Az oktatói beosztás mellett   -  másodállásban  -  hétvégéken  vállaltam  munkát, ott, ahol szükség volt rá. 
Akár pihenőnapot adtak valakinek, akár szabadságot, akár csak szabadnapot, én mentem az illető helyett.
A munkakörben nem voltam válogatós.
A rendező pályaudvaron a térfelvigyázói szolgálati helyeken szívesen vállaltam munkát.
De számtalan esetben voltam forgalmi szolgálattevő a rendezőben, a toronyban és a személy-pályaudvaron is.
Egy októberi hétvégén az I. HK. szolgálati helyre osztottak be, méghozzá úgy, hogy pénteken éjszakára és vasárnap nappalra.
Szombaton reggel haza mentem  és megbeszéltem a családdal, hogy  11 óra körül felkelek és megyek  a többiek után a „szőlőbe”, mert a rokonság össze lett verbuválva, szüretelni.
Úgy is lett.
11 óra körül felkeltem.
Beöltöztem a szüreteléshez.
Mielőtt csatlakoztam volna a szüretelőkhöz, az  udvaron előkészített szüretelőkádat ki akartam mosni, hogy a hazahozott szőlőt abba daráljuk le.
Volt az udvaron egy  ideiglenesen  beállított csap, ami abból állt, hogy a vízvezetékből egy csövet felhúztam a felszíntől  70-80 centire, rászereltem egy csapot és kész volt az udvari csap.
Az aknát, ahonnan a cső feljött  -  szintén ideiglenesen  -   letakartam deszkadarabokkal.
A fa kádat odagurítottam a csaphoz, amit megnyitottam.

Közben, hogy közelebb legyek a csaphoz, ráléptem az aknára rakott deszkákra.
A korhadt deszka nem bírta a súlyomat és beszakadt alattam.
A cső végén levő csap egy szempillantás alatt letörött.
A víz most már akadálytalanul tört felfelé, mint a szökőkút. Elzárni nem tudtam.
Az első, amin megbotránkoztam az volt, hogy a nadrágom, amit most fogtam be munkásnadrágnak, eddig hétköznapi viselet volt,  teljesen végigrepedt. Nagyon sajnáltam.
Kimásztam az aknából és elmentem az ház előtt levő vízóra aknához, ott leereszkedtem és elzártam a vizet.
Ezek után kezdetem magamat megvizsgálni.
Nem éreztem semmi fájdalmat, semmi sérülést.
Nem vérzett semmim.
Fogtam magamat és felmentem a fürdőszobába, hogy rendbe szedjem magam.
Levetkőztem és be a zuhany alá.
Ekkor kezdtem magamat megvizsgálni.
Olyat láttam, amit még nagyon kevesen.
Sőt, mivel rólam volt szó, állíthatom, hogy ilyet még senki nem látott.
Majdnem elájultam, amikor megláttam   -  a golyóimat.
Ott voltak, kiszabadulva a jól megszokott helyükről.
Alaposan lefürödtem.  A golyókat is szépen megmostam, ha már egyszer így előmerészkedtek.  Vissza illesztettem őket az eredeti helyükre.  Be is takargattam, ahogy tudtam a hiányos bőrdarabbal.
Felöltöztem.  Bezártam a házat.  Beültem a Trabantba  (akkor éppen Trabantunk volt) és gondoltam, hogy beviszem magamat a kórházba.
Úgy is lett.
Előtte azonban fel mentem a szőlőbe a szüretelőkhöz és megsúgtam a feleségemnek, hogy én ma nem nagyon szüretelek, mert a golyóimat kell bevarratnom a helyére.
Nagyon megijedt és nem engedett el egyedül, hanem beült mellém.
Behajtottam a Győrbe a kórházba.
A portásnak mondtam, hogy mi járatban vagyok.
Csodálkozott egy kicsit, hogy ilyen bátran járok-kelek, de meg mutatta merre van az urológia.
Mondtam az orvosnak, hogy mi történt velem.
Megnyugodtam, hogy az orvos nem volt megijedve.  Azt jelentette, hogy már találkozott ilyen esettel.
Vetkőzz!  Feküdj!
Felfektetett a műtőasztalra. Megnézegette az állapotomat és még jobban megnyugtatott.
Azt mondta, hogy óriási szerencsém volt.  Semmi sérülést nem lát  az érzékeny helyeken.
Szólt az ápolónőnek, hogy készítsen fel a műtéthez.
Azóta is számtalanszor eszembe jutott, hogy mi is történt ott?
A fiatal ápolónő bepamacsolta a szőrzetemet.
Megfogta a micsodámat egyik kezével, a másikkal pedig szépen körülborotválta.
Utólag számtalanszor eszembe jutott, hogy hova lett a férfiasságom?
Nem hogy azt mondtam volna neki, hogy nem kell azt tartani, mert megáll magától is.
Nem.  Nem állt meg. 
De még a vicc sem jutott eszembe  a totózásról.
A szomszédasszonyok beszélgetnek.  Mondja egyik, úgy totózik, hogy reggel megfogja a papáét, felemeli.  Ha jobbra dől egyest tesz, ha balra dől kettest tesz, ha előre dől ikszet.
Másnap kérdi a szomszédasszonyt, hogy sikerült-e totózni.
Azt mondja, hogy nem, mert nem dőlt semerre.
Te bolond, hát akkor nem totózni kell.

Mindenesetre, az ápolónő megborotvált úgy, hogy nekem semmi ilyesmi nem jutott eszembe.
Utána jött a doki.  Hozta a tűt és a damilt.
Összefércelte a zacskómon keletkezett 4x4 cm-es rést.
Öltözhetek.  Tíz nap múlva leszedi a varratot.
Megígérte, hogy nem fogom magamat kényelmesen érezni, miután  az érzéstelenítő hatása elmúlik.   Igaza volt.
Megnyugodva autóztunk haza.
Estig nem volt semmi bajom.
Estefelé aztán elkezdett bökni a varrat.
Minden öltésnél  -  volt egypár  -  kiállt a damil fél centis vége.
Kegyetlenül bökött.
Nem lehetett másképpen védekezni, csak úgy hogy bepelenkáztam magamat.
Másnap reggel mentem dolgozni.  Nem mertem busszal menni, hanem bementem Trabanttal.
A 12 óra szolgálat nagyon hosszúnak bizonyult.
Ha ki kellett valamiért menni a vágányok közé, az nagyon keserves volt.
Még  akkor is, ha bepólyáltam magamat.
Ha meglátott valaki, hogyan mentem, elcsodálkozott, hogy mi lehet a lábaim között, amitől annyira szétrakom őket.
De túléltem.
Sőt a következő hét is hasonlóképpen telt, csak akkor már az oktatóteremben.
Nagyon óvatosan, nagyon lassan közlekedtem. 
Ülni kényelmetlen volt, állni sem volt könnyebb.  Menni pedig kész szenvedés.
Nagy nehezen azért eljött az idő, hogy az orvos leszedje a varratot.
Szinte újjászülettem.  Szépen begyógyultam.
A varrat helyét még egy darabig lehetett látni, de az is elmúlt.

Már teljesen visszatért az életkedvem, amikor a VSzTről üzenetet kaptam, hogy keressem fel őket.
Gyanakvás nélkül felkerestem az ott dolgozó fiatalasszonyt, aki azt kérdezte tőlem, hogy mi történt velem?
Nem akartam én elmondani, hogy jártam.
Annyit mondtam, hogy nem történt semmi.
Betegszabadságra nem mentem. 
Otthon volt egy sérülésem.
Nyugodjon meg,  nem üzemi balesetem volt.
Erőlködött, hogy neki akkor is fel kell venni jegyzőkönyvet.
Arról is, hogy nem történt üzemi baleset.
Rájöttem,  arról van szó, hogy hallott valamit és kíváncsi volt, mi is történt.
Nem volt szándékomban elmondani.  Talán még restelltem is magam, hogy elterjed rólam valami hamis hír a férfiasságommal kapcsolatban.
Addig, addig erőszakoskodott, amíg gondoltam, hogy megtréfálom.
Mondom neki, hogy kedves Erzsike, tudja, hogy én milyen nagy franc vagyok.
Most azt találtam ki, hogy tetetek be magamnak egy harmadik golyót, hogy ezzel is különbözzek a többi férfitól.
Sokan nem fogják ugyan ezt elhinni, de nagyon jól fogom magam érezni, amíg a hitetlenek kitapogatják, hogy csakugyan megvan-e  a három.
Annyit elértem, hogy nem kérdezgetett tovább, csak annyit mondott:
- Ejnye Pistike, maga mindig bolondozik!

Szépen meggyógyultam.
A sérülésem semmiben nem okozott változást.
Illetve.
Sorsdöntő változást eredményezett az életemben.
Az a mondásom ugyanis valamiképpen elterjedt, hogy aki akarja kitapogathatja, van-e három golyóm, vagy csak kettő van, mint bárki másnak.
Be kell vallanom, hogy túlságosan sokan is voltak kíváncsiak.
Én pedig eléggé disznó voltam, hogy ezt ki is használjam