Amikor azt mondták, kocsifelíró leszek,  el sem tudtam képzelni, hogy mit csinál egy kocsifelíró. Azt hittem a kocsik oldalára kell felírni valamilyen jeleket, számokat.
Nem volt ilyen egyszerű.

Két kocsifelíró dolgozott egy műszakban:  az indulós, aki akkor dolgozott, ha az állomásirányító szólt neki, hogy valamelyik vágányon össze van állítva egy vonat, amelyik ide vagy oda megy. Annyival nehezebb dolga volt az indulósnak, hogy Vonatterhelési kimutatást kellett készítenie, ami tartalmazta a járművek azonosító számát (akkor még nem 12, hanem csak 6 számjegyű volt a kocsiszám), a kocsi hosszát,  önsúlyát, rakománysúlyát, féksúlyát, amiből az állomásirányító,  vagy ha a kocsifelíró ügyes volt, akkor ő maga kiszámította a vonat hosszát, elegysúlyát, fékezett súlyát, és megtudta állapítani, hogy a vonat közlekedhet-e. (pl.  meg van-e fékezve).
Ezután a Számadáskezelővel ki kellett válogatni a vonatba levő járművek fuvarokmányait is. Az érkezősnek az állomásra érkező vonatokat a vágány mellett kellett várni a bárcázóval, kocsivizsgálóval és a kocsirendezővel együtt (ez volt a vonatátvevő brigád).
A vonat egyik oldalán a kocsifelíró vizsgálta meg és írta fel a kocsikat, a másik oldalon a bárcázó elhelyezte azokat a bárcákat a kocsikra, amely alapján a kocsirendezők a megfelelő vágányra tudták tolatni. Főleg a  Győr rendeltetésű küldemények megbárcázása volt fontos, hisz abban az időben Győrben  57 iparvágány (!) volt.

A bárcák a fő vontatóvágányok, rakodóvágányok szerint különböző színűek voltak, ami megkönnyítette tolatáskor, hogy a kocsit melyik vágányra kell állítani. (Külön színe volt a
Duna,  Grábgyár, Richards-gyár, Édász, Olajgyári vágányokra állítandó kocsikon, valamint az állomási rakodóvágányokra  (Temető-, Csárda-, Raktári-, Gyorsárú-, Mosó-) állítandó kocsik bárcáinak).

A kocsifelíró  manuális módszerrel dolgozott, nappal is és sötétben is, tintaíronnal  kellett a kocsifelírókönyvbe írni (hogy ne lehessen kiradírozni, javítani). Sötétben ezért a lámpát is vittük a hónunk alá szorítva. Ha ráadásul még az eső is esett, az esernyő tartását is meg kellett oldani.

Rengeteg humoros eset fordult elő. Pl. az előjelentésből már tudtuk, hogy az érkező vonatban van egy kocsi, amiben hullát szállítanak. El lehet képzelni a kocsifelíró ijedtségét, amikor a hullaszállító kocsi mellé érve, valaki kiszól a kocsiból:  "Hol járunk?
Persze a hullakísérő volt a kérdező.
Vagy, ha a kocsifelíró nem számított arra, hogy marhaszállításnál óvatosan közeledjen a kocsi ajtaja felé, ha a marhának nem a feje látszik a nyitott ajtóban.  Ellenkező esetben az óvatlan megnézhette magát.

De egyéb veszélyes esetek is kialakulhattak, főleg a figyelmetlenségből.
Történt egyszer, hogy a  győri Javítóműhely már hetek óta várt vasúti futóművekre, hogy a meghibásodott kocsikon ki tudják őket cserélni. De csak nem érkeztek a futóművek.
A feladó állította, hogy már elküldték.  Megkeresték a kocsiszám alapján merre járhat a kocsi.  Megtalálták, hogy mikor érkezett Győrbe. De hova lett?  Hosszas kutatás után kiderült, hogy ez a kocsi ki lett állítva az ócskavastelepre, megrakás céljából.
Mint kiderült a kocsit meg is rakták ócskavassal, és fel is adták Dunaújvárosba beolvasztásra.
Még szerencse, hogy a telefon előbb oda ért Dunaújvárosba, mint a vagon kiürítése, így a futómű nem lett beolvasztva.

A hibát elkövetők sorát (kocsifelírók, kocsirendezők, raktárnokok) könnyen megállapították.Őket részkártérítés fizetése egy darabig figyelmeztette arra, hogy lelkiismeretesebben dolgozzanak.