Azt még nem meséltem, hogy a két 12 órás szolgálat között az a 24 óra szabadidő mire volt elég.  Szinte hihetetlen mennyi minden belefért ebbe a pár órába, ami alatt még pihenni, aludni is kellett.

Csak a magam elfoglaltságát említem, de ebbe benne van a kollégáimé is. Hiszen nagyon sok szabadidőt töltöttünk együtt azokkal, akikkel együtt dolgoztunk.
Volt időnk arra, hogy legalább negyed évenkét (ha az időjárás olyan volt) sörmeccset játszunk a  DAC pályán. A Dac pálya az Erzsébet-ligetben volt a mostani Kórház és Rendelőintézet helyén.  Két csapatot könnyen összeállítottunk.

Egyik csapatot a rendező pályaudvaron dolgozók alkották, a másikat a személy pályaudvariak.Az akkori állomásfőnök Iványi E. gyakran beállt valamelyik csapatba.
Feltételek nem voltak, bárki focizhatott a fiatal kocsifelírótól az idős váltókezelőig: A meccseket általában az oktatónk, Feri bácsi vezette. Volt olyan meccs,ami két órán keresztül is tartott, mert a bíró azt akarta, hogy döntetlen legyen, mindkét csapat fizessen. Én kapus voltam. Mi vezettünk egy góllal. Az ellenfélnél játszott Molnár Zoli, aki valamikor a pápai Perucz csatára volt. Rúgatott vele Feri bácsi három 11-est is, de kettőt megfogtam, egyet fölé rúgott. Végül győztünk, utána együtt söröztünk.

Voltak bálok a MÁV Kultúrházban. A fiatalok táncoltak, az idősebbek nótáztak.
Volt színjátszó csoportunk. Tóbiás Béla Kultúrház igazgató jó csapatot szedett össze, akik számtalan színdarabot tanultak be. Énekeltek, zenéltek, verseket mondtak.
Én sem maradhattam ki ebből a csapatból.

Egy alkalommal Sopronba mentünk egy műsorral, valamelyik iskolába.
Jó hangulat volt már a vonaton is. Az idősebbek (Tóbiás B., Gőcze Lajos)  régi székely dalokat énekeltek, amit mi fiatalok nem ismertünk. Elindultunk körülnézni a vonaton.
AB motorvonattal mentünk. Nem szédültünk el a sebességtől. Kérdeztük is a mozdonyvezetőt, Nem tudna gyorsabban menni?. De tudnék  -  mondta  -  csak nem hagyhatom itt a mozdonyt.

A műsorunkban szerepelt egy színdarab:  Móricz Zsigmond:  Ki szép, ki jó  című írásából, valamint egy orosz eredetű darab, amiben egy idős parasztot beszélnek rá, hogy lépjen be a "közös"-be.  Mindegyikben szerepeltem.
A Móricz darabban fiatal vasúti altiszt voltam, aki az idős bakter lányai közül akart magának feleséget választani.  A történet szerint a fiatalabb Katival játszadozott, de mindenki meglepetésére a nagyobbik, komolyabb Julcsát kéri feleségül.
Az előadást ezzel a számmal kezdtük,  -  ezt is szerettük jobban.
A darab végén, amikor váratlanul a Julcsa kezét kértem meg, a szerep szerint a színpadon mindenki meglepődik.
A valóságban a nézőtéren is mindenki meglepődött, mert  "elment a villany". Sötétben maradtunk, és ez elég hosszúra nyúlt.  Főleg a közönség morgolódott.
Béla bácsiék, valahonnan gyertyát szereztek és lementek a közönség közé és elkezdtek nótázni.
Jómagam a fiatalabb lánnyal, Katival felfedező útra indultunk. Találtunk is egy üres szobát, valami iroda lehetett, vagy a szertár?  Mivel kettesben voltunk, elkezdtük próbálni a színdarabunkból az évődés jelenetet. Már olyan jól ment, hogy majdnem az ő kezét kértem meg, nem pedig a nővéréét. Csak az volt a baj, hogy hogy az öreg baktert játszó M. Tibi, valahogyan oda tévedt hozzánk, így a próbát, abba kellett hagynunk. Ezért haragudtam is Tibire .(Tibi különben soha nem értette, hogy mi az oka, hogy én mindig orrolok rá).
Közben lett áram. Visszamentünk a színpadra. Elkezdtük volna a TSZ-es darabot, de a közönség ekkor már nem erre volt hangolódva, és kifütyültek bennünket.
Semmi baj - mondtam Béla bácsinak: Adunk mi ezeknek másfajta műsort is.
Megengedte, hogy M. Laci elénekelje a Liliomfiból az ifjú Schnaps bevonulóját, ami nagy tetszést aratott, mert Laci ügyesen utánozta a svábot.
Én pedig elszavaltam a Családi kört, úgy ahogy már számtalanszor sikert arattam vele:
hogy szavalja egy drámai színész,  egy részeg ember, egy orosz katona, egy sváb kereskedő,  végül Móricka az iskolában.  Itt is hatalmas siker volt.
Jó hangulatban utaztunk haza. Az állomáson volt, aki felém mutogatva mondta társának:  nézd, ott van a Móricka!