Köztudomású, hogy a kutya hűséges és okos állat. Nagyon sokan szeretik is ezért a megbízható házőrzőt. Ha egy társaságban szóba kerül a kutya, nincs olyan ember, ki legalább egy vagy két igaz történetet ne tudna elmondani a kutya - legtöbbször a saját kutyája - dicséretére.

Persze, nem vagyunk egyformák. Van aki szereti ugyan a  kutyát, de fél tőle. Az ilyen ember ismeri ugyan a közmondást, hogy "Amelyik kutya ugat az nem harap" de nincs meggyőződve róla, hogy ezt a kutya is tudja-e.

A biztosítóberendezési szakszolgálat dolgozói egyik alkalommal a vonalon végezték munkájukat. Ebédidőben, honnan honnan sem, egy kiskutya kezdte őket kerülgetni. Kapott egy-két falatot, megsimogatták, beszélgettek hozzá, aminek a kutyus szemlátomást örült. Olyannyira, hogy a munkájuk végeztével a kiskutya még mindig ott sündörgött körülöttük.

Szó mint szó, elvitték magukkal a szolgálati helyükre, ahol volt egy elkerített kis udvar. Eszkábáltak neki egy kis lakhelyet is. Úriasan élt a kutyus, akit kezdettől fogva Bakter névvel illettek, magyarul bevették a csapatba. Mindig maradt ételmaradék.

Az üzemi konyha sem volt messze, ahova eljárt hízelegni a konyha dolgozóinak, sőt az ott étkező dolgozók is megkedvelték. Bakter jól érezte magát. Más dolga nem volt: csak nőtt, nőtt. Az ismerősök felé fark csóválva közeledett, az idegeneket megugatta ugyan, de csak azért, hogy vegyék őt észre. Ilyen körülmények között a kiskutyából egy idő után hatalmas, bozontos nagy kutya lett.

Ez még magában nem lett volna baj.
Azonban a vasúti Szabályzatokban van olyan előírás, hogy a főnököknek időközönként éjszakai ellenőrzést kell tartaniok a felügyeletük alá tartozó szolgálati helyeken. Ilyen hely volt az úgynevezett Rendelkező Torony (innen irányítják az állomás munkáját), ami közös épületben volt a biztosítóberendezésiek (blokkosok) szolgálati helyével, s aminek udvarán uralkodott Bakter.
Egy ilyen ellenőrzésen, éjféltájban, a főnök gyanútlanul nyitotta a kaput, hogy a Toronyba felmenjen. Ekkor érte a meglepetés. Egy bozontos nagy kutya rontott feléje és egyenesen a kapunak ugrott, amit a főnök nagyon gyorsan berántott.

Furcsa küzdelem kezdődött. A kutya egy darabig azt játszotta, hogy ugrált neki a kapunak és közben vakkantgatott, később már ugatott is és szemlátomást szeretett volna közelebb kerülni a főnökhöz. A főnök ezzel szemben változatos pedagógiai eszközökkel próbálkozott: a legegyszerűbbel kezdte, amit az ember a kutyával szemben alkalmazni szokott. Rákiáltott: - Nem mész innen!!!
Nem ment. Sőt most kezdett csak igazán jönni. A főnök változtatott. Erélyesebb felszólítás következett: -Takarodsz a helyedre!?!

Kiderült, hogy a kutya nem jól van nevelve. Semmi hajlandóságot nem mutatott, hogy a felszólításnak eleget tegyen. Most olyan módszer következett, ami a gyáva kutyáknál eredményre szokott vezetni: felkapott egy követ, célzásra emelte és a nagyobb hatás reményében kiáltott is: - Neeem takarodsz!?!

A felkapott kő nem repült el. Hát lehet egy ilyen buta kutyát megdobni, amelyik még el sem szalad a kő elől? Ha legalább elfutott volna. Akkor jól hátba lehetett volna dobni. De így? Ilyen közelről? Semmi értelme. Ugyanis csak lesi az embert, fejét félrefordítva, közben a foga fehérjét mutogatva.
Legalább a nevét tudná. Mi lehet a neve. Ha eltalálná, talán...Minden harmadik kutyát Bundinak hívnak. Lehet, hogy ez is Bundi ? - Na Bundi, eressz be! Csak hangos morgás volt a válasz. Azt jelentette: nem!

Mindegy. Nem is a név a fontos.  És az sem mit mondunk neki. Úgy sem érti. A hangsúly, a hangnem, azaz, amit a kutya érzékel. Abból megérzi, hogy baráttal vagy ellenséggel áll szemben. Egyszerű tehát. Barátkozni kell vele.
- Kiskutyus! Menj már innen valahova. Nem akarlak én bántani. Engedj már be.
Egy pillanatig úgy látszott, hogy ez a módszer eredményre vezet. A kutya, talán meglepődött azon, hogy megváltozott a hangnem, mert most már nem vicsorgott, inkább kíváncsian hallgatta a hozzá intézett szózatot:
- Jó kiskutya, okos kutya. Engedd be a bácsit. Majd holnap hozok neked valamit. Az anyád hét...!!!

Hirtelen be kellett rántania a beszéd közben óvatosan, résnyire kinyitott kaput, mert a kutya újult erővel ugrott feléje.
Hát ez nem megy, látta be. Ez a kutya bolond. Ennek egy csepp esze sincs. A küzdelem befejezése képpen még visszaszólt a kutyának: Rohadt dög!!! 
Visszaballagott a legközelebbi szolgálati helyre, ahonnan visszatelefonált a Toronyba: -Hozzátok le a Naplókat, hogy aláírhassam, mert nem tudok felmenni a kutyától.

Másnap új rendelet jelent meg a Parancskönyvben:
"Elrendelem, hogy a blokkmesteri szakasz udvarán tartott kutyát a mai naptól kezdve állandóan pórázon kell tartani, vagy a szolgálati helyről el kell távolítani!"