Azt olvasom az  „Aforizma”  gyűjteményemben, hogy 
„Minden változik, csak a változás állandó!”.

Hogy ez mennyire igaz, azt megtapasztaltam, illetve megtapasztaltuk a környezetemben dolgozókkal együtt.
Egy számunkra kedvező változás volt a Tanműhelyben, hogy új számítógépeket kaptunk.

Sokat.  Legalább 25 darabot.
Sőt,  ezen felül még az iskolába is kihelyeztünk  négyet ezekből az új gépekből.
A régi számítógépeket bevitték az iskolába  -  ugyanis az iskoláé volt.
Bár megkíséreltem az akkori iskolaigazgatót rábeszélni, hogy legalább egyet selejtezzen le, amit aztán magamévá tehetek, de nem volt hajlandó, mondván, hogy kellenek az iskolában.

Az új gépeket a MÁV Informatika beüzemelte.
Ráadásul kaptunk négy internet vonalat.
Ez azért volt nagy fejlődés, mert eddig egy vonalunk sem volt.
Az iskola hálózatára tudtunk egy régi géppel kapcsolódni, de ez nagyon keserves munka volt.

Most egy-egy internet vonalat kaptunk a kolléganőmmel és  két vonal a Tanári irodába is jutott.  
A SZIR gépemet is internet vonalra kötötték. 
Ez hasznos volt, mert a régi géppel  minden héten hívnom kellett a diszpécsereket, hogy állítsák helyre a gépet, mert kimaradtam a „verzióváltás”-ból.
Hetenként két óra SZIR volt.  Ezt a gépet csak ekkor kapcsoltuk be.
Így viszont rendszeresen kimaradtunk a verzióváltásból.
Az új géppel ez nem fordult elő.  (Igaz, hogy nem engedtem kikapcsolni.

Hátránya is volt az új számítógépes felszereltségnek.
A régi gépekre   -  a középső termünkben volt 12 gép   -  a meglévő oktató CD-ket feltelepítettem.  Nem csak a forgalommal kapcsolatosakat  (jelzések, sorompók, menetrendek), hanem az árufuvarozással és pénztárral kapcsolatosakat is.

Ugyanezt megtehettem volna az új gépekkel is.   De közbejött valami

De előbb még egy  kellemes élmény.
Kaptunk a BGOK-tól egy nagyszerű fénymásoló gépet.
Az eddigi gép az iskoláé volt, sőt még most is meg van.  Ennek az volt a „hibája”, hogy fénymásolópapírt az iskola ritkán adott  (Sőt egyik alkalommal, amikor kértem, azt mondták, hogy kérjünk pénzt a tanulóktól a fénymásolásért és ebből vehetünk papírt  -  ezt én durva dolognak tartottam.)
A BGOK-tól kaptunk időnként, de mivel a kereskedelmi  órákon rengeteg nyomtatványt használtak,  ezeket mindet úgy kellett fénymásolni.
Az új fénymásoló egy valóságos csoda szerkezet volt  az eddigihez képest.
Minden méretben másolt.  Egyoldalast, kétoldalast.  Színesben is.  Össze is tűzte a lapokat, ha erre utasítottuk.

Ki is használtuk.  Legalábbis én ekkor készítettem el a „Vasúti Jelzések” c.  jegyzetemet, amit azért állítottam össz,  rengeteg magyarázó szöveggel, hogy a tanulók könnyebben meg tudják tanulni a vasúti jelzéseket.

Megemlítem, hogy a művemet jónak tartották ugyan, de azt mondták, hogy akkor alkalmazható, ha számítógépre viszem.   Ehhez  nem értettem, így megmaradt emléknek.

Egy hónapig volt nálunk ez a klassz gép.
A  BGOK-ban megneszelték, hogy nekünk milyen jó fénymásolónk van és gyorsan kitalálták, hogy  tévedésből kaptuk.
Hamar el is vitték úgy, hogy még másikat sem kaptunk helyette.

A változások más területen is jelentkeztek.

A BGOK eddigi igazgatóját  nyugdíjba küldték.
Véleményem szerint még nem érte el a nyugdíjkorhatárt.
A tanműhelyvezetőmet sem hallgathattam sokáig.  Megszűnt az Északi tanműhely, ahol ő székelt.
Az új igazgató összehívta az érdekelteket a Tisztképzőre.
Még engem is.  Ezt azért emelem ki, mert  végeredményben én kívülállónak számítottam, mivel nyugdíjasként, mint egyéni vállalkozó láttam el a feladataimat.
Vagyis nem voltam tényleges dolgozó.
Az új igazgató nem látta akadályát,  hogy ezután is  itt oktassak, viszont az órabéremet jól megnyirbálta.

Azt mondta, hogy ad egy bizonyos összeget,  az eredetileg ígérthez, ha vállalok plusz munkát a BGOK  oktatási programjának elkészítésében.
Vállaltam.
De nem tudtam elvégezni.  Ez érdekesen zajlott le.
Azt mondta, hogy vigyem fel a gépemet  Pestre, ott az ő emberei ráteszik azt a programot, amelyikkel tudok dolgozni.
Ezt elég furcsának tartottam, mint laikus számítógép „szakértő”. Miért kell a gépet Pestre vinnem?   Miért nem jön le egy rendszergazda és  intézi el fél nap alatt.

A gépet azért feljuttattam a BGOK-ba.    Három hónapig nem is láttam.
Ennyi kellett ahhoz, hogy rátegyék a programot.
Háromszor mentem fel a gépért hozzájuk.  Harmadszorra azt mondtam, ha még most sincs rajta a program, elviszem a gépet anélkül, legfeljebb lemondok a plusz járulékról.
Fél óra alatt rátették a gépre a programot.   Amit soha nem tudtam használni.
Amikor ugyanis megnyitottam, csak a program címéig tudtam eljutni. Más nem volt rajta.

Üresen telepítette fel a programot a szakember.

Az új igazgató ellátogatott a Tanműhelyünkbe is.
Itt szembesültünk az új rendszerrel.
Ezentúl a győri tanműhely a Szombathelyi Területei Oktatási Egység alá fog tartozni.

A véleményünk ugyan megvolt az átszervezésről, de beleszólásunk az nem volt.

A  T.O.E. vezetője lett a közvetlen főnökünk, aki  csendes, szelíd ember volt.
Azonban a főnökei rendelkezéseit végre kellett hajtania.
Ennek legfontosabb pontja volt a takarékosság.
Azonnal felmondott az állomáson működő „mindenes” vállalkozónak, aki minden javítást elvégzett eddig a tanműhelyben.
Azóta rosszak a kilincsek, becsukhatatlanok az ablakok, a folyosón a falról hámlik a vakolat,  a szalagfüggönyökön már alig lóg egy két  szalag.  Két nagy számítógépes dobozban gyűjtjük a leszakadt szalagokat, hátha egyszer valaki meg akarja javítani.
Az egyik nagyteremben van egy harmonikafal, ami azt a célt szolgálta, hogy két kis csoport esetén a fal elhúzásával a csoportokat el lehetett választani.
Ezt évenként karbantartotta a gyártó cég.  Ma már nem lehet elhúzni a falat, mert a cégnek felmondtak.

A riasztót beszerelő pesti cégnek is azonnal felmondott az új főnökünk.
Ezzel még én is egyetértettem.

Kiderült ugyanis, hogy ez a cég fél évenként egy emberét leküldte Győrbe, aki megkérdezte, van-e valami probléma?   Legtöbbször nem volt.
Ezért a lejövetelért felszámítottak kb. negyvenezer forintot.
A füstérzékelőket viszont egyszer sem tisztították ki.
Tényleg pénzkidobás lett volna megtartani őket.

Érdekes volt az én elszámolásom.
Mint egyéni vállalkozó Számlát kellett kiállítanom a havi illetményemről.
A jelenléti ívemet a kolléganőm írta alá, mivel ő tényleges dolgozó volt.  (Egy darabig).

A papírjaimat elküldtem Szombathelyre, ahol aláírta a főnököm.
Ő továbbküldte Szegedre, ahol  a bérelszámolás történt.  Hogy miért itt, soha nem tudtam meg.   Szegedről felküldték a papírjaimat a BGOK-ba,  onnan az Igazgatóságba, ahonnan harminc napos határidővel  (majdnem mindig betartották)  utalták a folyószámlámra.

Ezen az útvonalon mindenkivel fel kellett vennem a kapcsolatot, mert előfordult, hogy a 30 nap elteltével a pénzem még nem volt sehol.

Ennek a haszna az volt számomra, hogy nagyon sok kedves emberrel megismerkedtem, Szombathelyen, Szegeden, Pesten.

A változások a tanulókat is érintették.   Igaz, hogy ők erről nem is tudtak.

Kezdetben ugyanis a két OKJ-s év elvégzése után szakvizsgát tehettek.
Aki mindenből legalább közepes érdemjegyet ért el,  teljes értékű vasúti szakvizsgát szerzett.

Ezt úgy oldották meg, hogy a vizsgán a szakvizsgabiztosok vizsgáztatták a tanulókat.
Aki valamelyik tantárgyból csak elégséges érdemjegyet szerzett, a szakvizsgabiztos döntötte el, hogy milyen munkakörben dolgozhat.
Aki régebben végzett a Vasútforgalmi technikumban, vagy Szakközépiskolában, az emlékezhet rá, hogy az iskola az érettségi mellett össz-szakvizsgát is adott.

Ma már erről szó sincs.
Sőt a nálunk végzett két év után is „csak”  OKJ-s vizsgájuk lehet.
Ezzel nem tudom, hogy hova mehetnek el?
Aki a vasútra akar jönni, a Tisztképzőn még elvégez egy tanfolyamot, ami után mehet vasúti szakvizsgát tenni.

Csendben jegyzem meg:  minek is ez a két év itt a tanműhelyben?

Az új vezetőség  hatására, egyre kevesebb lett a dolgom.
Mindenért a kolléganőm,  mint tényleges dolgozó,  lett a felelős.
Minden papírmunkát neki kellett végezni.
Nekem  csak az órák megtartása volt előírva.  Akkor még hetenként volt  15-16 órám.
Ettől függetlenül sokat segítettem a tanulók ügyeinek intézésében.
A nyári gyakorlatokat is én szerveztem meg.
A tanulókkal megbeszéltem, hogy a lakásukhoz legközelebbi állomásra mehessenek nyári gyakorlatra.
Végig hívogattam a főnököket, illetve legtöbbször   (nagyobb állomásokon)  az oktatótiszteket, akik a tanulókkal legtöbb esetben foglalkoznak.

Az egyik állomáson az oktatótiszttel beszélgetve elmondta, hogy a nyáron dolgozik utoljára, mert megy nyugdíjba.  Erről hosszasabban elbeszélgettünk.  Adtam neki egy-két tanácsot, amit nem szoktak elárulni a nyugdíjba készülőknek.
Megkérdeztem, hogy van-e valamilyen terve a nyugdíjas évekre.
Azt mondta, hogy valószínű bejár időnként Szombathelyre, ahol időnként indítanak tanfolyamokat mozdonyvezetőknek.  Itt fog tanítani forgalmi ismereteket.

El kell mondanom, hogy a Megbízási szerződésemet, ami alapján tanítottam,  a B.G.O.K-ban kötöttem meg,  az igazgató írta alá és határozatlan időre szólt (amit persze mindkét fél meg-szakíthat)

A tanulókat kiküldtem nyári gyakorlatra és én is elvonultam pihenni.
A nyári gyakorlaton levő tanulókat nem nekem kellett ellenőriznem, hanem a kolléganőmnek.

A Vasutasnapi ünnepségre azért elmentem, mert a közelben volt, Komáromban.
Sok  ismerőssel találkoztam. Az új, szombathelyi főnököm is ott volt, a mellette dolgozó oktatókkal, adminisztrátorokkal együtt.
Örültem, hogy megismerkedhettem velük.

Egy hónap múlva levelet kaptam a szombathelyi TOE vezetőjétől, ami nagyon meglepett és elkeserített.

A levélben arról értesített az új  „kisfőnököm”, hogy azonnali hatállyal megszünteti a szerződésemet,  indokolás nélkül.

Nagyon bánatos lettem.
Először is mi indokolja a felmondást?
Másodszor, milyen jogon bontja ő fel azt a szerződést, amit nem is vele kötöttem?

Harmadszor,  ki fog a helyemre kerülni?

Ezt hamar kinyomoztam.  Felhívtam a nyugdíjba készülő oktatótiszt ismerősömet, anélkül, hogy a felmondást említettem volna, és megkérdeztem, hogy netán nem Győrbe jönne  a tanműhelybe oktatni?
Azt felelte, hogy erről ő nem hallott, bár a szombathelyi főnököm neki régi barátja.
Azzal búcsúztam el tőle, hogy  tudjon róla:  én nem akarok innen elmenni!
Valószínű értett belőle.
Következő lépésem az volt, hogy írtam egy levelet a BGOK igazgatójának, amiben elmeséltem, hogy bár pótolhatatlan ember nincs, de engem itt nehezen tudnak helyettesíteni.

Egyrészt azért, mert ilyen kevés pénzért senki sem vállalná.  Másrészt ilyen végzettségűt keresve sem találnának a környéken  (három diploma, köztük egy tanári).

Továbbá ekkora gyakorlattal rendelkezőt is nagyon nehezen találnának.
Pontosan ötven évvel ezelőtt jöttem a vasútra. Az ötven évet sem tétlenséggel töltöttem el, amit  valamennyire bizonyít, hogy  2000-ben a munkámért a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét kaptam.

Talán ezt nem kellett volna a kisfőnökömnek elárulni.
Hogy lehetnék ezek után a beosztottja?

Nem is lettem.

Az történt, hogy a BGOK velem újra szerződést kötött, igaz, hogy most már nem  határozatlan időre, hanem csak  mindig a következő tanévre.
Nem igaz, amit némelyik kollégám suttog, hogy én kívántam rosszat a szombathelyi főnökömnek, aki rövidesen megbetegedett és egy fiatal nő lett helyette a TOE vezetője.
(Aki elkérte tőlem az igazgatónak írt levelem másolatát).

Az előző főnököm egy idő után meggyógyult, de sokáig nem találkoztam vele.
Volt úgy, hogy inkább lenn maradt a kocsiban. Talán nem akart magyarázkodni?

Nem vagyok haragtartó. Azóta már találkoztam vele és nem említettem az esetet.
Mintha meg sem történt volna.