Álarcos

A párizsi Bastille kapitánya

Rejtélyes sort írt a Naplójába:

A börtönkormányzó megérkezett,

Hozott is magával kíséretet.

Hordszéken hoztak egy idős rabot,

Aki az arcára maszkot kapott.

A fogoly férfi volt, szemlátomást

Régen kezdhette a raboskodást.

A Bastille-ban töltött évek alatt

Az álarc mindig a fején maradt.

Senki nem tudhatta a rab nevét.

Rejtélyes kiléte homályba vész.

            (Amikor a Bastille az ingerült

            Forradalmárok kezére került,

            Valamelyik cellában találtak

            A kezein megláncolt csontvázat.

            Azonban ez mese csak - szerintem,

            Álarcoshoz semmi köze nincsen.)

Öt évig élt ebben a börtönben

Amikor meghalt, az ismeretlen.

A Napló szerint el lett földelve

A párizsi Szent Paul temetőbe.

Cellájából mindent eltüntettek,

Ami a létére emlékeztet.

Maradék holmiját meggyújtották.

A falakat újra vakolták.

Az álarcost a király ismerte,

Hisz a rabot ő küldte börtönbe.

Három mese látott napvilágot:

Egyik megemlít egy renegátot,

Ki elárulta a király tervét,

És ezzel jutalmazta tettét.

S mert a királyt megszégyenítette,

Örökre az álarcot viselte.

A másik verzió sem jobb ennél.

Megállunk a pénzügyminiszternél,

Aki közpénzeket elsikkasztott,

Életfogytiglani börtönt kapott,

Ahol elárult államtitkokat.

És, hogy ne mondhassa el azokat,

Inasa is, ki már mindent tudott

Örökre ilyen álarcot kapott.

A legjobb történet már közismert.

Filmen is láttuk az álarcos embert

Voltaire tette őt halhatatlanná,

Bár ő még vasálarcot adott rá.

Döbbenetes az író meséje,

A rab a király ikertestvére.

A király, aki délben született

Azon nyomban trónörökös lett.

A testvére este született meg,

Ő számított volna idősebbnek,

Így írta le az akkori törvény.

Csak hát az elsőt már „megnevezték”.

Úgy tartották hát helyénvalónak,

A másodikról senkinek se szólnak.

Az anyának, hogy meghalt, azt mondták,

És a bába gondjaira bízták.

Aki szerény hajlékban nevelte.

Egy darabig nyugodtan tehette.

Ám amikor hasonlatossága

Egyre jobban utalt a királyra,

Azon nyomban Angliába küldték,

Ahol tovább rokonok nevelték.

Gondoskodott róla a nagynénje,

Hogy királyi legyen nevelése.

Egyszer aztán még azt is megtudta

Kicsoda ő, s mi lenne a jussa?

Eldöntötte, s elkezdte szervezni,

Hogy a nekijáró trónt megszerzi.

A király ezt a tervet megtudta,

A testvérét Svájcban elfogatta

És a börtönkormányzóra bízta,

Aki egy külön cellába csukta.

Mindenkor tisztelettel bánt vele,

De álarcot kellett viselnie.

Ám ez a maszk soha nem volt vasból.

A maszk készült fekete bársonyból.

Vasálarcos volt – Voltaire állítja.

(ő maga is volt már a Bastille-ba)

A könyvében írt Lajos koráról,

S feltételezte a Napkirályról

Valós az álarcos története,

De örökre titok lesz a neve.