráadásul a madzag tekerését is eltévesztették. Mindezért pedig az orvost, szavaik szerint „Mengelét” hibáztatták.
Érdekesség, hogy az az egy akinek sikerült az alkalmasság vizsgálat, olyan srác volt, aki az iskolából már egyszer majdnem kicsaptak, mert ittasan szétrúgta a WC ajtót.
Ma már egyik nagy állomásunkon mozdonyvezető.
A többieknek egy év múlva újra kellett menni:  Akkor viszont már megfeleltek.