Ahhoz, hogy az oktatótiszti munkakört elláthassam, el kellett végeznem az oktatótiszti tanfolyamot.
A főnökeim rövid időn belül be is jelentettek a tanfolyamra.
Az oktatótiszti tanfolyam a  MÁV Tisztképző Intézetben történt:
Ez a létesítmény megérdemel néhány mondatot.
(No nem azért, amit viccből mondtam Kun Dezső igazgató úrnak, hogy az épületen még egy emléktáblát el kell helyezni:  Ebben az épületben tanult W. I., mármint én. Nem vették komolyan)

Az első Vasúti Tisztképző Tanfolyam 1887 szeptember  3-án nyílt meg a Király utcában.
A megnyitót Baross Gábor, az akkori  közlekedésügyi miniszter tartotta.
A „vasminiszter” koncepciója egyedülálló kezdeményezésnek bizonyult, mert hasonló  Intézet a szakoktatás területén még  más országban nem létezett.
A jelenlegi központi épület, a Luther utcában,  1890 augusztus 26-án nyílt meg.
Az első nappali tiszti tanfolyam 1891-ben végzett itt 218 fővel.

1963-ban a forgalmi és kereskedelmi képzés,  pályafenntartási , távközlő- és biztosítóberendezési, gépészeti és vontatási tisztképzéssel bővült.
Az intézet a Baross Gábor Oktatási Központ (B.G.O.K.) néven működik és ma is az egyetlen speciális vasúti oktatási intézmény.
Az már csak a mese része, hogy az itt végzett hallgatók szakmai pályafutásuk során jelentős sikereket értek el és közülük sokan fontos szakmai vezetői posztokat töltöttek és töltenek be napjainkban is.

Én magam még nem tanultam a Tisztképzőn, mert úgy alakult, hogy megkerültem ezt a lehetőséget.
A hasonló beosztásban levő kollégáim legtöbbje már  úgy lett vasúti tiszt, hogy  érettségi után,  ha a főnöke bejelentette,  itt elvégezte a tanfolyamot.
Azért nem jutottam ebbe a körbe, mert az érettségi megszerzése után azonnal elkezdtem a főiskolát, aminek elvégzése után már nem kellett tisztképzőre mennem, mert magasabb végzettséget adott, mint a tiszti tanfolyam.

Az oktatótiszti tanfolyamot viszont el kellett végeznem.
Nagyon hasznos volt számomra az a két hónap, amit ezen a képzésen eltöltöttem.
Olyan ismereteket kellett magamévá tennem, amiket később alkalmazni tudtam.
Már közhelynek számít, de ismét azt kell mondanom, hogy nagyon jól éreztem magamat.
A tanulótársaim többsége,  hozzám hasonlóan, már oktatótiszti munkakört látott el, tehát tapasztalata  volt  ebben.
Az előadók, tanárok tiszteletben álló személyek voltak.
Meg említem  Dr. Varga Gyulát, aki a forgalmi ismereteket tanította, abból az F.2.-es Forgalmi Utasításból, amit ő maga írt.
Nagyon szigorúan vette az előírásokat és megkövetelte tőlünk,  jogosan,  az Utasítás előírásainak ismeretét.  Igaza volt.  Hogyan tudnánk olyat oktatni, amit magunk nem tudunk.
A tanfolyam kezdete előtt az előttünk itt tanulók azzal riogattak bennünket, hogy a  Varga Gyula órájára nehogy zöld ingben vagy pulóverben, vagy pólóban  menjünk be, mert akkor végünk.   
A tanár úr ugyanis  Dózsa drukker és emiatt ki nem állhatja a fradira utaló zöld színt.
Valami miatt ez egyáltalán nem volt igaz mire mi odakerültünk.
Lehet, hogy ezek a csapatok tehettek róla.

Nagyon tiszteltük Szabó Bélát, aki a pedagógiai ismereteket  sulykolta belénk.
Valamikor  -  Veszprémben   -  ő is volt oktató.
Nagyon sok pedagógiával foglalkozó könyvet írt.
Szigorú volt, de kedveltem.   Az első kiselőadásomon úgy leszúrt, hogy alig álltam a lábamon.
Jegyzetként ugyanis egy kis fecnit használtam.
Azt mondta, hogy ha ilyen „sajtpapírral” megyek oktatást tartani, megnézhetem magam, hogy fognak tisztelni a hallgatóim.

 Szót fogadtam neki.  Azóta is megrögzötten készítem magamnak minden óra előtt a jegyzeteket.
Az igazgató úr, aki az én szememben úriember volt, még akkor is, ha a színes brosúráiból kellett tanulnunk a politikai gazdaságtant.
A rokonszenv talán abból eredt, hogy ő is nagyra értékelte, hogy a tanfolyamon én voltam az egyetlen, akinek diplomája volt.  Ráadásul kettő.  Amire majdnem ráfizettem.
Legalábbis nem vált előnyömre!

Volt ugyanis olyan tantárgyunk, hogy munkavédelem.
Mivel nekem munkavédelmi üzemmérnöki diplomám már volt, aminek keretében olyat sulykoltak belém, hogy ennek birtokában nekem már életem végéig nem kell munkavédelemből vizsgáznom.
Megemlítettem ezt a tantárgyat tanító tanárnak is.  Vesztemre.
Azt mondta, hogy őt ez nem érdekli.  Úgy fog tekinteni, mint a többi hallgatót.
Ezt majdnem teljesítette is.
Dolgozatíráskor a padtársam szóról szóra leírta az én dolgozatomat.
A kiértékeléskor meglepődve tapasztaltam, hogy az ő dolgozatára ötös érdemjegyet adott a tanár, az enyémre négyest:  Amikor ezt előhoztam,  megemlítve hogy a kollégám az enyémmel szó szerint egyező dolgozatot írt,  azt felelte, hogy neki nincs ebből diplomája, nekem pedig van ezért  szigorúbban osztályozta az én dolgozatomat.
Nagyon belopózkodtam a szívébe, mert  a tanfolyam végén is csak négyest kaptam, amivel elütött attól a lehetőségtől, hogy kitűnőre végezzek.

Mindezek ellenére a tanfolyamot jeles eredménnyel végeztem.
A munkavédelem mellett,  szégyenszemre,  a Forgalmi Utasításból kaptam még négyest, Varga Gyulától.  Ami miatt hatalmas szópárbajba keveredett Szabó Bélával, akivel együtt hallgatták az Útátjárókról  elmondott előadásomat. 
Az előadásomat a pedagógiai elvek alapján  állítottam össze, alkalmazva a bevezetés, tárgyalás, befejezés  részeket is.
Szabó Bélának nagyon tetszett, hogy szerintem a vasút közút keresztezés biztonságát  ugyanúgy jelzőtáblákkal kellene biztosítani, mint a közúton a különböző rangú  utak kereszteződésében.  Mennyivel olcsóbb lenne, mint a sokat szidott fénysorompók.
Befejezésként az aluljáró, felüljáró biztonságát emeltem ki, amivel szintén beloptam magam Szabó Béla szívébe. 
Nem úgy Varga Gyuláéba, aki hülyeségnek tartotta a fantazmagóriámat és azt mondta, hogy nehogy ilyeneket tanítsak a hallgatóimmal.

Mindezek ellenére vagy éppen ezek miatt nagyon jól éreztem magam ebben a két hónapban.
Sok olyan dolgot megtanultam, amit oktatóként nem volt módomban, mert az elődöm idő előtt magamra hagyott, anélkül, hogy a tapasztalatait átadta volna.

Amiért szívesen emlékszem még erre a tanfolyamra, az az, hogy nagyon kedves  hallgató társaim voltak, akik közül néhánnyal még most is tartom a kapcsolatot.