A második házasságom kezdetén, Győrben, egy társasházban laktunk, a feleségem lakásában.
A környék nagyon nyugodt volt.  Messze esett a nagyvárosi forgalomtól, de volt egy hibája.
Valamikor ezt a házat  olyan helyre építették, ahol előtte ingovány volt.
Ez akkor éreztette a hatását, ha esett néhány csepp eső.
A falak rövidesen derékmagasságig nedvesek lettek.
Úgy látszik a szigetelést kispórolták.
Elhatároztuk, hogy elköltözünk.
Ennek a lakásnak az árából, valamint amit én kaptam a baráti házból, neki láttunk lakást keresni.
Az, hogy egész Győr várost bejártuk még kevés is ahhoz képest, amennyit keresgéltük az ideális  jövendő otthont.
Jártunk a belvárosban.  A Baross úton, a Bécsi udvarban megtetszett egy lakás.
Drága volt.
A külső Baross Úton, túl zajos volt.  A Tihanyi úton kocsma volt az épület földszintjén.
Kimentünk Bácsára,  Szigetbe.  Szép lakások voltak, de  egy óra alatt amíg körül néztünk majdnem megettek a szúnyogok.
Ez sem felelt meg.
Szabadhegyen tetszett ugyan egy lakás, de szerencsére észrevettem, hogy a szoba ablaka a temetőre nyílik.
Na, erre ráérek még később.
Elmentünk vidékre.
A környező községekben hatalmas kínálat volt.
Ikrényben  majdnem megvetettek velünk egy oktogont.
A háznak az alapja volt csak meg, de nyolcszögletű.  Kuriózum.  De sokat kértek érte.
A szigetközi községek nekem nem tetszettek.  Így arrafelé nem is jártunk.
Elmentünk viszont a Bakonyba.
Csodálatos házakat találtunk, de az Isten háta mögött.
Meg is tetszett egy családi ház a Pápa-Tatabánya vasútvonal melletti faluban.
Még állomása is volt.  Gondoltam, majd eljövök ide forgalmistának.
Végül lemondtunk róla, mert Győrtől messze volt, nyugdíjba meg még nem mehettem volna.
Győrtől pedig messze volt.
Valahogyan eltévedtünk Nyúlra.
Ó ez ismerős hely.  Kiderült, hogy még engem sem felejtettek el.
A  tanácselnök valamikor tanította a húgaimat a nyúli iskolában.
Ráadásul az állomás közelében lakott, a mi régi lakásunktól 100 méterre.
Kérésünkre ajánlott  olcsó építési telket egy újonnan kialakított utcában.
Fel is kerestük a tulajdonost, aki a telket már fel is töltötte   -  valamikor egy lapos, vizes terület volt   -,  sőt már az építendő házának az alapját is lerakta.
Megegyeztünk.  Megvettük a házhelyet, az összes odakészített építőanyaggal együtt.
Annyi volt az építőanyag, hogy már alig kellett venni hozzá.
Csak a cementet, meszet, sódert kellett  megvenni, amit az ismerős fuvarosok  szívesen odafuvaroztak, persze nem a két szép szememért, hanem  jó kemény forintok ellenében.
Az alap, amit az elődünk lerakott, nem felelt meg nekünk, mert más fajta házat akartunk, mint amit ő elképzelt.
Sebaj.  Leraktuk az új betonalapot, a mi terveinknek megfelelően.
Sok ismerőssel találkoztam, akik csóválták a fejüket.
Hogy van nekem bátorságom nekiállni házépítésnek, hiszen már elmúltam 50 éves.

Ez engem egyáltalán nem zavart.  Megkerestem a régi  focicsapat társaimat, akikből azóta kőműves lett,  és megbíztam őket a nagy munkával.
Megszemlélték a terepet,  a ház rajzait és az építőanyagot.
Úgy nyilatkoztak, hogy majdnem minden elég lesz.
A téglák láttán   -  hatalmas darabok voltak az biztos  -  megjegyezték ugyan, hogy annak nem örülnek.
Megnyugtattam őket, hogy nem is azért hívom őket, hogy örüljenek.
Segítséget a kőművesek mellé nekem kellett előteremteni, mert a ők csak egy „culágert”  cipeltek magukkal.
Sikerült is az utcából néhány ismerőst becserkészni és nem utolsó sorban az Erdélyből a vasútra tévedt  fiatalokat sikerült rábeszélnem, hogy keverjék velem a maltert.
Jöttek is nagyon szívesen a szabad idejükbe.  Persze tőlük sem kívántam ingyen.
Nagyon rendesek voltak.  Ahányszor mentem értük a kis bogárhátúval, mindig készek voltak velem tartani.
Márciusban raktuk le az első téglát,  októberben már be is költöztünk.
Rengetek munka volt még ugyan hátra, de már lakható volt.
Hatalmasra sikeredett.
Az alsó szinten egy úgynevezett amerikai konyhás helyiség, ahol a konyha és az étkező egy méter magas válaszfallal volt csak elválasztva.
Volt itt egy szoba, egy fürdőszoba és WC.  Valamint egy hatalmas garázs, amiből le kellett választani egy részt amikor hozták a gázt.
Az emeleten egy nagy társalgó, két kis szoba, valamint ott is fürdőszoba és WC.
A lépcsőház szintén gondot okozott a kőműveseimnek.
Vakarták az állukat, amikor a feleségem elmesélte nekik, hogy képzeli a félkör alakúra építendő lépcsőházat.  De megértették.  Sőt meg is építették.
Az ácsok ugyan szidtak bennünket, amikor azt hitték, hogy nem halljuk őket, mert gondot okozott a cserepek felrakása  a kúp alakú tetőre.  De ez is sikerült.

Beköltöztünk.
Víz az volt, mert az utcában már bevezették.
Szennyvízelvezetés azonban még nem.   Ásnom kellett egy hatalmas pöcegödröt, amit azóta már régen betemettek.
A gáz viszont még csak ígéret volt.
A csöveket ugyan bevezették. A lakásban is minden a helyén volt, csak éppen a gáz hiányzott.
Fűteni viszont hamarosan kellett, mert közeledett a tél.
Vettünk  -  kedvezményesen  -  öt darab villanyfűtésre alkalmas  tűzhelyet.
Nem izzadtunk meg tőle, de meg sem fagytunk.
És nem sorolok el mindent, hogy mi nem volt, de megemlítem, hogy nem volt  telefon.
Abban az időben még nem mobiltelefonoztak az emberek.
Telefonálmi kijártunk az utca végén levő telefonfülkéhez.
Nem volt még tévé.
Raktam ugyan a padlásra antennát, amivel egy két adó homályosan bejött.
De ígérték, hogy lesz kábeltévé.  Lehet, hogy azóta már van is.
Nem volt még, többek között,  egy olyan áruház, ahol sok mindent meg lehetett volna venni.
Volt ugyan az utcában egy maszek élelmiszerbolt,  nem is volt messze, de sok választék nem volt, és az árak is úgy voltak kialakítva, hogy nehogy ráfizessen a boltos.

Ellenben volt:   Jó nagy sár az utcában, ha esett egy kis eső.
Jó sok munka a ház körül, ahol ki kellett alakítani egy klassz kis kertet.  Ami sikerült is.
Be kellett keríteni a telket.
Csak annyi probléma volt vele, hogy  Győrszemerén a hegyben volt egy telkünk az úgynevezett  „Kutyor”-ban,  így hívták ezt a területet.  (Senki nem tudta, honnan eredt.)

Ezt a telket én bekerítettem, mert a nyulak mindent megettek előlünk.
A kerítéshez a pályafenntartási szolgálattól   „vettem”  használt talpfákat, amit ők betonaljra cseréltek.
Ezeket a talpfákat nagyon kedvesen ők  vágánygépkocsival el is fuvaroztak Szemerére.
Ott már csak annyi dolgom volt vele, hogy egy fűrészgépessel  fel kellett hosszába négyeltetnem, hogy elég oszlopom legyen.
A fűrészes ugyan majdnem engem is felnégyelt, mert a talpfákban itt, ott maradt még néhány  hatalmas szeg, amit a fűrész nem nagyon kedvelt.
Na már most a szemerei telekre nem maradt időm, így a kerítés is  feleslegessé vált.
A házhelyet viszont körül akartam keríteni.
Egyszerű.  Kiszedtem Szemerén a kerítést, lábakkal , dróttal együtt és elvitettem Nyúlra.

Már egy éve az új házban laktunk.  Innen jártam be vonattal munkába.
Korábban kellett ugyan kelni, de kibírtam.  Jártam én már vidékről dolgozni elég sokáig.
De adódott néhány probléma ezen kívül is.

Ott volt a nagy ház és ketten kergethettük egymást benne, mert a  feleségem fia, aki Pesten végzett az egyetemmel, nem akart odaköltözni.
Kettőnknek pedig  nagy luxus volt ekkora házban ténferegni.
Pedig már terveztem, hogy  nyugdíjazásom után a kertet átalakítom.  Építek egy  tágas , szellős épületet.  Telerakom pingpong asztallal és jó pénzért odajöhetnek pingpongozni a fiatalok, és az idősebbek is.
Ezenkívül még egy helyiséget is ki akartam alakítani, ahol pedig a környékbeli gyerekeket tanítanám sakkozni.
Ezekből nem lett semmi.
Ráadásul  -  ilyenkor minden előjön  -  kiderült, hogy a feleségem pollen-allergiás, aminek ez a vidék  nagyon jó táptalajt biztosít.

A ház építéséhez a készpénzünket ki kellett egészíteni, az OTP-től kapott kölcsönnel, valamint a  vasúttól kapott kamatmentes vállalati kölcsönnel  (500 ezer forint), amit az első házam építésekor nem kaptam meg, mert éppen kimerült a vasút kerete.
Meg kell mondanom, hogy a vállalati kölcsön nagyszerű dolog.  Tizenöt évre kaptam.
Havi 3001.- forint havi törlesztő részlettel.  (Már két éve le is telt).
Érdekesség, hogy ezt is az OTP-n keresztül törlesztettem, amiért az OTP havonta 500 forint kezelési költséget számított fel!!!.

A helyzet megoldását abban láttuk, hogy ezt a házat el kell adni.
Az árából vehetünk magunknak is egy lakást Győrben és a  fiúnak  is egyet Pesten.
Sikerült is megfelelő vevőt találni, aki  az építési kölcsön   -  nem a vasúti  -  törlesztését  is átvállalta.  Ezt persze a ház árából elengedtük.

Építettem tehát egy nagy házat Nyúlon, amiben  jó egy éven át laktunk is.
De a sors nem engedte, hogy ilyen egyszerűen kerüljek jobb körülmények közé.
Azt szokták mondani, hogy ember tervez,  Isten végez.
Mi ugyanis azt terveztünk, hogy veszünk két lakást.
A ház árából ezt a két lakást meg is tudtuk volna venni.
De nem így történt.  Hogy miért azt legközelebb elmesélem.