Álarcos

A párizsi Bastille kapitánya

Rejtélyes sort írt a Naplójába:

A börtönkormányzó megérkezett,

Hozott is magával kíséretet.

Hordszéken hoztak egy idős rabot,

Aki az arcára maszkot kapott.

A fogoly férfi volt, szemlátomást

Régen kezdhette a raboskodást.

A Bastille-ban töltött évek alatt

Az álarc mindig a fején maradt.

Senki nem tudhatta a rab nevét.

Rejtélyes kiléte homályba vész.

            (Amikor a Bastille az ingerült

            Forradalmárok kezére került,

            Valamelyik cellában találtak

            A kezein megláncolt csontvázat.

            Azonban ez mese csak - szerintem,

            Álarcoshoz semmi köze nincsen.)

Öt évig élt ebben a börtönben

Amikor meghalt, az ismeretlen.

A Napló szerint el lett földelve

A párizsi Szent Paul temetőbe.

Cellájából mindent eltüntettek,

Ami a létére emlékeztet.

Maradék holmiját meggyújtották.

A falakat újra vakolták.

Az álarcost a király ismerte,

Hisz a rabot ő küldte börtönbe.

Három mese látott napvilágot:

Egyik megemlít egy renegátot,

Ki elárulta a király tervét,

És ezzel jutalmazta tettét.

S mert a királyt megszégyenítette,

Örökre az álarcot viselte.

A másik verzió sem jobb ennél.

Megállunk a pénzügyminiszternél,

Aki közpénzeket elsikkasztott,

Életfogytiglani börtönt kapott,

Ahol elárult államtitkokat.

És, hogy ne mondhassa el azokat,

Inasa is, ki már mindent tudott

Örökre ilyen álarcot kapott.

A legjobb történet már közismert.

Filmen is láttuk az álarcos embert

Voltaire tette őt halhatatlanná,

Bár ő még vasálarcot adott rá.

Döbbenetes az író meséje,

A rab a király ikertestvére.

A király, aki délben született

Azon nyomban trónörökös lett.

A testvére este született meg,

Ő számított volna idősebbnek,

Így írta le az akkori törvény.

Csak hát az elsőt már „megnevezték”.

Úgy tartották hát helyénvalónak,

A másodikról senkinek se szólnak.

Az anyának, hogy meghalt, azt mondták,

És a bába gondjaira bízták.

Aki szerény hajlékban nevelte.

Egy darabig nyugodtan tehette.

Ám amikor hasonlatossága

Egyre jobban utalt a királyra,

Azon nyomban Angliába küldték,

Ahol tovább rokonok nevelték.

Gondoskodott róla a nagynénje,

Hogy királyi legyen nevelése.

Egyszer aztán még azt is megtudta

Kicsoda ő, s mi lenne a jussa?

Eldöntötte, s elkezdte szervezni,

Hogy a nekijáró trónt megszerzi.

A király ezt a tervet megtudta,

A testvérét Svájcban elfogatta

És a börtönkormányzóra bízta,

Aki egy külön cellába csukta.

Mindenkor tisztelettel bánt vele,

De álarcot kellett viselnie.

Ám ez a maszk soha nem volt vasból.

A maszk készült fekete bársonyból.

Vasálarcos volt – Voltaire állítja.

(ő maga is volt már a Bastille-ba)

A könyvében írt Lajos koráról,

S feltételezte a Napkirályról

Valós az álarcos története,

De örökre titok lesz a neve.

Belovagolt a történelembe

Coventry polgárai sokat szenvedtek

Szörnyű magas adók mindenkit terheltek

Hitvalló Edward, az utolsó angolszász

Uralkodott éppen az angolok nyakán

Mikor könnyítésért folyamodtak hozzá

Kérelmük úgy sem hatotta meg a királyt

Könyörület helyett újabb adót emelt

De a lakosság már nem bírta a tehert.

Coventry grófja itt nem tehetett semmit,

Nem látott megoldást, ami ezen enyhít.

Ekkor lépett közbe a gróf felesége

Mélyen vallásos volt, s szerette a népet

Jó szándékkal ezért arra kérte férjét

Ismét vonja vissza a követelését

Mint eddig már többször szívesen megtette

Mikor erre kérte a szép felesége.

Azonban most a gróf hajthatatlan maradt

Sőt már dühítette ez a vasakarat.

A közbenjárásnak véget akart vetni,

Emiatt egy ördögi tervet eszelt ki:

Tudta, hogy a grófnő nagyon istenfélő,

Néhány kolostort nagylelkűen segítő.

Előállt egy rendkívüli ajánlattal,

Amiről azt hitte, végrehajthatatlan.

A grófnő vetkőzzön tiszta meztelenre,

Így lovagoljon majd ki a piactérre,

Végig a városon, mikor legtöbb a nép,

Ha megteszi teljesíti a kérését.

Azt hitte a grófnő visszautasítja,

S így a súlyos adót ő nem vonja vissza.

De a gróf legnagyobb megdöbbenésére,

A feltételt elfogadta felesége.

Másnap reggel a nő lovára pattanva,

(alakját csak leomló haja takarta),

Keresztül lovagolt a nagy vásártéren

Hogy segíteni tudjon a szegény népen.

A gróf, mivel ígérte, nem tehetett mást

Állni kellett hitvesének adott szavát.

A grófnőt beírta ez a bátor tette,

Lady Godivaként a történelembe.

A meztelen grófnő emlékezetére

A híres lovaglás felelevenítése

Coventry városban gyakran megtörténik,

De a grófnőt már egy fiúra cserélik.

A legenda szerint sok vitát idézett,

Lovon ülő viseljen-e öltözéket!

A legendát Maeterlinck is feldolgozta

Színművének ismert neve: Monna Vanna.

Cselekményt áttette Pisa városába:
Kéjsóvár tábornok perverz kívánsága,

Éhinségtől úgy védheti meg a várost,

Ha ruha nélkül keresi fel a tábort.

Egy angol kiadvány nem rég kimutatta

Ki is Lady Godiva leszármazottja?

Ezek szerint pedig Erzsébet királynő

Egyik őse volt Lady Godiva grófnő.

Az íjász

Nézd apám! Kalap van az oszlop tetején

Szólt a fiú a svájci Altdorf főterén

Semmi közünk hozzá válaszolt az apja.

A bécsi helytartó ezt nem így gondolta.

Egy zsoldos dárdáját mellének szegezte

S követelte, hogy a kalapot köszöntse.

A zsarnok helytartó parancsban kiadta,

Ha nincs ott, őt képviseli a kalapja.

És aki azt nem hajlandó köszönteni,

A császár nevében börtön fenyegeti

Amíg az apa a zsoldossal vitázott

A fiú keresett néhány jó barátot

Jöttek is parasztok jócskán, csapatostól

Kiknek elege volt már a gyalázatból

Azonban mielőtt ölre mentek volna

Megjött a kormányzó! - kiált egyik szolga

Lovával csakugyan helytartó érkezett

Persze megkérdezte mi ez a csődület?

A zsoldos elmondta, amit elmondhatott

Ki nem köszöntötte imént a kalapot.

Mindenki hallott már a híres íjászról

Száz méterről lövi az almát a fáról.

Zsarnok ajka torzult kegyetlen mosolyra:

Na fiú keresd meg, hol van az az alma

De nem kell lelőni a fa tetejéről

Hanem száz méterről a fiú fejéről.

Az apa megijedt, kéri a kegyelmet

De hiába kéri, a zsarnok nem enged.

A fiú ismeri apja ügyességét

Nem is engedi, hogy szemeit bekössék.

Apja felkészült az istenítéletre

Célzott, de aztán az íjat leengedte,

Lassan elővett egy második nyílvesszőt

Derekába tűzte és csak azután lőtt.

Nyilával az almát ketté hasította,

Rohant a fiú, hogy magához szorítsa.

A helytartó kérdi? A másik nyíl minek?

Ha az első téveszt, azt szántam teneked!

A pimaszságáért nyomban lefogatta

Szándéka volt hogy börtönbe csukatja

Egy csónakon vitték börtönbe a rabot

De vihar tört ki és kereket oldhatott.

Immár szökevényként szentül megfogadja,

A zsarnok helytartó életét kioltja.

S ahogy megfogadta úgy is cselekedett

És a kilőtt nyila célt most sem tévesztett.

Tell Vilmosnak nyila adta meg a jelet

Svájci függetlenségi harc kezdete lett.

Fenti történetet Schiller így írta meg

Tán az ő fantáziájában született?

Mert a szájhagyomány ezt a történetet

Úgy említi, hogy az bárhol megeshetett.

Hasonló mesét mond német, dán és norvég

Sőt Izland és Angol vidéken megtörtént.

Mindegyik mesében szerepel az alma

Mit fia fejéről lenyilaz az apja.

Néhány tudós azt is állítja nagy bátran,

Tell Vilmos nem is élt. Csak magyar kártyában!

         A Hajnal Szeme

Egy holland családnak kislánya született

Ám ez magában még nem lenne nagy eset

Még a neve sem mond a kislányról sokat

Marghareta nevű már akkor is sok akadt

Még az sem különös – hisz sokan ezt tették –

Tizennégy évesen a zárdába küldték,

Hogy eligazodjon majd a háztartásba’

Amikor megérett már a házasságra.

Eleven kislány volt, elhiheti bárki

Ezt az életet nem neki találták ki.

Meg is unta hamar, nem volt még húsz éves

Amidőn egy katonatiszthez ment férjhez.

Gyors egymásutánban szült is két gyermeket

Az egyikük fiú, a másik kislány lett.

A fiúcskát furcsa módon elvesztette,

Bosszúból az egyik szolga megmérgezte.

A férj sokat ivott, gyakran meg is verte,

Sőt egyszer pisztollyal meg is fenyegette.

Nem tűrte sokáig, a férjét elhagyta,

Leányát pedig a rokonokra bízta.

Hatalmas tervekkel utazott Párizsba,

Ahol táncosnőként magát bemutatta.

Magas, karcsú nő volt, szép sötét szemekkel,

Enyhén barnás-bőrű, gyönyörű kezekkel,

Ében-fekete haj, s el lehetett hinni,

Amit ő állított, azt, hogy indiai.

Anyja táncosnő volt – dicsekedett vele.

Neve is keleti, ő lett Hajnal Szeme.

Kezdetben sikerét Párizsban aratta,

S lába előtt hevert egész Európa.

A csábos táncosnő egyre népszerűbb lett

Gyűjtött maga köré hódoló sereget.

Hódolói között volt koronaherceg,

Rendőrfőkapitány s mindenféle szerzet,

Franciák, németek, sőt orosz is akadt.

Kegyeiért adtak szép juttatásokat.

De a sok hódítás nem vezetett jóra,

Egyszer itt, másszor ott volt a pásztoróra.

A franciák megvádolták kémkedéssel,

Itt kimosta magát némi szerencsével.

Később az angolok is per alá vették,

Letartóztatták, mert német kémnek hitték.

A kihallgatáson egyre bizonygatta:

A juttatásokat nem, mint kémnő kapta.

A sok kihallgatás hónapokba tellett,

De végig kitartott vétlensége mellett.

A franciáknak volt bűnbakra szüksége,

Így a parancsnokság halálra ítélte.

Ám a végrehajtás egy kissé húzódott,

A reményvesztett nő naphosszat hányódott.

Aludni sosem mert – csak szombaton éjjel,

Mert vasárnap szünet volt a kivégzéssel.

De egyszer csak eljött a kivégzés napja.

A szép nő úgy döntött, jó hírét nem adja.

Magára öltötte gyöngyszürke ruháját,

Fejére helyezte szép szalmakalapját,

Lábára a legjobb cipőjét felhúzta,

Csak kesztyűjében szállt be autóba.

Amikor egy száraz, nagy fához vezették,

Nem, engedte meg, hogy szemeit bekössék.

Méltósággal itta a kijáró rumot

És a kivégzőkkel szembenézni tudott.

A hajnali ködön a nap átderengett,

A pap és apácák elhagyták a helyet.

A kivégző osztag a parancsot várta,

A nő a nagy fánál ezt nyugodtan állta.

S amikor a parancs valahára meglett,

A tizenkét lövés megtörte a csendet.

Lövést követően a „halálos” csendbe’

Földre zuhant a nő élettelen teste.

Később bizarr történettel vélték

Magyarázni a nő ritka önfegyelmét:

Egy hű hódolónak a keze volt benne,

Hogy a kivégzőket pénzzel lefizette,

Tegyenek vaktöltényt minden puskájukba.

Ezért volt oly bátor a nő, mert ezt tudta.

A puskákba mégis éles töltény került,

Így persze érthető, hogy a nő elterült.

Más történet szerint - mi nem bizonyított –

A lövéskor a nő ruhája szétnyílott.

Kivégző katonák tátott szemmel lesték,

Hogy a nő feltárta a meztelen testét.

Mesém szempontjából ez nem is lényeges.

Tény hogy kémkedésért halállal fizetett.

Az a holland szépség járt így, aki

Talán nem is volt kém. Neve Mata Hari.

Feltűnő szépségű leány volt Johanna
A tudás iránt is nagy volt a vonzalma
De a nagy szerelem még őt sem kímélte
Beleszeretett egy ifjú szerzetesbe.

Hogy vele lehessen, ő is csuhát öltött
És így szerelmével sok időt eltöltött.
Kedvesével eztán közösen kerestek
Ismeretet és tudást nyújtó helyeket.

Barátja azonban hamarosan meghalt
Így a szerzetesség tovább nem vigasztalt.
A középkori nők beszűkült élete
Neki egyáltalán nem volt az ínyére.

Férfinak álcázva utazott Rómába
Ahol egy-kettőre ismert lett tudása.
Röviddel ezután iskolát indított,
Ahol sok fiatalt sikerrel tanított.

Emiatt örvendett nagy megbecsülésnek
Még a pápai trónra is lett esélyes.
Sőt mi több, pápának meg is választották.
S neki a nyolcadik János nevet adták.

Végezte is dolgát nagy hozzáértéssel,
Feladatát nőként is ellátta szépen.
Két éven keresztül nem is volt probléma.
Sokan megszerették és tisztelte Róma.

Ám egyszer engedett egy nagy kísértésnek.
Elérte, ami egy gyarló embert érhet.
Mert tán pápaként is valakit szeretett,
Mitől rövidesen teherbe is esett.

Anyaságát nagyon nehéz volt titkolni.
(Apaságot sokkal könnyebb mismásolni.
Néhány pápa már ezt bizony meg is tette)
Anyaként titkolni, nehezen tehette.

Ráadásul fiát a nyílt utcán szülte.
Részt vett egyik ünnepélyes körmenetbe.
A menet egy szűk utcába kanyarodott,
A „szentatya” lába egyszer csak megbotlott.

Az ájtatos tömeg tisztán látta akkor
Hogy tisztelt pápájuk, egy vajúdó asszony.
Egy csapásra bőszült csőcselékké váltak,
Átkozták és szidták, kit eddig imádtak.

Városkapun túlra kivonszolták őket,
S halálát okozták ottan mindkettőnek.
Addig hajigálták rájuk a köveket,
Amíg csak észlelték bennük az életet.

Neve nem került be a nagy krónikába.
Hogy nyolcadik János, nincsen ilyen pápa.
Az esetből tanulva azt is figyelik,
A „körmenet” útját messze elkerülik.

Hogy a fenti eset tényleg megtörtént-e,
A kezemet tűzbe én sem tenném érte.
De bizony elhitték ezt századokon át,
Miként választottak egyszer női pápát.