Utólag visszagondolva érdekes volt, hogy a Személypályaudvaron, de a Rendező pályaudvaron is a forgalmisták csak férfiak voltak.
Az első külsős  hölgy K. Ili volt, akinek apja, anyja a vasúton dolgozott. Persze nem biztos, hogy azért kerülhetett a fiúk közé.  Belevaló kislány volt. Úgynevezett közösségi ember.
Az utolsó falatját is megosztotta volna a kollégáival, ha rászorultak volna. Pedig a kaját nem sajnálta magától sem. A vékony kislányból pár év alatt terebélyes fiatalasszony lett
(őt is, mint annyi forgalmista lányt, mozdonyvezető vett feleségül)

Már ilyen kerekded volt, amikor egyik este szolgálat kezdés előtt kiment a boltba és vásárolt két nylon-táska élelmiszert.  Rengeteg almát, gyümölcsöt, meg  olyan étkeket, amik állítólag elősegítik a fogyást. Mondta, hogy kapott valahonnan kéthetes fogyókúra receptet.

A 23 órás munkásvonat- csoport elküldése után megyek be a forgalmiba.  Ilike jön velem szembe, ringatja a csípőjét és kérdezi tőlem:  Na, sovány vagyok ?
Mondom neki, hogy nem nagyon veszek észre semmiféle változást. Megrökönyödve közölte, hogy nem ezt várta, hiszen az egész kéthetes receptet már megette.

A férfiak havonta vagy kéthetente egyszer, nappali szolgálat után  el-el mentek némelyik szórakozóhelyre, hogy a barátság munkahelyen kívül is megmaradjon.
Legtöbbször a Hungária Étterembe  (a mostani MCDonalds épületében volt) történt a baráti beszélgetés.  Vacsorával, borozgatással.
A csapat ilyen helyen jól összekovácsolódik.  Ment a viccelődés.
Egy alkalommal a Miki zsebeit tele pakolták késsel, villával, kanállal. Ráadásul szóltak a pincérnek  (akivel előre megbeszélték a tréfát), számolja már meg, megvan-e az összes  etcájg. Persze, hogy nem volt meg.  Erre felkérte a társaságot, hogy ürítsék ki a zsebeiket.   Nagy volt a derültség amikor Miki, irulva-pirulva rakogatta ki az evőeszközöket a zsebéből.

Egy másik eset úgy esett, hogy a hajnali hazatérés során B Tóni észrevette a Baross úton, hogy a zacskós tejet már kirakták ládákba az élelmiszerbolt ajtajába.
Gondolt egyet és egy félliteres tejet a homlokára tett, hogy az ott érzett forróságot enyhítse.  Emelt fővel ballagott a többiekkel a betonon, mivel csak így állt meg a zacskó a homlokán.  A hatodik érzékétől vezetve sétált, amikor azt vette észre, hogy nekiment valakinek. Leemelte a tejet a homlokáról és már mondta volna a magáét annak aki eléje mert állni, amikor észrevette, hogy egy rendőr szigorú szemei tekintenek vissza.
Próbált mentegetőzni, hogy vissza akarta ő vinni a tejet, meg hogy ki akarja fizetni.
Ebben maradtak.   Visszament a bolthoz és a félliter tej árát,  egy forint nyolcvan fillért, beletette a ládába.  Szerencséjére a fiatal rendőr értékelte a találékonyságát és így megúszta egyéb büntetés nélkül.

Egyik május elsejei kiruccanás, ami már 2-án fejeződött be, nem végződött ilyen simán.
A csapat  most hazafelé  kászálódott, amikor egyiküknek eszébe jutott a kitűzött zászlók láttán, hogy fel kellene vonulniuk.  Megszabadítottak egy magyar zászló a kitűzés helyéről és annak lobogtatása mellett haladtak tovább.  Közben a székely himnuszt is elkezdték  énekelni, persze mindegyik más szöveget mondott így rövidesen az éneklés abbamaradt.
Annál is inkább, mert találkoztak a rendőrjárőrrel, aki el kezdte őket faggatni, hogy mire való ez a "késői" felvonulás.
Két "zászlóvivő" nem elég udvariasan válaszolt a kérdésekre, így ők "bekísérték" a rendőrt a Rendőrkapitányságra.  Két napig nem láttuk őket.
Két nap után, amikor előkerültek, annyit meséltek csak a bent tartózkodásukról, hogy a rendőrség udvarán a  virágoskertet kellett ápolniuk.

Az éjszakai szolgálatokról már ejtettem néhány szót és ez olyan téma, hogy még néhányszor szóba hozom.
Amennyit mi szidtuk Edisont, amiért feltalálta a villanyégőt, szegény biztosan forgott a sírjában.
Szolgálat közben, természetesen,  nem volt szabad aludni. Az álmosság, vagy inkább az elalvás ellen, néhányan úgy küzdöttek, hogy rejtvényt fejtettek, regényt olvastak, ahol többen voltak, ott beszélgettek egymással.  K. Sanyi kollégám, aki a Műszaki Egyetemen tanult, képes volt egész éjszaka tanulni: Csak csodáltuk amikor legközelebb elmondta, hogy négyesre vizsgázott.  B. Sanyi bácsi, hogy el ne aludjon,  a kritikus időszakban, általában éjféltől négy óráig, állva teljesített szolgálatot, mert ha leül, elalszik.

Éjszakai ellenőrzéseket az elől járók,  a főnök vagy valamelyik megbízottja, rendszeresen  tartottak.  Néha a Budapesti Igazgatóság  megbízottjai is ellenőriztek bennünket.
Egy ilyen igazgatósági ellenőrzéskor történt  (ezeket 22 és hajnali 5 óra között kellett tartani), hogy az ellenőrzést végző, az ellenőrzés befejezése után,  mivel vonatja nem volt, leült a forgalmi irodában.  Egy darabig beszélgetett a forgalmistákkal (amivel nem aratott nagy tetszést), majd a témából kifogyva elbóbiskolt.
Mit elbóbiskolt!  Elaludt.  Ráborult az asztalra és olyan jó ízüen aludt, hogy még horkolt is.
A forgalmisták összenéztek és valószínű eszükbe jutott a mondás, hogy alkalom szüli a tolvajt.  Csak ezt úgy fordították le magukban, hogy ki kellene használni, hogy az őket ellenőrző fiatalember,  szolgálatban,  mert hiszen szolgálatban volt ő is, elaludt.
Behívták a gépkísérő kocsirendezőt és rábeszélték, hogy "sarkantyúzza" fel  az ellenőrt.
Nem kellett kétszer mondani.  Kivágott két szelet papírt, a két végüket bekente csirizzel és óvatosan az ellenőr cipője sarkára ragasztotta.
Mindjárt nem volt olyan unalmas a szolgálat.
Pláne amikor a felsarkantyúzott felébredt és kivonult a vonathoz.
Azonkívül, hogy az összes, a közelben dolgozó vasutas a peronon bámészkodott, ugyanis az információ áramlás tökéletesen működött, már az utasok is gyülekeztek a peronon.
Nekik is nagyon tetszett, hogy egy fiatalember ilyen szépen feldíszítve ballag a vonathoz.

Nem derült ki, hogy ki figyelmeztette az illetőt, vagy hogyan vette észre a sarkantyúkat:
Az biztos, hogy az állomásfőnökünk másnap kapta a telefont a Vasútigazgatótól, hogy az előző éjjel szolgálatban levő forgalmisták másnap keressék fel az Igazgatót kihallgatás végett.
Mit lehetett tenni.   Ritka dolog, hogy egy halandó vasutas az Igazgatóval randevúzik, ezért felvették a legszebb egyenruhájukat és ott várakoztak az igazgató ajtaja előtt.
Hogyan, hogyan se, valahonnan jó kis tánczene hallatszott, ami felpezsdítette  a fiatal forgalmisták vérét és  arra vetemedtek, hogy nekiálltak twisztelni. Az igazgató ajtaja előtt.

Jókedvüknek nagyon hirtelen vége szakadt, amikor az igazgató kinyitotta az ajtót és meglepődve látta, hogy két vasutas táncol az ajtaja előtt.
Kiderült, hogy miért jöttek.  Beinvitálta őket a "szőnyeg szélére".

Már többször említettem, hogy a vasúton,  legalábbis akkoriban, megértő, jóindulatú emberek dolgoztak, még a vezető beosztásokban is.
A forgalmisták kimondottan megbüntetve nem lettek.
Bocsánatot kellett kérniük a felsarkantyúzott ellenőrtől, akivel később jó barátságot is kialakítottak.
Azt hiszem, hogy ő szigorúbb szavakat hallott az igazgatótól, mint a "tettesek".