A Duna Szegeden

A főtisztelendőt, Grúber úrnak hívták,

Egy nap, délelőtt a Tisza-parton sétált.

Látja ám egyszer csak - nem tudta mi végett,

Hogy a part mellett sokasodnak a népek.

Az ötlött eszébe: ez nem volt szokásuk!

Mire kíváncsiak? Közelebb ment: lássuk!

Megkérdezi tőlük, hogy mit szemlélődnek?

Mutatják, hogy ott jön, - „nem tudjuk mi löhet!”

Hát egy csoda úszott felfelé a Tiszán,

Mintha hajó lenne. De ugyan mért pipál?

Ráadásul pedig nem vontatja senki.

Ez már a főtisztelendőt is érdekli.

Olvasott férfi volt, tudta miről van szó.

Eltalálta egyből, hogy ez egy gőzhajó.

Magyarázta is a környező népeknek

Milyen gépelye van ennek a szerzetnek.

Az be is durrantott a magyarázatba,

Így köszönté őket a hajó tarackja.

A félősebb rácok keresztet vetettek,

De a kíváncsibbak még közelebb mentek.

A vidám legények szaladtak a parton

Versenyt a hajóval, volt, aki lóháton.

Már látszott a hajón egy torzonborz férfi,

Aki a part felé kalapját lengeti.

Látták a népek, hogy nem lehet akárki,

Mert a hajóból nagy kísérettel szállt ki.

Grúber úr köszönté nagy istenhozottal,

S vezette a partra aprólékos gonddal.

A vendég a parton a sok embert látva

Mutatja a hajót. „Mit szólnak hozzája?”

Mit is szóltak volna? „Huncut egy portéka!”

„Kapari a vizet, akárcsak a kutya!”

Grúber úr a grófot – mert a vendég az volt,

Meghívta ebédre a többi urakhoz.

A szegedi urak, vivátozták ugyan,

Mert külsőre a gróf nem mutatott olyan

Gigászi alakot. Vállas ember sem volt,

És úgy maguk között, kicsit „csekélyke” volt.

Akkor hitték csak el, hogy igazi magyar,

Ahogy a messzely bort leöntötte hamar.

Ezek után bátran hallgattak a szóra,

Elkísérték eztán grófot a hajóra.

A hajón el is fért kétszázötven ember,

Tápéig felúszott a hajó ezekkel

A gróf útközben szüntelen magyarázott.

A parton tízezer ember kendőt rázott,

Így mutatva ki hallatlan örömét,

Ilyen látvány őket még soha nem ért.

A hajóút után bejárták a várost

Szeged szépségéből néhány dolgot látott.

Amiben viszont nem sok öröm érte,

Kiértek a piszkos, szennyes piactérre.

Ez bizony eléggé elkeserítette:

Okosabb vón’ ha itt kolompér teremne!

Senki még akkor álmodni sem merte,

Hogy ez lesz az ország egyik legszebb kertje.

Ezt a város népe nagyon megbecsülte:

A padokra bárki, pénzért ülhetett le!

A parkőr azért lett köztük „Himnusz bácsi”,

Ne kelljen fizetni, hát fel kellett állni!

Az időben senki nem gondolta volna,

Hogy mi lesz egykoron a piactér sorsa.

Azt meg egyáltalán senki sem gondolta,

Hogy ez a szép liget a gróf nevét kapja.

A gőzhajó aznap elhagyta Szegedet.

S aki levett kalapjával integetett

Széchenyi István volt, a „legnagyobb magyar”,

Nevét világszerte megismerték hamar.

A hajó Duna névre volt keresztelve.

Így kerülhetett el a Duna Szegedre!