A Tanműhely a győri állomáson  van.  (a helybeliek és a környékbeliek Nagyállomásnak nevezték, mert nagyon sokan használták a Győr Ipartelepek,  illetve a Győr Gyárváros megállóhelyeket is, amit csak kisállomásnak hívtak).  Vasúti nyelven a személypályaudvar  (mivel volt rendező   -  vagyis teher-   pályaudvar, sőt  Ipartelepen úgynevezett Előrendező pályaudvar is, ahol az  ébenfurti elegyet rendezték  - ma viszont az AUDI használja).
Nos, a személypályaudvar első peronjának végén van a  Tanműhely bejárati ajtaja.
2000 előtt itt voltak az állomási oktatótermek és az orvosi rendelők is.
Az erre utaló felíratok még láthatók a bejárati ajtó felett.
A bejárati ajtón belül a lépcsőház alján valamikor egy mellékajtón át be lehetett menni a Resti kistermébe.
Ezt a bejáratot a  főnökök és a bennfentesek használták.
A Tanműhely megnyitása előtt ezt az ajtót befalazták.  Az ajtó helye még látható az alapos szemlélődő részére, mert a fal  az új falazásnál körül meg van repedve.
A Tanműhelybe tehát csak ezen az ajtón át lehet bejutni.
És persze ki is!  Ez a tény csak a tűzrendészeti ellenőrt zavarta, mert minden alkalommal kifogásolta, hogy nincs „Vészkijárat”. Ezt másképp nem tudtam áthidalni csak úgy, hogy a bejárati ajtó fölé belülről kiírtam, hogy:  VÉSZKIJÁRAT.

Ennek az egy ajtónak kellett biztosítani, hogy  idegenek ne jussanak be az iskolába.
Ez elég nehezen ment, mert egyetlen zár volt az ajtón, amihez egy közönséges kulcs elég volt.

Tanítási szünetben   -  délutántól másnap reggelig, illetve hétvégeken és ünnepeken, valamint  azokon a napokon, amikor a tanítás ténylegesen szünetelt  - a Tanműhelyre nem vigyázott senki.
Pedig megérdemelte volna, mert a sok oktatási segédeszköz,  számítógépek, fénymásolók, írásvetítők, képvetítők,  valamint a vadonatúj iskolai bútorok  több, mint 60 millió forintba kerültek a vasútnak és az iskolának.
Volt tehát mit megvédeni.
Ennek érdekében szerelték fel a riasztó berendezést, ami mozgásérzékelővel és füstérzékelővel volt kiegészítve.
A riasztó szirénája a bejárati ajtó mellett harsogott riasztás esetén, jól ráijesztve az erre egyáltalán nem számító, vonatra várakozó utasokra.
A riasztót a tanműhelyből utolsónak távozó „élesítette” a kezelési szabályzatban leírtak szerint.
Az utolsónak távozó legtöbbször én voltam. És a legelsőnek érkező is.

A füstérzékelő minden helyiségben a mennyezetre volt szerelve. A legtöbb helyiségben nem is egy.
A tanáriban két füstérzékelő volt.
Ezeket félévenként tisztítani kellett volna, de a pesti cég, aki a karbantartást végezte, ezzel nem sokat vacakolt.
Félévenként megjelent egy szerelő és megkérdezte nincs-e probléma?
Legtöbbször nem volt.
Utólag hallottam, hogy egy-egy ilyen „karbantartás”  negyvenhatezer forintjába került az oktatási központnak.
A füstérzékelők végeredményben sok „füstöt” nem kaptak, mert a Tanműhely területén tilos volt a dohányzás.
Egyedül az iskola akkori igazgatónőjének volt szabad dohányozni a tanári szobában, mert ugyan ki is tiltotta volna meg neki, hogy ne szívja a cigit.

Ez később úgy ütött vissza  -  mivel a dohányzás mindig ugyanazon a helyen történt,   - hogy a fölötte levő füstérzékelő egyszer csak meggondolta magát és megszólaltatta a  szirénát.
Délelőtt, tanítási órák alatt, amikor egyáltalán nem volt a riasztó kiélesítve.
Először el nem tudtuk képzelni, hogy mi baja lehet a riasztónak.
A kezelési szabályzatban leírtak szerint kikapcsoltam ugyan a szirénát, de rövid időn belül, újból megszólalt.  Akkor délelőtt legalább ötször.
Mivel ilyen esettel még nem találkoztam, felhívtam a karbantartó céget, akik a távolból is  meg tudták mondani, hogy valamelyik füstérzékelő nem bírta már a füstöt.
Azt is elmondták, hogyan tudom ezt a füstérzékelőt  kiiktatni a legközelebbi karbantartásig, amikor is majd kitisztítják.
Ennek a kiiktatásnak az igazgatónő örült a legjobban, mert ezek után nyugodtan füstölöghetett.
Egy alkalommal az is kiderült, hogy a füstérzékelő nem csak a cigaretta füstöt nem szíveli.
A takarítónő porszívózott, amikor megszólalt a riasztó.  Megint délelőtt.  Tanítás alatt.
Körülszaladtam a tantermekben, nincs-e valahol valami rendellenesség.
Nem volt.
A tanáriban viszont a takarítónő porszívózott és éreztem, hogy a porszívóból több por jön kifelé, mint aminek befelé kellene hogy menjen.
Le állíttattam a porszívást és mondtam, hogy cseréljék ki a porszívót, mert nem szívja, hanem köpi a port.

A riasztót egyébként úgy állították be, hogy élesítés után, ha  „riaszt”, akkor a sziréna hang után egy perccel a forgalmi irodában megszólalt a telefon és a gép bemondta, hogy :
„A Tanműhelyben riasztás történt, kérem intézkedjen!”
De ugyanekkor a lakásomon is megszólalt a telefon és én is ugyanezt az üzenetet kaptam.
Sőt én még egyszer is kaptam üzenetet, mert a forgalmi irodában el volt rendelve, hogy ilyenkor hívjanak engem.

Az ezredforduló szilveszterét otthon töltöttem.
(A magam részéről, - persze majdnem mindenki így tudja, -  az ezredforduló a 2000/2001-es Szilveszter/Újév éjszakája).

Újév hajnalán, amikor már meguntam a tv nézést, úgy négy óra körül, megfürödtem, lefeküdtem.
Éppen hogy csak letettem a fejem, megszólalt a telefon.
Gondoltam, hogy valakinek eszébe jutottam és boldog új évet akar kívánni.
(Magamban már én is kívántam neki valamit!)
Ehelyett hallom, hogy:  „A tanműhelyben riasztás történt, kérem intézkedjen!”

Már öltözködés közben voltam amikor a forgalmista is hívott.
Ő azért először boldog új évet kívánt, csak utána mondta a riasztást.
De éreztem a hangján az enyhe "megértést"!  Miért legyen nekem jobb, mint neki, aki egész éjjel szolgálatban volt?
Ilyenkor ugye busz nem közlekedik
Autóm már ekkor nem volt.
A biciklimet egy hete vitte el valaki a közös tárolóból. (Úgysem szerettem, mert sokat kellett tekerni a kis kempingbiciklit).
Gyalog mentem be a Tanműhelybe.
Ezt máskor is megtettem, riasztás nélkül is, mert hetenként egy nap gyalog mentem be, hisz ez hozzátatozott az egészséges életmódhoz.
Úgy mint máskor, most is 25 perc alatt beértem.
A riasztó még szólt. (A forgalmista is ki tudta volna iktatni, mert  a forgalmiban, lezárt borítékban ott volt a másodkulcs).  Számítottak rá, hogy hamar kiérek.

A rendőr és a vagyonőr már ott vártak a bejárati ajtó előtt .
Nem állítom, hogy csőre töltött pisztollyal, de nagy kíváncsisággal követtek  a Tanműhelybe, mert hátha, valami betörő settenkedik odabent.
Végigjártuk a helyiségeket, tantermeket.  Sehol senki.
A termek be voltak zárva.  Előbb a kulcsokat hoztam elő, úgy mentünk végig minden teremben.
Mondanom sem kell, hogy az utolsó teremben találtunk rá  a riasztás okára.
Ebben a teremben az utca felőli ablak tárva-nyitva volt.
A szalagfüggöny szalagjait  csapkodta a szél.
Ezt érzékelte a mozgásérzékelő.
A tanműhelyt ugyan felújították, de a nyílászárók még olyanok voltam, mint amiket  ötven éve senki nem javított meg.
Az átépítéskor erre már  -  valószínű  -  nem jutott pénz.
Az ablakokon a zárak gyengék voltak.
Így történhetett, hogy a hajnalban feltámadt vihar az egyik ablakot benyomta és a függönyök mozgása működésbe hozta a riasztót.
Ahogy tudtam becsuktam az ablakot.
Nehogy a szél be tudja nyomni, eléje húztam egy asztalt, az asztalra felraktam néhány széket.
Ezt nyomd be!

Élesítettem, bezártam és haza sétáltam.
Alig léptem be az ajtón, szólt a telefon.
Rosszat sejtettem.  Nem is csalódtam.
A gép-ember közölte, hogy riasztás történt.
Mehetek vissza.
Ugyanabban a teremben, ugyanaz az ablak volt nyitva.
De most nem az a része, amit elbarrikádoztam,  hanem a felső része engedett a szélnek.
Még jó, hogy oda volt rakva az asztal meg a szék.  Fel tudtam mászni és seprűnyéllel  kiékeltem a felső ablakot is, nehogy még egyszer  sétálnom kelljen.
Az összes teremben végigjártam és kibiztosítottam az ablakokat.
Az első munkanapon aztán adtam munkát a szerelő brigádnak.

Na nem annyira, hogy az ablakokat megjavítsák, de legalább mindegyikre szereltek, alul felül, ráhajtható „görbülőt”.
Azóta is ezekkel lehet az ablakokat rögzíteni.

Az igazsághoz tartozik, hogy ma már nem szól a telefonom riasztáskor.
Egy új cég vette át a karbantartást, akik tényleg karban is tartják, sőt nem is kérnek annyit érte, mint az elődeik.
A telefon már senkit nem riaszt.
A sziréna, ha megszólal, addig  nem hallgat el, míg valaki ki nem kapcsolja.
(Mondjuk péntek délutántól hétfő reggelig is szólhat).

Engem már nem ugraszt ki az ágyból.
Hogy miért?   Majd a vége felé elmesélem.  De addig még sok minden történik.