Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a vágányok közötti közlekedés milyen veszélyes.
Van, akinek elég egyszer elmondani és tudomásul veszi.
A szabály azt írja, hogy a vágányokon csak akkor szabad átmenni, - méghozzá merőlegesen, a sínszálra nem rálépve, - ha a vágányon nincs jármű.
Vagy ha van is, az ott lévő járművek állnak és, -   hogy nem is fognak megmozdulni, amíg átmegyünk a síneken, -  arról alaposan meg kell győződni.
Van persze olyan is, aki túlzásba viszi az előírásokat.
Egyik oktatáson mesélték, hogy egyik tanítványom, aki rövid ideig kocsifelíró volt, milyen mereven ragaszkodott az általam ismertetett előíráshoz:

Érkező vonathoz ment ki az átvevő brigád. Velük ment az én tanítványom, Péter, aki nem felejtette el, hogy az álló járművek között is csak akkor szabad átmenni álló testhelyzettel, ha közöttük legalább 10 méternek megfelelő távolság van.
A többiek már átmentek a kocsik között és amikor visszanéztek, látták, hogy a Péter a vágányon álló kocsik távolságát lépésekkel méricskélte. Rászóltak, hogy menjen már, ne tipródjon. Azt mondta, hogy ő itt nem megy át, mert a Walter azt mondta, hogy 10 méternek kell lenni, itt meg alig van kilenc méter a két kocsi között. Nem is ment át, hanem megkerülte a kocsisort.   Két napig nevettek rajta.

Most is azt mondtam, hogy inkább legyen valaki óvatosabb a kelleténél, minthogy  a figyelmetlensége okozzon kellemetlenséget, mint a következő esetben történt.

A GySEV kocsifelírónője kint volt a rendezőben egy érkező vonat adatait mondta be rádión.  Ők már akkor használtak rádiót, amin bediktálták az irodában levő adatrögzítőnek az adatokat.  
Marika  (nem így hívták, de nevezzük Marikának), amikor végzett a vonatfelvétellel, megindult befelé az irodába.  Mérgelődött, hogy mekkorát kell kerülni, mert minden vágányon szerelvények álltak. Ráadásul egyiknél sem volt akkora hézag, hogy át tudott volna a kocsik között menni. Sőt még egy nyavalyás fékbódé sem volt, amin át tudott volna kapaszkodni.
Gondolt egy nagyot. Látta ő már többször is, hogy a kocsirendezők úgy mennek át a kocsikon, hogy fellépnek a kocsi saroklépcsőjére, onnan az ütközőre, majd a csavarkapocsra, át a másik ütközőre és a másik oldalon a saroklépcsőn már le is lépnek a kocsiról.
Tudta, hogy ez veszélyes művelet, mert neki is beszéltek erről oktatáson. Mégis megpróbálta.  Előtte megnézte, hogy erős-e a kapaszkodóvas, ép-e a saroklépcső. Egyikkel sem volt probléma. Megkezdte az átkelést.
Már feljutott az ütközőre, - még szerencséje volt, hogy a kocsi homlokfalán is volt kapaszkodóvas, amibe megkapaszkodhatott, - amikor a szerelvény megindult.

Anélkül, hogy a nőket megbántanám,  el kell mondanom azt a tapasztalatomat, hogy a nők sok mindent meg tudnak tanulni sokkal jobban, mint a férfiak. Például jobb, illetve óvatosabb gépkocsivezetők, mint a férfiak. A forgalomirányításban is precízebbek, mint a férfi társaik.
De.... ha rendkívüli helyzet alakul ki, a legtöbb nő pánikba esik.

Marikával is ez történt.  Ijedtében nem tudta, hogy mit kellene tennie.
Arra hamar rájött, hogy a kocsi amelyiknek az ütközőjén áll, egy vonatban lévő kocsi, és az a vonat most elindult és eszébe ötlött, hogy ez a vonat Ferencvárosig közlekedik.
Mi lesz vele, ha a vonat meg sem áll Ferencvárosig. Nem fogja bírni a kapaszkodást 3-4 órán keresztül.  Eszébe jutott, hogy a vágányok mellett levő bódék előtt a váltókezelők szokták figyelni a vonatokat. Ismerte az állomást, így tudta, hogy a legközelebbi szolgálati hely a Delta I.,  a Hűtőház mellett.
Úgy próbált helyezkedni nagyon óvatosan, hogy a váltókezelő, ha figyel, észrevegye őt.
Szerencséje volt.  A váltókezelő figyelte a vonatot és azt látta, hogy egy nő áll az egyik kocsi ütközőjén és neki integet.  Meglepetésében visszaintegetett neki.  De nem tudta elképzelni, hogy mit keres a vonaton, ráadásul az ütközőn.
Jelentette a forgalmi szolgálattevőnek mit látott.  A forgalmista azt mondta neki, hogy menjen mosakodjon meg, mert ilyet csak félálomban láthatott.

Marika közben kezdte visszanyerni lélekjelenlétét. Rájött, hogy hiszen ott van nála a rádió. Míg egyik kezével még jobban fogta a kapaszkodóvasat, a másikkal előkotorta a rádiót.
Bekapcsolta és hívogatta az adatrögzítőt, aki egy kicsit ingerülten jelentkezett, hogy mit akar, amikor már nincs is vonat, amit be kell mondani.
Nagy nehezen megértette, hogy a kolléganője egy tehervonat ütközőjén útban van Ferencváros felé. Rohant az állomásirányítóhoz, hogy intézkedjen valamit, amíg Marika még nem esik teljesen kétségbe.

Az állomásirányító gyorsan elmondta a menetirányítónak, hogy mi történt.
A menetirányító odaszólt a nagyszentjánosi forgalmistának, hogy állítsa meg a vonatot és szedje le az ütközőről az ott kapaszkodó kocsifelírónőt.

Marika a következő személyvonattal visszautazott Győrbe, de biztos vagyok benne, hogy ez az utazás mindig eszébe fogja juttatni, hogy  a legbiztosabb megkerülni a kocsisort, ha át akar menni a vágányokon.