Igaz, hogy már az nagyon régen volt, de én még úgy tanultam, hogy a menetrend "vastörvény". 
Minden vasutas dolgozónak kötelessége biztosítani, hogy a vonatok menetrend szerint közlekedjenek.
Ez nemcsak szólam volt, mert a forgalmisták attól is féltek, hogy valamelyik   - főleg személyszállító  -  vonat valahogyan meg ne legyen késleltetve, mert azonnal küldték a "Hiánylatot"  és fizethetett a vétkes, ha nem tudott kellő igazolást felsorakoztatni.
Ha egy személyvonatot a Bejárati jelzőnél meg kellett állítani, a forgalmista már ideges volt, ha pedig gyorsvonattal, netán nemzetközi gyorssal történt ilyen, abba már bele is izzadt.

Persze a forgalmisták előbb-utóbb kikupálódtak, és ha megkésett egy vonat miattuk, már nem is tartották jó forgalmistának azt, aki nem tudott megfelelő, elfogadható indokot kitalálni.
Ahogy a biztosítóberendezés fejlődött, úgy gyarapodtak az okok, amik a vonatkéséseket okozhatták.
Nem működött, kiégett, zavarba esett, visszaesett  -  ezek a kifogások gyakran előfordultak,  és sokszor nem is lehetett ellenőrizni.
Egymást azért nem nagyon tudták a forgalmisták becsapni.  Ilyenkor annyit mondtak igazolásul, hogy  "i. e. b.", ami azt jelentette:  " így el b....a!"

Maga a menetrend nagyon fontos:
Nem véletlen, hogy egy-egy menetrendi időszak előkészülete már akkor elkezdődik, amikor az előző menetrend még alig lépett életbe.
Nem egyszerű összeszedni az igényeket a menetrendre vonatkozóan.
A megye érintett településeinek és a vállatok által benyújtott kérelmeket a Városi Tanácson gyűjtötték össze és továbbították a vasút felé.
Olyan menetrend még nem készült, amelyik mindenkinek megfelelt.
A munkásvonatok reggel és délután úgy közlekedtek, hogy minden vonalról két-két vonat közlekedett.
A soproni vonalon Kónytól  illetve Csornától jött Győrbe,  A veszprémi vonalon Pannonhalmától és Veszprémvarsánytól,  A celldömölki vonalon Győrszemeréről és Pápáról
külön-külön munkásvonatok közlekedtek, mert nagyon sokan jártak Győrbe dolgozni.
A szemereivel volt egy éven probléma:
A Gyömöreiek kifogásolták, hogy a munkásvonaton nincs helyük, mert mire Pápáról hozzájuk ér a vonat, addigra megtelik.
A megoldás egyszerűnek látszott.  Nem Szemeréről, hanem Gyömöréről indul az egyik munkásvonat.
Amikor a Szemereiek ezt megtudták, elárasztottak bennünket szebbnél szebb levelekkel,  nem spórolva ki belőlük  az elmarasztaló jelzőket.  Micsoda disznóság, hogy ők most nem ülhetnek be az üres vonatba, hanem a Gyömöreiek által megmaradt helyeket foglalhatják el: Ráadásul minden Gyömöreinek sem tetszett, mondván, most 10 perccel előbb ki kell  menni a vonathoz.
A vasút nem sokat morfondírozott.  Visszaállította az eredeti közlekedési rendet.
Persze most már mindenki a hülye vasutat szidta.

Néha volt is ok arra, hogy szidják.
Egyik éven olyan menetrend készült, hogy a Hegyeshalomból érkező vonat érkezési ideje  15 óra  03 perc volt,  a Celldömölkre közlekedő vonat indulási ideje pedig 15 óra 05 perc.
Ez azt jelentette, hogy nem csatlakozó vonat, nincs átszállás.
A gyakorlat az volt, hogy az utasok mégis átszálltak.  Nagyon balesetveszélyes volt, mert előfordult, hogy mire az átszállók átértek a celli vonathoz, az már mozgott.
Megírtuk a baleseti veszélyt az Igazgatóságnak.  Balesetveszélyes az átszállás.
Rövidesen megoldották.  A hegyeshalmi vonat érkezési idejét áttették 15 óra 10 percre.
Most próbáljon meg az utas átugrálni!

Menetrendváltozáskor, főleg előtte,  rengeteg dolgom volt.
Mivel a hangos bemondást nem a jelenlegi módszerrel a "Pali" végezte, hanem a hangosbemondó személyesen, meg kellett írnom a "Hangosbemondó szövegkönyvet", amiből  a hölgyek beolvasták a megfelelő szöveget.
Csak a rendkívüli szövegeket, mondták maguktól, bár az előírás az volt, hogy az ilyen szöveget a rendelkező forgalmi szolgálattevőnek kellett megszövegezni és leírni.

Egy alkalommal a főnököm kiszólt az irodájából:  Gyere be apám!   Ide nézz, milyen dicsérő levelet kaptam egy magyar tanártól, azért, hogy milyen szépen van megfogalmazva  a szövegkönyv.
Mutatta a levelet és veregette a saját vállát.  Mondom neki:  Főnök tartom oda az én vállamat is, hiszen a szövegkönyvet én állítottam össze!   Elismerte!

El kellett készítenem a vonatok felállítási rendjét, ami azt írta elő, hogy melyik vonat melyik vágányra érkezik, melyikről indul. Ezt a forgalmistákkal előzetesen egyeztetni kellett, mert ők voltak azok akiknek ezt a felállítási rendet be kellett tartani.
Persze ez olyan volt, mint a moziban:  A"műsorváltoztatás" jogát  a forgalmista fenntartotta, olyan esetekben, amikor arra szükség volt.  (például, ha az anyósa érkezett a vonattal, akkor az első vágányra járatta be, hogy ne kelljen neki lépcsőzni!  Ez persze csak vicc, ez nem volt megfelelő indok.)

A menetrendváltozás éjszakáját mindig az állomáson kellett eltöltenem, mert az új menetrendi hirdetményeket nem lehetett előző nap kihelyezni, hanem csak éjfélkor, amikor az érvénybe lépett. 
Még szerencsém, hogy akkor még volt két kapus és Információs, akik segítettek a plakátok kihelyezésében.
A forgalmi szolgálattevőnek az éjféli  (a 24.00 órai)  "Vonatforgalmi értesítés"-ben az állomási dolgozókkal közölni kellett "Elmaradóként"  az összes előző menetrendben közlekedő vonatot, és "Közlekedőként", az új menetrend valamennyi vonatát.
Ez egy pár órát igénybe vett volna, ha így történik.  Úgy rövidítettük le, hogy minden szolgálati hely megkapta az előre lesokszorosított jegyzéket és éjfélkor csak be kellett ragasztania a "Fejrovatos" naplójába.

Amikor a menetrendi átállás megtörtént, már csak fogadni kellett a reklamációkat, melyekben nem spóroltak a vasutat dicsérő jelzőkkel.
A reklamációk nagyon sokszor jogosnak minősültek.
Amit lehetett néhány hét alatt helyrehoztak megfelelő helyen.

Azért mindig akadtak nyitott kérdések.
Azt nem nagyon tudtam megmagyarázni, hogy a  Hegyeshalom Budapest között közlekedő gyorsvonatnak miért kell megállni Biatorbágyon:
Ma sem tudom.  Akkor azt rebesgették, hogy lakik ott egy képviselő, aki félévenként egyszer-egyszer vonattal utazik.    Nem hittem el.