Az éjszakai szolgálatok  néhány kollégámnak kibírhatatlanok voltak.

Csakugyan előfordult  -  főleg, ha nem kipihenten ment az ember éjszakára   -,  hogy
éjfél után, fél kettő táján,  rátört az emberre az álmosság.
Persze csak olyan munkakörben, ahol  volt rá idő.
Némelyik szolgálati helyen,  a rendelkező torony és a rendező pályaudvar ilyenek voltak.
Ezeken a helyeken nem volt idő elálmosodni.  Az a néhány perc, amikor nem volt munka, 
nem volt alkalmas arra, hogy valaki aludjon.

Voltak azonban olyan szolgálati helyek, ahol lett volna idő alvásra.
A volt kollégák tanusíthatják, hogy én nem szoktam aludni. Ki is nevettek érte.
Nem azért, mert annyira lelkiismeretes lettem volna, hanem azért mert nem tudtam.
Már kezdetben azt jósolták az öreg vasutasok, hogy belőlem nem lesz jó vasutas, többek között azért, mert nem tudok széken ülve, asztalon fekve aludni.
Ráadásul olyan  bakterom is volt, aki a váltótárcsára támaszkodva, állóhelyzetben is tudott aludni.
Előfordult, hogy megpróbáltam a széken kényelmesen elhelyezkedni.  A fejemet nekitámasztani a falnak,  vagy  ráborulni az asztalra, ahogy legtöbben csinálták, de nem ment.
Olyan kényelmetlen volt az ilyen testhelyzet, hogy öt percnél tovább nem bírtam.
A kiságyamat pedig mégsem hozhattam magammal otthonról.

Alvás helyett fejtettem a keresztrejtvényeket.
Rengeteget. 
Már annyira belejöttem a rejtvényfejtésbe, hogy elkezdtem a megfejtéseket beküldeni.
A  Kisalföld újság vasárnapi számában levő keresztrejtvényt szinte minden alkalommal megfejtettem  és be is küldtem.  Ha hetenként nem is, de havonként nyertem egy-egy könyvet.
Valószínű azért ment könnyen ennek a rejtvénynek a fejtése, mert kiismertem a rejtvény  készítőjét.  Előbb-utóbb  egy vágányon járt a gondolatunk  és percek alatt megfejtettem a rejtvényeit.

De nemcsak a keresztrejtvények érdekeltek, hanem mindenféle feladvány, amivel valamit nyerni lehetett.
Egy alkalommal az egyik napilap hirdetett  „Ki lesz a bajnok?”  pályázatot, amiben azt kellett megtippelni, hogy a focibajnokság végén melyik csapat  hány pontot szerez, és milyen helyezést ér el.
Szerencsém volt, eltaláltam  az első három helyezettet, ráadásul még az elért pontszámokat is.
Nyertem tízezer forintot.   Akkor nem is volt kevés pénz!

Nem telt el egy hét, kaptam egy levelet.

A feladó Eszterházy Cecília.  Mire hazaértem, már a feleségem felbontotta, mert a kíváncsiság  hajtotta, hogy milyen nővel levelezek én.
Azzal is fogadott, hogy nekem esett:  ki az az Eszterházy Cecília?   Nem tudtam.
Még, ha  „Esztergályos” lett volna a Cecília, még magamra is vállalom,  de így….?
Elolvastam én is a hozzám írott malasztot.

Olyasmi volt benne, hogy közeledik a világvége, amit mi sem bizonyít jobban, mint a rengeteg természeti katasztrófa  -  már akkor is.  Földrengések, tűzhányó kitörések,  földcsuszamlások.  Ez mind annak az előszele, hogy közeledik a végső leszámolás, amikor a jók és a rosszak elnyerik méltó jutalmukat vagy büntetésüket.
A levél végén felkínált egy lehetőséget amivel még a jók közé kerülhetek.
Mert, ahogy írta nem az olyan hívságokon múlik ez majd, hogy ki találja el a bajnokság
helyezettjeit, hanem  ki, mennyire hisz a teremtőben.
Fel is ajánlotta, hogy csatlakozzak hozzájuk   -  azt ma sem tudom, hogy milyen vallási közösség lehetett.

Ezt megtehetem, ha „szabad szombatokon”  felkeresem őket,  és írta, hogy melyik budapesti címen.
A szabad szombatokról a fiatalabbaknak elárulom, hogy  a szombat  egy ideig munkanap volt.
Egy idő után ez úgy módosult, hogy minden második szombaton nem kellett dolgozni.
Ez volt a szabadszombat.

Felvetettem, hogy el kellene mennem, ha másért nem, hát kíváncsiságból, hogy meg tudjam, mit is kell tennem, hogy a végső elszámolásnál a jók oldalára kerüljek.

A feleségem élénken tiltakozott az ilyen irányú tévelygésem ellen.
Nem régen kelt szárnyra Győrben olyan hír, hogy egy fiatalember bekerült egy vallási szektába, és egyszer csak,  valamelyik összejövetelen megfosztották a férfiasságától.

Azt mondta a feleségem,  hogy nem szeretné, ha én is „anélkül”  térnék haza egy összejövetelről.

A Füles című hetilapban lévő rejtvényeket is nagyon szerettem.
Mindent megfejtettem.   Majdnem.

Volt ugyanis néhány „kemény dió”, ami első nekifutásra kifogott rajtam.
Ezek közé tartozott az akkortájt feltűnt „olasz módra”, ahol nekem kellett a fekete kockákat is megtalálni.
Persze nem nyugodtam bele a sikertelenségbe. Addig próbálkoztam, amíg meg nem fejtettem.
Be is küldtem rendszeresen a megfejtéseket.
Nyerni azonban nagyon ritkán sikerült.  Egy-egy könyv, lexikon, meccsbox azért bekerült a gyüjteményembe, de a nagyobb nyeremények elkerültek. 

Egy alkalommal országos keresztrejtvényfejtő bajnokságot hirdettek.
Beneveztem.

A verseny időpontjáig szorgalmasan készültem.
A rejtvényeket nemcsak megfejtettem, hanem elővettem a stopperórát és mértem a teljesítményemet.
Meg voltam magammal elégedve.

A versenyen rengeteg ember vett részt.  Én a kezdők közé neveztem be.  Voltunk vagy százan Budapesten a Honvéd Művelődési Házban.

Három  rejtvényt kellett megfejteni.  Egy hagyományosat,  egy olasz módra típusút és egy skandináv rejtvényt.  A rejtvények  a következő második hétben megjelenő Füles újságban majdan megjelenőek voltak.
Iparkodtam nagyon gyorsan fejtegetni.
Sikerült is 31 perc alatt mind a hármat hiánytalanul megfejtenem.

Úgy éreztem, hogy nagyon jól teljesítettem.  Nem egészen így történt.

Kiderült, hogy a 17. vagyok.
Csak tátottam a számat, hogy 17-18 éves lányok, fiúk előztek meg.
A győztes kislány  -  18 éves  -  27 és fél perc alatt végzett.

Vigasztalt a feleségem, aki elkísért a nagy versenyre, hogy 100 közül tizenhetediknek lenni sem egy rossz teljesítmény, de vigasztalhatatlan voltam. 
Azért ott maradtunk nézegetni a többi rejtvényfejtőt.

A „haladó”  csoport - voltak vagy húszan -  a „kezdőktől” külön helyiségben izzadtak.
Gondolom, hogy nekik még nehezebb rejtvényeket kellett megoldani.
Mondom a feleségemnek, hogy odanézz, arra az erős szemüveggel rendelkező versenyzőre, akinek olyan szemüveg volt az orrán, mint a szódásüveg alja.

Jobb kézzel írogatta be a megfejtéseket,  a bal kezét pedig időnként bekapta a szájába, majd törölgette a nadrágszárába.  Nem tudtam mire vélni a műveletet.  Valaki így összpontosít?

Végül kiderült, hogy nem erről van szó.
A haladók kaptak egy pohár kávét, frissítőnek.  Az én emberem azonban nem fecsérelte az idejét arra, hogy kortyolgassa a kávét.  Beledugta az ujját a kávéba,  lenyalogatta, utána beletörölte a nadrágjába.   Egy idő után kezdte elölről.

Többször nem jelentkeztem ilyen versenyre, mert rájöttem, hogy vannak nálam sokkal ügyesebb rejtvényfejtők is.

Persze a kisördög csak belém költözött.  Kik lehettek ezek az ügyes gyerekek.
Csak nem a Füles szerkesztőségében dolgozott valamelyiknek az ismerőse?
Nem szabad persze ilyesmivel meggyanúsítani senkit.  Kikaptam,  kész!

Szerveztem Győrben a fiatalok között egy Rejtvényfejtő Klubot.
A Vasutas Kultúrház adott nekünk helyet, sőt még rejtvényujságokat is kaptunk.
Egy fél évig elvoltunk, fejtegettük a rejtvényeket. Be is küldtük a megfejtéseket.
Aztán, hogy nem nyertünk egyszer sem,  fél év után egyszer csak magam maradtam.

Most, hogy nem járok éjszakai szolgálatba,  a rejtvények is csak olyankor érdekelnek, amikor utazok valahova vonattal.

A tanulóim között, akik 18-20 éves fiúk, lányok, látom, hogy sokan fejtegetik a rejtvényt.

Én már csak a Metropol újságban lévő rejtvényt  szoktam megfejteni, de ennek a készítőjét is kiismertem, és nagyon gyorsan meg tudom fejteni a rejtvényeket.
Egyik alkalommal fogadást ajánlottam az osztálynak:

20 perc alatt megfejtem az újságban levő rejtvényt úgy, hogy nem használok íróeszközt, hanem csak fogom magam előtt a rejtvényt és 20 perc múlva megmondom a fősor megfejtését.   
Hiába akarom magamat visszatartani, hogy ne dicsekedjek, de  sikerült megfejtenem.

Látva, hogy a tanulók szívesen fejtik a rejtvényt, elhatároztam, hogy készítek nekik testhez álló rejtvényt.  A fősorokban elhelyeztem néhány olyan kifejezést, amit akkoriban tanultunk.
Meglepődtek, amikor óra elején bejelentettem, hogy rejtvény fognak fejteni.
Én pedig azon lepődtem meg, hogy tizedrészük tudta csak megfejteni.

Pedig már azt hittem, hogy új tanítási módszert találtam ki.
Lehet, hogy legközelebb versbe foglalom a tananyagot, hátha úgy könnyebb lesz nekik megtanulni.
Az én korosztályom is könnyen megtanulta az Archimedes törvényét, meg a  Nóbel Alfréd által feltalált dinamitot.

A vasúti szabályokat azért nehezebb lenne rímbe szedni!